Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
Rómer Flóris bencés apát, az Akadémia rendes tagja, midőn 1859-ben faluról falura végigjárta a Bakonyt, majd könyvet írt régészeti és természeti kincseiről, ilyennek látta az Alsódörgicse keleti széle fölötti dombon álló templomromot: „E díszes és nagyszerű egyházból épen csak annyi áll, hogy időszakát, amelyben épült, faragványaiból mintegy hozzávetőleg meghatározhatjuk. A hajó hossza lehetett 7 öl [12,6 méter], széle 6 öl [10,8 méter], magasságát mintegy tíz ölre [18 méter] becsültem. A torony nyugoton állt, és két – alul 2 ölnyire [3,6 méterre] elényúló – támmal erősített; az egyenesen elvágott szentélynek két szöglete is harántos támfalakkal bírt. A nyugoti fal fölül három kettős ablakot tüntet elő, mint ezeket a jáki, lébenyi, zsámbéki és más ezen korú templomokon is láthatjuk, a harmadik már le van tördelve. Nem mindennapi látvány azon több négyszögölnyi területű roppant faldarab, mely a torony oldala mellett fekszik, s mely egészen ép ablakot foglal magába. Itt-ott faragott kődarabok hevernek, s én nem kételkedem, miszerént, ha az urasági majorban körülnézhettünk volna, akadhattunk volna bizonyosan némi érdekes faragványokra.”
Több mint száz esztendőt kellett várni e román stílusú templomrom szakszerű régészeti feltárására és műemléki helyreállítására. 1967–68-ban került rá sor Éri István és Koppány Tibor vezetésével. Az ásatás megerősítette, hogy az egyhajós, vele azonos szélességű nyugati tornyos épület a XIII. században épült. Korábbi templom alapjai nem kerültek elő, tehát a szokatlan szerkezetű egyház elsőre e formában készült el. A területen feltárt további alapfalak jóval későbbről, a XV. századból származnak, s részben világi célokat szolgáltak.
Felmerül a kérdés, ki lehetett az építtetője ennek az alaprajzát illetően szokványos, azonban a korabeli magyarországi emlékek közt egyedülálló homlokzatú templomnak. Egyszerű falusi plébániatemplomnak aligha volt szüksége az erődszerűen vaskos, széles „westwerkre”, és mögötte a két pilléren álló háromosztatú karzatra. Oklevelek tanúsága szerint miközben Dörgicse felső részeit a XII–XIII. században – a helyi nemesek mellett – a tihanyi bencés apátság birtokolta, Akaliban, Alsódörgicsén és a Balaton-parti Ság falu egész területén a székesfehérvári őrkanonokok szereztek kegyúri javakat és pozíciót. A fehérvári káptalan későbbi, 1334-ben kelt dézsmaösszeírásában Boldogasszony-Dörgicse alakban szereplő falu templomának építése a tatárjárás évszázadában országos jelentőségű, a koronázó székvárosban működő egyházi főhivatalhoz kapcsolódik, ami magyarázatul szolgál e feltűnően reprezentatív építészeti megoldásra.
A török korban elnéptelenedett falu elhagyott templomát az 1600-as években a protestánsok vették használatba, majd Padányi Bíró Márton veszprémi püspök 1754-ben – katonai segédlettel – visszavette a katolikus egyház számára. Ő állíttatta helyre. Az 1778. évi egyházlátogatás jegyzőkönyve szerint még működött, de 1816-ban már újra romos volt. A Rómer által látott és leírt épületmaradványokat 1938-ban statikailag megerősítették, s részben újjáépítették. Az 1968 utáni renoválás és parkosítás nyomán a romterület nemcsak a Balaton-felvidék, de az ország egyik legszebb kulturális emlékhelyévé lett.
Több mint száz esztendőt kellett várni e román stílusú templomrom szakszerű régészeti feltárására és műemléki helyreállítására. 1967–68-ban került rá sor Éri István és Koppány Tibor vezetésével. Az ásatás megerősítette, hogy az egyhajós, vele azonos szélességű nyugati tornyos épület a XIII. században épült. Korábbi templom alapjai nem kerültek elő, tehát a szokatlan szerkezetű egyház elsőre e formában készült el. A területen feltárt további alapfalak jóval későbbről, a XV. századból származnak, s részben világi célokat szolgáltak.
Felmerül a kérdés, ki lehetett az építtetője ennek az alaprajzát illetően szokványos, azonban a korabeli magyarországi emlékek közt egyedülálló homlokzatú templomnak. Egyszerű falusi plébániatemplomnak aligha volt szüksége az erődszerűen vaskos, széles „westwerkre”, és mögötte a két pilléren álló háromosztatú karzatra. Oklevelek tanúsága szerint miközben Dörgicse felső részeit a XII–XIII. században – a helyi nemesek mellett – a tihanyi bencés apátság birtokolta, Akaliban, Alsódörgicsén és a Balaton-parti Ság falu egész területén a székesfehérvári őrkanonokok szereztek kegyúri javakat és pozíciót. A fehérvári káptalan későbbi, 1334-ben kelt dézsmaösszeírásában Boldogasszony-Dörgicse alakban szereplő falu templomának építése a tatárjárás évszázadában országos jelentőségű, a koronázó székvárosban működő egyházi főhivatalhoz kapcsolódik, ami magyarázatul szolgál e feltűnően reprezentatív építészeti megoldásra.
A török korban elnéptelenedett falu elhagyott templomát az 1600-as években a protestánsok vették használatba, majd Padányi Bíró Márton veszprémi püspök 1754-ben – katonai segédlettel – visszavette a katolikus egyház számára. Ő állíttatta helyre. Az 1778. évi egyházlátogatás jegyzőkönyve szerint még működött, de 1816-ban már újra romos volt. A Rómer által látott és leírt épületmaradványokat 1938-ban statikailag megerősítették, s részben újjáépítették. Az 1968 utáni renoválás és parkosítás nyomán a romterület nemcsak a Balaton-felvidék, de az ország egyik legszebb kulturális emlékhelyévé lett.
Ludwig Emil, mno.hu
