Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
Bár a középkori Magyarország területéről nagy számban ismerünk kör vagy más középponti alaprajzú, négy-, hat-, tizenkét karéjos, valamint egyéb, centrális teret formáló kápolnákat, templomokat, mégsem szabad az Árpád-korban épült kerek templomokban valaminő jellegzetesen magyar emlékcsoportot látnunk. A velünk szomszédos országokban is bőven találunk ebből az időből származó rokon emlékeket: északnyugaton a germánok és szlávok határvidékén, Bornholm szigetétől a Lipcse melletti Groitschig, a korai lengyel fejedelmi központokban – Krakkóban, Przemyslben és másutt –, Sziléziában és különösan a cseh–morva területeken százas nagyságrendben ismerünk a mieinkhez hasonló formájú és korú kerek templomokat. Csak Prágában három ilyen rotunda ma is áll, egy negyedik alapját a Vitus-templomban tárták fel, de tucatjával láthatók körtemplomok a Moldva és a Sázava mentén, Plzenben és környékén is. Morvaországban és Ausztria nyugati határrészén szintén sűrűn előfordulnak, s tőlünk délre, a dalmát hegyekben és a tengerparton szintén láthatunk belőlük néhány szép példányt.
Hozzájuk hasonlóan Magyarországon is a korai fejedelmi – és egyházi – központokban jelentek meg, legtöbbjük a 973 húsvétján Quedlinburgban megtartott „első európai hittérítői konferencia” következményeként. A Dunántúlon és a Felvidéken sűrűbben előfordulnak rotundák, kelet felé haladva viszont ritkulnak, az országnyi nagyságú Erdélyből alig tucatnyit ismerünk. Valamely sajátos építészeti vagy liturgiai „hungaricumot” látni ezekben tehát jobb esetben is romantikus képzelgés. Érdekes, hogy a korai Magyarországon is a szláv nyelvhatárhoz közel fekvő területeken – a Morva határfolyó és a régi nyugati gyepű mentén, illetve a Kárpátok előterében – találjuk a legtöbb ilyen épületet. A Trencsén megyei Vágkeresztúr itt bemutatott körtemplomának közelében, a ducói (Ducové) dombon a hetvenes években nagyon hasonló alaprajzú, de jóval korábbra keltezett templom falait tárták fel. Lássuk ezek után a kis falu jókora plébániatemploma mögött rejtőzködő, idehaza szinte ismeretlen emlékünket!
Vágkeresztúr a Szered és Nagyszombat közti főút derekánál, a Vág folyó jobb oldali mellákága mentén fekszik. Szlovák neve – Krizovany nad Dudváhom – is a Dudvág közelségére utal. A Keresztúr helynév gyakran előfordul a középkorban, régi magyar szokás szerint az „úr” titulus kijárt Krisztus keresztjének. A minden bizonnyal XI–XII. századi eredetű plébánia patrocíniuma a Szent Kereszt felmagasztalása, búcsúnapja szeptember 14. A kör alakú hajóból és a keleti feléhez enyhén patkóíves apszissal kapcsolódó szentélyből álló templom a XIII. század közepén készült, alighanem az 1241–42. évi tatárjárást követő országos újjáépítés során. Hat méter átmérőjű belső terét 90 centiméter vastagságú, téglából rakott köpenyfal övezi, amelynek külső oromzatát a másutt is látható fogazatos téglafríz díszíti. A bejárat a hajó nyugati oldalán van, a tőle 8,5 méterre lévő zárófal tengelyében tölcsérbélletes ablak néz keletnek. Román stílusú ablak nyílt a déli köpenyfalon is, s a belsőben megfigyelhető néhány kora gótikus részlet is. A belső tér legérdekesebb építészeti megoldása a hat kőbordán nyugvó – ezáltal szabályos hatszöget alkotó – kupolaboltozat.
A kis körtemplom mellé 1760–80 között tekintélyes barokk plébániát emeltek, amelybe kápolna gyanánt befoglalták a rotunda négyötöd részét. 1938 után az épületet tovább bővítették, és alaposan modernizálták. Az utcáról nem látható, hatszázötven esztendős régiséget e mögött kell keresnünk.
Ludwig Emil, mno.hu
