Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
Mindazon csapások dacára, amelyek az elmúlt évtizedekben a Balatont és partvidékét érték – tömegturizmus, természet- és tájpusztítás, építészeti gaztettek –, e csodálatos tájunk máig megőrizte varázsát. Még mindig bőven rejteget szépségeket és meglepetéseket.A Zánkáról Nagyvázsonyba vezető úton haladva, a Szentantalfa község fölé magasodó szőlőhegyen csak annak tűnik fel egy sötét színű épületrom, aki keresi. Meredek úton fölkapaszkodva, másfél kilométerre a falutól, szép nádfedeles présházak szomszédjában – védett műemléki környezetben – találjuk meg az Árpád-kori Szentbalázs tepülés létezésének egyetlen látható tanúját: temploma maradványait.
A veszprémi egyházmegye 1339. évi összeírásában Nagy-Szentantalfalva néven felbukkanó falu lakói a középkorban különleges kiváltságot élveztek mint királyi farkasvadászok; a dézsmajegyzékben szintén szereplő Szentbalázsnak ekkor adózó plébániája volt. A templomrom is a XIV. századot idézi, ámbár ez már a második építési korszaka.
A 308 méteres Szent Balázs-hegy és a Dörgicse irányába elnyúló erdős fennsík nyugati oldalában települt falu a török időkben pusztult el, azóta romladozott a szürkésfekete bazaltkövekből emelt templom is. Legfeltűnőbb része a nyugati homlokzatából kiemelkedő négyszögletes tornya, amely messziről látható – és amelynek ablakából fenséges kilátás tárul a csillogó Balatonra, a Káli-medence apró falvaira, a vidék erdős-szőlős hegyeire – a Hegyes-tű csonka ormától a Bakony déli nyúlványain át egészen a Badacsonyig.A tornyot sarkain kétfelől vaskos pillérek támogatják, a tetejét lapos, kőből rakott gúlasisak fedi. Első emeleti ablaknyílását négyszögletű kőbéllet keretezi, a fölötte lévő nyílás lőrésszerű. A félköríves kapuzat még a XIII. századi, első építkezés korából való.
A torony mögött magasan ívelő dongaboltozat tanúskodik arról, hogy a román korban kegyúri karzatban végződött az egyetlen templomhajó. A jóval keskenyebb gótikus szentély négyzet alaprajzú, egyenes harántfallal zárult, északi oldalához kis sekrestye kapcsolódott.Ebben a formájában maradt a szentbalázsi templomrom az újkorra. A falu nem épült újjá, a helyén szépen termő szőlőskerteket telepítettek. A történetnek azonban ezzel még nincs vége! A Balaton-környék műemlékeit bemutató, 1958-ban megjelent könyv hozzáfűzi a templomrom szűkszavú ismertetéséhez, hogy azt 1930-ban megvette egy bizonyos Lancz György, aki „a tornyot és a kórust kontár módra átépítve lépcsőket építtetett bele, és berendezkedett benne”. Néhány hete a Demokrata című hetilapban Vass Krisztián ismertette kutatásának eredményét, amely szerint valójában négy évvel korábban, 1926. január 6-án vásárolta meg a romot – 300 négyszögöles telken – egy bizonyos Jörg Adolf Lanz von Liebenfels báró, osztrák állampolgár, 12 és fél millió magyar koronáért. A cikk szerint Liebenfels a középkori templomos lovagrend XX. századi feltámasztója, aki cisztercita szerzetesnek készült, de szakított a történelmi egyházzal, és új, misztikus felekezetet alapított.
Az ősgermán hagyományokat a századforduló modern árja ideológiájával ötvözte, és a militáns lovagrend reguláival kiegészítve 1907-ben – huszonöt évesen – létrehozta az Új Templomosok Rendjét. A főhadiszállás, Werfenstein várának tornyára még abban az évben felvonta a testület liliomos-horogkeresztes zászlaját, a húszas évek végére azonban az egyre realistábban a hatalomra törő nemzetiszocialisták elől jobbnak látta áthelyezni székhelyét egy békésebb helyre. Így került a csendes Balaton-felvidéki falu szőlőhegyére. A szentbalázsi romot csekély átalakítással lakhatóvá tette, és egészen 1945 tavaszáig tanyázott benne mint Lancz György balatoncsicsói földbirtokos. A szovjet hadsereg elől távozott erődítményéből, nyom nélkül kilépve a történelemből.A jelenleg folyó restaurálás eltüntette az újkori átalakítások minden nyomát, cserébe feltárta aszentély alatti középkori kriptát, amelybe lépcsősor vezet le. A konzervált falak a hét évszázaddal ezelőtt épült Szent Balázs-templom emlékét örökítik tovább az utókorra.
Ludwig Emil – mno.hu