Többször jártam fényképezőgéppel a Kesztölc melletti Klastrompusztán: mindig ezt a romot láttam (egyre roszszabb állapotban), de mindig más és más szerzetesrendhez tartozó emléknek tudtam.
Horváth István tanulmánya alapján (ebből idézek az alábbiakban) most már tudom, hogy a pálos rend bölcsője ez a hely. (Szomorúan mondom: nem így kellene kinéznie egy becses kultuszhelynek.)
A XIX. században Klastrompusztán még látható romok a XX. század elejére eltűntek a föld színéről, s csak a puszta neve őrizte meg egy kolostor emlékét. „A maradványok részleges feltárását 1961-ben Méri István végezte el; az ásatás során a körülbelül 80 x 80 méter kiterjedésű, eredetileg kőfallal körülkerített lejtős hegyoldalban egy kisméretű, nyújtott szentélyű, gótikus szerzetesi templom, a templom északi falához csatlakozó monostorépület falmaradványai és házi kápolnájának szentélyrészlete került elő. A gótikus falak mellett és alatt korábbi falmaradványokat, illetve XIII-XVI. századi sírokat is találtak. A monostor egészének feltárására – sajnos – nem volt mód.”
A környező terület elpusztult középkori településeinek felkutatása, azoknak az okleveles adatokkal való azonosítása, a környék középkori birtoklástörténeteinek áttanulmányozása meglepő eredményre vezetett: kiderült ugyanis, hogy a mai Piliscsév helyén a középkorban nem állott település, azaz Kesztölc és (Pilis-)Csaba egymással határosak voltak. Egy 1393-ban kelt oklevél leírásából arra lehetett következtetni, hogy a mai klastrompusztai romok az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendnek, a pálosok Szent Keresztről nevezett ősmonostorának maradványaival azonosak.
„Egykor az úttalan pusztáknak útjait járva
Nagy hegyek alján kis kunyhókban laktak atyáink,
s barlangok rejtették őket el a világtól.
Boldog Özséb, ez a szent ember, remete, pap emelte
Itt a Keresztnek tiszteletére ezt a monostort…”
Warsányi István
A pálos rend történetéről és kialakulásáról itt nem szólok, sem a régész-történész azon érveiről, amelyeket az itteni rom pálos eredetét bizonyítandó hozott fel. Csupán a rommá válásról. Nagy valószínűséggel a Szent Kereszt- monostort – a többi pilisi monostorral együtt – már 1526-ban felégette a török. A lassan pusztuló, omladozó romon 1570 táján még fenntartották emlékét a „Szent-Kereszt puszta” elnevezésben. A maradványokat utóbb meghódította a természet, bokrok, fák nőttek a középkori épületromok felett. „Ezzel magyarázható azután, hogy a török kiűzése (Buda felszabadítása, 1686) után az elpusztult monostoraikat kereső, a környéket nem ismerő, idegen származású pálos szerzetesek nem találták meg a Szent Kereszt-monostor elrejtett maradványait – véli Horváth István. – Helyette a jobban látható és könnyebben hozzáférhető, a Pilis hegy keleti lábánál álló ciszterci apátság romjait vélték a Szent Kereszt-monostor maradványainak, így került az egykori ciszterci rom és környéke a pálosok birtokába a XVIII. században, és így alakult ki róla az újkori pálos eredethagyomány, mellette pedig a mai Pilisszentkereszt község, holott a valóban pálos eredetű rom a hegy túlsó oldalán rejtőzött.”
A XX. századra a hatalmas termetű, évszázados szilfák és tölgyek árnyékában csak néhol bukkant elő egy-egy kőfal részlete a földből, s csupán a hegy „Klastrompuszta” elnevezése utalt az egykori monostorra a régészeti kutatások megindítása előtt.
Móser Zoltán – Új Ember
