Gömör területének kilencvenöt százalékát Csehszlovákiának ítélte az első világháborút lezáró béke. Magyarországnak csak egy keskeny sáv maradt belőle az Aggteleki-karszt déli részén és öt falucska a Hangony-patak völgyében. Az 1938. évi bécsi döntés az új magyar–szlovák határt lehetőleg az etnikai arány figyelembevételével húzta meg, a történelmi Gömör vármegye déli, túlnyomórészt magyarok lakta fele ekkor visszatért hat esztendőre.
Anonymus gesztája – és a régészeti leletek tanúsága – szerint a honfoglaló magyarok a Hangony és a Sajó mentén haladva a gömöri várhoz tartozó népeket találtak, akik békésen behódoltak. Az antropológusok és a nyelvészek török fajtájú őslakosság ismertetőjegyeit mutatták ki, a Gömör (Gumur) helynév maga is ótörök eredetű. Árpád-házi királyaink német ajkú bányászokat hívtak be az ércekben dús északi hegyvidékre; e telepesek utóbb beolvadtak a szláv etnikumba. A déli dombság magyar lakossága a legutóbbi évtizedekben indult végzetes iramú fogyatkozásnak.
Az ezer méter feletti Murányi-fennsíkról lesiető Murány folyócska völgyében, Perlásznál húzták meg az 1938 és 1945 közötti országmezsgyét. A nyelvhatáron lévő, kétszáz lelkes falucska (szlovák neve: Priehradzany) lakói levélben kérték Horthy kormányzót, hogy a határmegállapításkor ne feledkezzenek meg róluk. A községről kevés adat maradt fenn, története összefügg a környék fontos településeinek – Rozsnyó, Pelsőc, Jolsva – fejlődésével. Elsőnek egy 1297-ben kelt királyi oklevél említi Perlászt adományozás kapcsán; előbb Zách-, majd egyházi birtok a falu, 1435-től a jolsvai várhoz tartozik. 1786-tól a Koháryak a földesurai, rokonságuk révén örökölte tőlük a szász Coburg hercegi család. Barokk evangélikus temploma 1798-ban épült.
A temetőben álló, kör alaprajzú kápolnát a régebbi műemlékjegyzék korai barokknak mondja, az egyházmegyei lajstromban XVIII. századiként szerepel az épület, amelynek titulusa Szent Anna. E védőszentet – akinek tisztelete a keresztes hadjáratok nyomán terjedt el hazánkban – a középkorban szívesen választották patrónájuknak a bányászok (a rozsnyói székesegyház gótikus szárnyas főoltárát is Szent Annának állították, a táblakép hátterében a korabeli bányaművelés jelenetei láthatók), később főleg temetőkápolnák oltalmazójául választották. A perlászi kerek templomocskáról nem tudni, mióta viseli Szent Anna nevét. Rossz karban lévő, repedező falát 1978-ban készültek megjavítani, emiatt került sor régészeti kutatására. A méter vastag kőfal nyugati oldalán van az egyszerű bejárat, a három további égtáj felé kis kerek ablakok nyílnak. Felásták a hét és fél méter átmérőjű belső tér padlózatát is: az alapozás középkori. Egy méterrel a burkolat szintje alól két, egymástól távol, azonos testtartásban, oldalvást fekvő csontváz került elő. Karjukat furcsán a fejük fölött tartva arccal észak felé fordulnak. Ilyen jellegű temetkezés a XI–XIII. századra jellemző, mint ahogy a kemény mészhabarccsal kötött, tört kőből rakott falazat is a román kor tipikus technikája.
Az újabb 25 év óta romladozó kápolnát értékes, festett kazettás deszkamenynyezet fedi, ez 1758-ban készült. Az épületet a helybeliek a „husziták hagyományának” tartják. Középkori mivoltát – az ásatás eredményei mellett – egyértelművé teszi, hogy tőle alig három kilométerre, a szomszédos Süvetén látható a Kárpát-medence egyik legnagyobb és legérdekesebb XIII. századi körtemploma.
Ludwig Emil, mno.hu