Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
A Veszprémből Tapolcára vezető 74-es számú főút a Bakony déli lába és a Balaton-felvidék hegyvonulata között, változatos tájon halad. Nagyvázsonytól a Tapolcai-medencéig egyenletes lejtéssel követi a szintmagasság csökkenését, valamint a vízválasztótól a kapolcsi–monostorapáti völgyön át nyugat felé kanyargó folyócskát. A Nagyvázsonynál a malomárkával egyesülő Séd-patak Pula felé veszi az irányt, azután – újabb ereket felvéve – Eger-patak néven csordogál tovább Vigántpetend felé.
Az ősi országút mentén ma is szép régi kőhidak szolgálják a közlekedőket. Nagyvázsonyban, a települést kétfelé választó mély völgyben 38 méter hosszú, vaskos középpilléren nyugvó, két jókora nyílású kőhídon át vezet az út. Pontos építési idejét nem ismerjük, az 1838. évi összeírásban azonban szerepel. Régi hidak vannak Kapolcson a malomvízen és a Taliándörögd felől érkező Ráskóc-patakon, de műemlékként hivatalosan számon tartott, régi műszaki alkotásokként is megbecsült hidat csak Hegyesden és Díszelen találunk. Az előbbi a 74-es úttól pár száz méterre északra íveli át az Eger-patakot. Kétnyílású, hasított kőből gondosan falazott XVIII. századi műemlék. A mellvédfalán lévő kőfülkében Nepomuki Szent János szobra oltalmazza az úton lévőket. A díszeli híd Tapolca előtt négy kilométerre van a falu bekötőútján. Alatta folyik össze a patak és bővizű malomága, ezért tekintélyes hoszszúságú, ötnyílású híd épült föléjük. A ívközök kétölesek (3,8 méteresek), így hosszuk – az erős pillérekével és a hídfőkével összeadva – jó 45 métert tesz ki. Okleveles adatok szerint Schracz Károly sümegi kőmívesmester készítette Zala vármegye megbízásából (Zala megye határa régen Nagyvázsonynál volt!) 1791 és ’93 között, s bár arra vonatkozóan nincs írás, ezekben az években épülhetett a hegyesdi híd is.
Nem szerepel a régi magyar hidakról 1970-ben kiadott, máig egyetlen gyűjteményes kötetben a Pula község nyugati helységnévtáblájánál látható szép építészeti emlék. Az országút mentén, a Vázsonyi-Séd széles árkán át vezető, háromnyílású hidacskáról csupán annyi áll a műemlékjegyzékben is, hogy „népi építésű”. A háromszáz lelkes kis bakonyalji település régmúltjáról sem sokat tudunk. A község az Árpád-kori Rátót nemzetség ősi birtoka volt, neve 1333-ban szerepel a tizedjegyzékben plébániaként. Temploma a török időkben elpusztult, amint a határában a XIV. században épült tálodi pálos kolostornak is csak a romjai láthatók. Áll viszont, szépen restaurálva, a községi tűzoltóőrs mellett az 1773-ban épült késő barokk stílusú Szent Flórián-kápolna.
„Igen rossz utakon mentünk Pulán és Öcscsen át (…) semmi feljegyezni valót nem találván, előbbre siettem” – írja Rómer Flóris 1859. évi bakonyi körutazásának naplójában. Azóta nem lett több régisége egyik helynek sem, de az immár újabb másfél évszázadot öregedett kőhíd feltétlenül említést – és védelmet – érdemel. A tegnap Kapolcson és öt szomszédos községben kezdődött Völgy-napokat is köszöntjük ezzel az írással!
Ludwig Emil, mno.hu
