Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
Csak elég eső kellett, és máris gyógyul az évek óta betegeskedő Balaton. A laposan elterülő – Blatná, Plattensee = „lapos tó” – hatalmas víztömeg utánpótlása az Őrség és a Zalai-dombvidék felől, a Bakony déli hegyeiből, de még a somogyi dombhátról is érkezik, s ha a sok száz négyzet-kilométernyi területre elegendő csapadék hull, hamar megtelik a teknő is. Persze aszályos esztendőkben nem szabadna sunyin kinyitogatni a Sió-csatorna zsilipkapuját.
A több tucat kisebb-nagyobb, Balatonba igyekvő vízfolyás valaha olyan bő vizű volt, hogy számos közülük malmokat hajtott. Az egyik legismertebb vízimalom az örvényesi, amelyet már 1211-ben említ a tihanyi bencés apátság egy birtoklevele. A középkorban három malom is épült a faluban az erős esésű Pécsely-patakra, az egyetlen megmaradt egy emberöltővel ezelőtt még működött. A XIX. század eleji épület a közelében lévő kettős nyílású barokk kőhíddal együtt védett műemlék.
Pár lépésnyire innen, a falu öreg temetőjében találjuk a kétszáz lelkes Örvényes középkori templomát. Keletelt, torony nélküli, egyhajós épület. Bejárata a nyugati oromzatos falon nyílik a hajóba, amelynek belső hossza kilenc, szélessége hat méter. Délen ívelt szemöldökű ablak, a szentélyszűkület két oldalán egy-egy mellékoltár kőalapja látható. A félkörű diadalíven túl négyzet alaprajzú – háromszor három méternyi területű – dongaboltozatos szentélybe jutunk, ahol a déli fal épségben megmaradt tölcsérbélletű ablaka és az északi sekrestye kapunyílása tanúskodik a templom XIII. századi eredete mellett.
A kicsiny, jellegzetes méretű és formájú, román kori falusi templomról írott adat nem maradt fenn, védőszentjének nevét sem ismerjük. A helynév magyarázatával is némi gondban vagyunk, mert az akadémiai etimológiai szótár az „örvény” szóból származtatja, ám a Balaton vizéről sok minden elmondható, csak az nem, hogy örvénylene.
Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy a templom a török háborúk idején pusztult el, az 1550-es évek körül, mint oly sok a környéken; s arról már írás szól, hogy 1743-ban újjáépítették. (1778 és 1783 között készült a község újabb, barokk stílusú Szent Imre-plébániatemploma.) A temetőkápolnául használt öreg templomot romladozó állapota miatt 1890-ben részben lebontották, 1958-ban maradék falait konzerválták, végül az elmúlt években hiteles, XIII. századi formájában kiegészítve restaurálták.
A temetőkertben néhány szép formájú, rózsaszínű kőből faragott sírkereszt ragadja meg a tekintetünket. Klasszikus betűformájú, vésett felirataik az 1800-as években élt emberekről adnak hírt. Az Örvényestől alig félórányi járásra lévő szomszéd falu, Balatonudvari temetője egészen másfajta síremlékeiről híres: a hatvanhárom lapos kőből kerekdedre és szív alakúra faragott, ákombákom betűkkel vésett sírjel ritka néprajzi értékként áll védelem alatt. Az országút mentén álló, fehérre meszelt falú, karcsú kőtornyos udvari plébániatemplom – klasszicizáló stílusa dacára – szintén középkori eredetű. Írásos adat róla sem maradt fenn 1754 előttről, ám alaprajza, egyenes szentélyzáródása s a legutóbbi tatarozása alkalmával feltárt román kori részletei segítenek kiegészíteni az örvényesi templomról hiányzó ismereteinket.
Ludwig Emil, mno.hu
