A nógrádi Szécsény városáról szóló monográfiában, előtte pedig Tompa Mihály egyik beszélyében olvastam Árokháti Lőrincről, aki ama vár kapitánya volt, amelynek egyik bástyája itt látható. Az említett könyvből tudtam meg, hogy Tompa sokkal vidámabban meséli el a vár elfoglalásának történetét, mint az a valóságban megesett.
1551 nyarán vagyunk, amikor Ali budai pasa vezetésével több mint tízezer főből álló török sereg indított támadást a még magyar kézen lévő nógrádi várak ellen. Elsőként Drégely vára esett el. Szondy vitézsége nem lelkesítette a szomszédokat, s Drégely elestének hírére az összes közeli vár (Ság, Buják, Hollókő, Salgó, Gyarmat) őrsége szétfutott, s az erősségeket az ellenség harc nélkül vehette birtokába.
Valami hasonló történt Szécsényben is, ahol Losonczy István után, akit V. Ferdinánd Temesvár élére rendelt, Árokháti Lőrinc lett a várvédők kapitánya. „A török sereg közeledtével Árokháti felgyújtotta a várost, hogy a várkastélyt jobban tudja védeni. A katonáinak nagy része az éj leple alatt megszökött. Árokháti a maradék nyolc emberével értelmetlennek látta a harcot felvenni. Megpróbáltak menekülni, de a törökök elfogták, bilincsbe verték, megkínozták őket.”
S mindezt hogyan meséli el Tompa Mihály, aki talán tudja, hogy a mese fájdalmat old? A végét, a megkínoztatást elhagyja, s azzal kezdi, ami igaz is: „Ali pasát a dicsőség szomja bántja. / Árokháti Szécsén-várnak kapitánya; / Ali pasa Szécsén ellen / Tör felette! / Vérszemet kap, minap Drégelt hogy bevette.”
Annyira kívánja Szécsény elestét, hogy még éjjel csatára vezényli a török sereget. Megkezdi a vár ágyúzását, amelyre jön válasz, de egyre gyérebb. Hajnaltájt elhalkul a várvédők ágyúzása, ami mögött cselt sejtenek a törökök. A kiküldött kém meglepve jelenti, hogy Szécsény várán kapu, ajtó nyitva volna…
E hírre csöndben belopódzik a török katonaság, de meghökkennek, mert fenn a bástyán és lent a téren csatarendben feketülő nagy sok népet láttak.
„Fontolgatni nincs idő s kedv, – ropog a cső; / De mint a fal, ott áll a sor, vissza nem lő…! / Tüzet ad majd Ali népe / Csapatostul, – / Megint lőnek, – ezren lőnek: s meg se mozdul.
Ali dulfúl, hűledez a babonás nép, … / S még talán a tréfa vége lenne máskép: / De a hajnal lemosolyg a / Vár terére… / Törököknek boszujára, szégyenére.”
Ugyanis lent dárdanyélre, rúdra felöltöztetett ruhák várták őket, azokat lőtték egyfolytában. De ott volt egy Ali basának címzett gratuláló levél, amitől a vezér dúlt-fúlt, a sereg meg szégyenkezett.
A magyar katonaság szökését zárójelben megemlíti a költő, de a kapitány megkínzásáról csak Szenográdi Ferenc említett könyvéből olvashattam. S azt is innen tudom, hogy ettől, vagyis 1552-től kezdve 1593-ig tartott a város első török megszállása.
Móser Zoltán, mno.hu