Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
Nagykanizsa és Letenye közt hosszan elnyúló településen vezet át a 7-es számú főút. Becsehellyel a múlt század második felében összenőtt a hétszáz lakosú Pola falu, együtt alkotnak háromezer lelkes nagyközséget. Az öreg országút mentén kis dombháton különös formájú templom hívja fel fel magára a figyelmet.
A Mura és a Kerka közti erdős, dombos vidék az Árpádok idején a nyugat-magyarországi gyepűrendszer déli szeglete volt. A Becse helynevet egyesek a besenyőkre utaló nyomnak vélik; kétségtelen, hogy e türk fajtájú katonanép több helyen letelepített csoportjai szerepet játszottak korai határaink védelmében. Pola község neve 1273-ból maradt fenn, ekkor Péter comes birtoka. 1325-ben Károly Róbert utasítja a zalavári konventet, hogy Sándor fia László királyi szolga menjen Pula birtokra („ad possessionis Pulah”) visszaadni Csaba ottani birtokrészét Lencse Péter fia Mihálynak. A következő két évszázadban – a török hódításig – a falu a Polai család birtoka. Temploma szerepel az 1332–33-ban kelt dézsmajegyzékben, amikor Mihály nevű papja 40 dénár tizedet fizetett. Pola plébániája egészen 1777-ig, a szombathelyi egyházmegye felállításáig a Szent László király alapította zágrábi püspökséghez tartozott.
A XIII. század második felében épült templomra Rómer Flóris hívta fel a figyelmet a Vasárnapi Újság 1863. évfolyamában. „Alig láttam nagyobb hasonlatosságot, mint a polai és a bucsuszentlászlói között” – jegyezte meg, okkal: a sorozatunkban eddig bemutatott zalai műemlékek sorában nemcsak az általa említett, de a csatári, illetve a Vas megyei magyarszecsődi és meszleni templomok alaprajza, illetve számos részlete feltűnő párhuzamot mutat a Polán látható korabeli stílusjegyekkel. A polai templom is téglából épült, hosszúkás négyszög alakú hajójához csatlakozó kis félköríves szentéllyel, kívül szabályosan ismétlődő függőleges falsávokkal, úgynevezett lizénákkal. Az apszis keleti tengelyében résablak, kétoldalt és az enyhén csúcsos diadalív előtti déli falban két-két falmélyedés látható, hasonlóan több dunántúli rokon emlékhez. A bejárat a déli oldalon van, ám ezt évszázadokkal később egy kis „baleset” érte: 1965-ben – a kutató régész szavaival „nem túl esztétikus” – sekrestyét építettek elé. A XIII. századi lépcsős, bélletes kapuzat fölött a háromszögű timpanont és a déli falakon szokásos három ablakból egynek a maradványát egy modern, üvegezett fal takarja el.
A hódoltság végéig nincs adat a polai templomról. A Kanizsa visszafoglalása (1690) után, 1698-ban készült egyház-látogatási jegyzőkönyv romosnak írja le a boltozott szentélyű, síkmennyezetes, nyugati tornyos épületet. Az újra benépesülő falu katolikusai 1716 és 1747 között renoválják öreg templomukat, a toronnyal együtt lebontják a nyugati falat, és meghosszabbítják a hajót. Másodszorra 1790 táján bővítik újabb szakaszszal az épületet, ekkor készül a barokk templomtorony. Az 1960-as évek közepén építik elé az említett sekrestyét, s ezután kerül sor régészeti feltárására, majd műemléki helyreállítására.
A Mindenszentek tiszteletére felszentelt polai templom – a becsehelyi plébánia fiókegyháza – október utolsó napján tartja emlékünnepét.
