Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.
Nem a sok lépcső miatt dobog a szívünk, amikor Gyimesbükk határában felmegyünk az elpusztult erőd (vagy vár) romjaihoz. Hanem azért, mert ott állunk a történelmi Magyarország határán, ahol a Tatros vize folyik. E vidék bemutatásához Orbán Balázshoz fordultam segítségért. „Közép-Gyimes-Lok végénél a völgyben néhány óriás nagyságú bükkfa magasul fel; e fáknak nagyrészt kiszáradt ágai mint az egykori gazdag tenyészet rémes csontvázai merednek fel, míg a körültök lévő sok csonka csutkó (kivágott fák törzsalja) mutatja, hogy itt nem régen bükkrengeteg volt, mely az itt kezdődő Gyimes Bükknek nevét adta. A háttérben felötlik a Hosszúhavas és a magas Bálványos. (A népmonda Bálványosnak nevét onnan származtatja, hogy a csíki székelységnek keresztyénségtől idegenkedő része ottan áldozott Hadúrnak.)
Gyimesbükknél a Tatros völgye újból irányt változtat, a mennyiben délre kanyarodik a már itt tekintélyes folyóvá fejlődött Tatros, ez irányban foly az ide még közel 1 mérföld távolra fekvő gyimesi vámig, mely éppen a határszélen, az Áldomásmező közelében van. (…)
Efelett várrom alakját utánzó sziklacsúcs, a Kőor vagy Kőcsup emeli fel szeszélyes szirtbástyáit, melyet mi még egészen közelről is lovagvárnak hittünk. A Kőcsuptól éles sziklagerincz nyúlik le egészen a Tatros völgyéig, ennek – a völgyet összeszorító – magas, meredek előfokán van egy szép fekvésű erőd (Blockhaus), mely feltehetőleg a régi Gyimes vára helyén fekszik, s annak romjaiból épült. Ezen erődhöz 134 lépdés fedett folyosó vezet meredeken.
A túloldalon szintén erődített előfok szökell elő; ezek annyira elzárják a völgyet, hogy a Tatrosnak alig marad keskeny, szikla szegélyezte mederhely. A vámhivatal épületei és a szerény kis kápolna ezen bal oldali előhegy oldalának egy mélyületében vannak elrejtve. Ezen hadtanilag igen erős, könnyen védhető pont igen festői képet ád. Egy karózat (pallisade) zárja át a leírt erődök közt a Tatros szűk völgymedrét; ezen gyenge kertelésen túl már Moldova határa kezdődik” – zárja könyvében a Gyimesbükk bemutatásáról szóló fejezetet Orbán Balázs. De nem mulasztja el, hogy még valami fontosról szóljon: „A gyimesi vámon túl utazni a végett, hogy a Moldovában lakó, oda nem messze lévő csángó testvéreinket meglátogassam, édes vágya volt lelkemnek, de a rossz idő s a megnőtt vizek miatt fennakadt közlekedés azt elnapoltatták jobb időkre…”
Így voltam én is, amikor baráti tanácsra sokáig nem mentem be Moldvába, nehogy bajt hozzak azokra, akiket meglátogatok. Ezért majd mindig itt ért véget az utam, s ez stílusos is volt, hisz itt ér véget a történelmi Magyarország is. (Bár a települést 1952-ben politikai okból már az odaáti Bákó megyéhez csatolták.)
Móser Zoltán, mno
