Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
Magyarország középkori templomai közül az egyik legszebb és legépebben megmaradt a Vas megyei Csempeszkopácson áll. Az alig háromszáz lelkes kisközség híres városok – Szombathely, Körmend, Vasvár, Sárvár – közelében fekszik, átvezet rajta a 87-es fő közlekedési út, s a gyönyörű műemlék templom képe gyakran feltűnik albumok lapjain, idegenforgalmi prospektusokban, mégsem sereglenek ide mindennap látogatók, hogy gyönyörködjenek e szerényen rejtőzködő csodában.
A két középkori településből az 1860-as években egyesült helység előtagját, Chempezfalut először 1346-ban, Kopáchot korábban, 1272 és 1290 között említi oklevél. A kis patak mentén épült néhány tucatnyi ház tágas teret fog közre, a térség alacsony dombján áll a Szent György tiszteletére emelt római katolikus templom. Keletelt, azaz félköríves szentélye a román kor liturgiai szabályának megfelelően kelet felé tájolt, a hajó nyugati végéhez kapcsolódik a torony.
Bejárata a déli oldalon nyílik. A sötétvörösre égetett téglából falazott épület két lépésben készült: először az 1250-es évek legelején a kis, téglány formájú hajó az apszissal, majd pár évvel később a magas torony. A hajó nyugati felén, a toronyhoz csatlakozva található a később épített urasági karzat. A remek arányú épület külső homlokzatát pompás párkányzat szegélyezi, az egymásba fonódó íves árkádsor fölött még egy díszes téglasor támasztja alá a tetőereszt. A sarkok közelében függőleges keretezés hangsúlyozza a falazatot, a déli oldal két magasan lévő és a szentély tengelyablakának tölcséres bélletét gondos téglarakás jellemzi. A gúlasisakban végződő tornyon két-két ikerablak nyílik egymás felett, középen karcsú pálcataggal kétfelé osztva. A templom legbecsesebb és leghíresebb részlete a déli kapuzat: a faragott kő kereten normann fűrészfogdísz szalad végig, a hegyes timpanonba foglalt, félköríves oromzatban az Agnus Dei – Isten báránya – domborművet készítette el a XIII. század derekán itt dolgozott mester. Ez a kompozíció, valamint a faloszlopok fejezeteinek sárkányos motívumai joggal engedik feltételezni, hogy a közeli Ják bencés rendi, szintén Szent György titulusú templomának építkezéséről rándult át valaki ide, hogy kifaragja ezt a kis falusi remekművet.
Csempeszkopács egyháza a XVII. században – a községgel együtt – a reformátusoké volt. Ezért is találunk benne egymás mellett több korból származó falfestményeket, a kutatók szerint nem kevesebb mint nyolc rétegben. Az 1961–66 közötti feltárás szerint a legrégebbi periódusból származnak a szentély íves falán látható részletek: az apostolfigurák egyidősek az épülettel. Három további középkori ciklus nyomaira bukkantak a régészek, ám ezeket csak töredékek jelzik. Az ötödik korszakból származik a diadalív kötélfonatos dísze, amely már a reneszánsz stílusjegyeit viseli magán. További két réteg előzi meg az időben utolsó, 1658-ban készült kifestést. A karzat mellvédfalán és a szentélyboltozaton ekkor gazdag növényi ornamentika – például tulipáncsokor – jelenik meg, és ott láthatók a magasztos erényeket megszemélyesítő, latin feliratokkal is megjelölt nőalakok: az isteni igazságosság (Iustitia), a felebaráti szeretet (Charitas) és a hűség a hithez (Fides).
Ludwig Emil, mno.hu
