Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
A jámbor néphagyomány szerint 1520 körül egy éjszaka mennyei fényesség és csodás zeneszó áradt az égből az alvó somogyi falucska, Andocs felé. Reggelre ébredvén az addig üres telken tornyos kápolnát találtak az emberek. Még a törökök ottléte alatt megindult a község kegyhelyként való rendszeres látogatása.
A fenti hiedelmet több adattal is kiegészíthetjük. Andocs már a tatárjárás előtt létezett: 1208 és 1290 között kelt oklevelek szerint a Győr nemzetségnek voltak birtokrészei „Anduchon”, sőt, mivel szerepel az 1321. évi pápai dézsmajegyzékben, ekkor már templomának is meg kellett lennie. Ezután hosszú idő telik el a település említése nélkül, egészen a bécsi jezsuita rendtartomány 1642-es évkönyvéig, amelynek feljegyzése szerint Andocs régi templomának romjai akkor még megvoltak. Az annales egyúttal megemlít egy csodás erejű Szűz Mária-szobrot is, ennek az 1643-ban kezdődött jezsuita misszió nyomán elterjedt tisztelete emelte Andocsot országosan ismert zarándokhellyé.
A Mindenszentek titulusú plébániatemplom középkori építéstörténetét sajnos nem ismerjük. A ma látható épületegyüttesből azonban biztonsággal megállapítható, hogy Szulejmán csapatainak 1526. szeptemberi megjelenése előtt pár esztendővel remek gótikus templomot építettek Andocson. A támpilléres szentély gyönyörű, négyszakaszos, hajlított bordás hálóboltozata azok közül való, amelyek a XV. század legvégén jelentek meg tájainkon, sőt az ilyen félreeső helyen még akár egy-két évtizedes késéssel is számolhatunk. Az egymással szembenéző hengeres boltvállak érett formája – főképp az oltár felőli konzolpárnak a kőfaragómester különös kedvéből kettétörve kifaragott faloszlopai – már a gótika művészetének legkésőbbi, szinte túlérett korszakáról árulkodik. A szentély északi oldalán lévő sekrestyébe nyíló kapuzat szemöldökkövén egy faragott címerpajzs, rajta makkos-leveles tölgyfaág látható, mellette két gótikus mesterjeggyel. A talán a somogyi királyi erdőispánságra utaló jelkép és az egészen meglepő építészeti pompa a szomorú bizonyíték arra nézve, milyen értékeket pusztított el a középkor alkonyán Magyarországra tört török.
Az „andocsi török misszió” nevű papi szolgálat 1643. évi megindítása Horváth János jezsuita atya nevéhez fűződik, majd az 1655-től 1681-ig működött Horváth Miklós szerzetes eszközölte ki a Vatikántól a búcsúkat. 1716-tól a ferences rend vette át a kegyhely gondnokságát; a ferencesek építették a gótikus szentélyhez a tekintélyes barokk hajót és mellé a rendházat 1725 és 1747 között. A barokk főoltár központi alakja ma is a legendás Angyalok királynéja, karján a kis Jézussal. E becses, fából faragott, festett kegyszobor 1510 körül készülhetett egy gótikus oltárhoz. Andocs esztendőnkénti fő búcsúja augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén van.
A fenti hiedelmet több adattal is kiegészíthetjük. Andocs már a tatárjárás előtt létezett: 1208 és 1290 között kelt oklevelek szerint a Győr nemzetségnek voltak birtokrészei „Anduchon”, sőt, mivel szerepel az 1321. évi pápai dézsmajegyzékben, ekkor már templomának is meg kellett lennie. Ezután hosszú idő telik el a település említése nélkül, egészen a bécsi jezsuita rendtartomány 1642-es évkönyvéig, amelynek feljegyzése szerint Andocs régi templomának romjai akkor még megvoltak. Az annales egyúttal megemlít egy csodás erejű Szűz Mária-szobrot is, ennek az 1643-ban kezdődött jezsuita misszió nyomán elterjedt tisztelete emelte Andocsot országosan ismert zarándokhellyé.
A Mindenszentek titulusú plébániatemplom középkori építéstörténetét sajnos nem ismerjük. A ma látható épületegyüttesből azonban biztonsággal megállapítható, hogy Szulejmán csapatainak 1526. szeptemberi megjelenése előtt pár esztendővel remek gótikus templomot építettek Andocson. A támpilléres szentély gyönyörű, négyszakaszos, hajlított bordás hálóboltozata azok közül való, amelyek a XV. század legvégén jelentek meg tájainkon, sőt az ilyen félreeső helyen még akár egy-két évtizedes késéssel is számolhatunk. Az egymással szembenéző hengeres boltvállak érett formája – főképp az oltár felőli konzolpárnak a kőfaragómester különös kedvéből kettétörve kifaragott faloszlopai – már a gótika művészetének legkésőbbi, szinte túlérett korszakáról árulkodik. A szentély északi oldalán lévő sekrestyébe nyíló kapuzat szemöldökkövén egy faragott címerpajzs, rajta makkos-leveles tölgyfaág látható, mellette két gótikus mesterjeggyel. A talán a somogyi királyi erdőispánságra utaló jelkép és az egészen meglepő építészeti pompa a szomorú bizonyíték arra nézve, milyen értékeket pusztított el a középkor alkonyán Magyarországra tört török.
Az „andocsi török misszió” nevű papi szolgálat 1643. évi megindítása Horváth János jezsuita atya nevéhez fűződik, majd az 1655-től 1681-ig működött Horváth Miklós szerzetes eszközölte ki a Vatikántól a búcsúkat. 1716-tól a ferences rend vette át a kegyhely gondnokságát; a ferencesek építették a gótikus szentélyhez a tekintélyes barokk hajót és mellé a rendházat 1725 és 1747 között. A barokk főoltár központi alakja ma is a legendás Angyalok királynéja, karján a kis Jézussal. E becses, fából faragott, festett kegyszobor 1510 körül készülhetett egy gótikus oltárhoz. Andocs esztendőnkénti fő búcsúja augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén van.
Ludwig Emil, mno.hu
