Sopron hatvanezer lakosú megyei jogú város, egyike hazánk legrégebbi, 1277 óta városi rangú településeinek. Belvárosa megőrizte középkori formáját, polgárházairól és palotáiról évszázadok történelmét, stíluskorszakok változásait olvashatjuk le. A várfalon kívüli negyedek girbegurba házsorai, a nagy kapus udvarok, tágas pincék a régi soproni parasztpolgárok, szőlész-borász, zöldségkertész poncichterek világát idézik. Sopron templomai közül a régi temetőnél található Szent Mihály-plébániát és a XIII. századi Szent Jakab-kápolnát, a keresztes lovagok Szent János-egyházát és a Szentlélek-templomot bemutattuk már e helyen, amint a városhoz tartozó Bánfalva Mária Magdolna-plébániája és a pálosok ottani kolostortemploma is szerepelt sorozatunkban.
A mostani, ünnepi alkalomból az ország alighanem legszebb terén álló, állványköpenyét sok év után levetett bencés – korábban Szent Ferenc-rendi – templom históriájával, szépségeivel ismerkedhetünk meg.
A jó útra tért assisi nemesember jámbor cselekedeteinek és tanításainak, 1210. évi rendalapításának híre hamar eljutott Itálián túlra is. Midőn – 1223. november 22-én – a pápa írásban is jóváhagyta Francesco rendjének működését, követői már több közösséget alkottak Közép-Európában. Német földön gyorsan terjedt az aszketikus és szociális mozgalom, 1220 körül Türingiában már szerzetesházakat, városi ispotályokat tartottak fenn a kolduló barátok. Erzsébet, a Patakon 1207-ben született, gyermekként Wartburg várába vitt Árpád-házi királyné tőlük hallhatott a világi javak hiábavalóságáról és a szegények gyámolításáról, amely röpke életét ettől fogva vezette. Amikor Erzsébet 1231-ben meghalt, már Magyarországon is léteztek a ferences regulát követő szerzetesi közösségek. Első kolostoraik – Esztergomban, Győrött és Nagyszombatban – épülőfélben vagy már készen voltak, és bizonyosra vehető, hogy a német nyelvhatáron fekvő élénk kereskedelmű Sopronban korán, a tatárjás körüli esztendőkben megjelentek a kolduló barátok. Megbecsülésüket, a kor mérlegelő szellemét bizonyítja, hogy város a piacterén adott helyet klastromuk felépítéséhez.
Ezerkétszázhetvennyolcban említi először írott forrás a soproni ferenceseket, ekkor azonban már állhatott a klastrom (a XII. század óta működő piac neve is csak 1379-ben lép színre írásban). A templom 1280-ban készült el Geisel Henrik helyi polgár adományából, aki vagyonát a kolduló barátoknak adta vezeklésként – olvashatjuk Czellár Katalin városismertetőjében –, utalással a kolostor korábbi voltára, miszerint az oldalhajó és a szentély boltozatát támasztó külső támpillérekre a déli oldalon nem volt szükség. A remekmívű épület felmérését, arányainak visszaszerkesztését Henszlmann Imre végezte el 1880-ban. A háromhajós hosszház alaprajza szabályos négyzet. A főhajó régi bécsi lábban mért hossza megegyezik a szentélyével, amint a szélességük és magasságuk is egyforma. A főhajó szélességének éppen a fele a mellékhajóké, így adják ki egymás mellett a csarnokszerű, szintén egyenlő magasságú négyzetes hosszházat. A 48 méter magas, emeletein nyolcszögletű torony az 1300-as évek elején épült. Gótikus stílusjegyei a Duna menti – bécsi, pozsonyi és budai – műhelyek alkotásaival mutatnak rokonságot. Csúcsíves bejárata fölött a köpönyegét védelmezőn kiterjesztő Szűz Mária alakja látható (az Anjou-kori freskót előbb Storno Ferenc építész 1892-ben, majd Bartha László festőművész 1958-ban más-más ízlés szerint restaurálta). A templom közismert nevét adó kecskés címer a szentély északi falán látható. Geisel leszármazottainak, a Kecskés családnak bőrrel bevont, címeres tornapajzsa a XV. századból származik.
A múzeumszerű templom gazdagon tárja elénk a csúcsíves és reneszánsz stílusú részleteket, díszítőelemeket, a pompás barokk oltárokat, képeket és berendezési tárgyakat.
Középkori kolostorát azonban a XVII. században átépítették, csupán a szentélyhez dél felől csatlakozó régi sekrestyén keresztül megközelíthető káptalanterme maradt épségben, amely az 1300-as évek első felében készült. A gótikus boltozatot tartó pillérek fejezetein a hét főbűnt jelképező faragványokat tanulmányozhatjuk. A szentély északi falának tövében nyíló lépcsőlejáró vezet az 1650-ben újra megnyitott kriptába. Itt került elő az elmúlt évtized műemléki felújításának, régészeti feltárásainak egyik legértékesebb lelete, egy fiatal nemesasszony száz évvel korábbról megőrződött földi maradványa. Pontosabban a Magyarországon eddig páratlan épségben megmaradt öltözéke: selyem ingválla, aranyszállal kivarrt bársonyruhája, szoknyája, gyapjúszövetből varrt, paszományos, körgalléros köpenye. Restaurálása után a templomban fogják kiállítani.
Híres személyeket látott, fontos események színhelye volt Sopron legrangosabb temploma. 1622 nyarán itt koronázták magyar királynévá II. Ferdinánd feleségét, 1625 novemberében a Habsburg uralkodó fiát, III. Ferdinándot a templomban avatták magyar királlyá. Ezekben az években több országgyűlést is tartottak benne. Később, 1681-ben I. Lipót fontos törvényeket szentesített Sopronban, az ő feleségét szintén a templomban koronázták meg. Gróf Széchenyi István, a város díszpolgára és családja gyakran járt a soproni bencésekhez – akiké időközben a ferencesek régi egyháza lett. II. József 1787-ben feloszlatta a kolduló rendet, a klastromot bezárták, negyed századig raktárként használták. 1802-ben kapta meg a Szent Benedek-rend, amely azóta is gondját viseli a templomnak, értékes műtárgyainak és berendezésének. A Templom utcára nyíló kolostort 1950-től egyetemi kollégiumnak használták, az akkoriban helyreállított káptalanteremben múzeumot rendeztek be.
Ludwig Emil -mno.hu