Nagybajomban a faluról szóló monográfiához kellett képeket készítenem. Így jutottam el a Vári-dűlőben található koroknyai vár sáncaihoz is, amelynek képe itt látható. Solymosi László könyvéből tudom, hogy a Korotna nevű földet a XIV. század első felében Dénes fia Bede birtokolta. A terület nem volt nagy, mindössze egyetlen gazdaságnak számított. Egy ház állt rajta, és a föld kiterjedése akkora volt, amekkorát egy ekével meg lehetett művelni. Tulajdonosa 1345 táján örökös nélkül elhunyt.
A szomszédos Sárdon birtokos Szerdahelyi Ders fia Péter mester bizonyára már számított erre, és a bekövetkezett eseményt azonnal a maga javára fordította. Megkérte I. Lajos királyt, hogy adományozza neki az elhunyt birtokát. A király teljesítette a kérést, és Péter mesternek adta a kívánt földet.
Korotna település tulajdonosai a helybeli nemesek voltak. Érdekeiket sértette, hogy rokonuk, Dénes fia Bede földje idegen kézre szállt. Ezért mindent elkövettek, hogy birtokrészét a Szerdahelyiektől visszaszerezzék. Ez a helybeli nemesek anyagi támogatásával Korotnai Pető fiának, Györgynek sikerült. Ezt követően a XIV. század első felétől a XVI. század derekáig a Korotnai család leszármazottai voltak az itteni uradalom tulajdonosai. Az uradalom központja ott volt, ahol a vár állt, amelynek építtetője a XV. században Korotnai János volt.
„A középkori vár sokféle szerepet töltött be. Az uradalom központja volt. Innen irányította az udvarbíró az uradalmat, ide szállították a majorságok termését és a jobbágyok adóját. A vár ugyanakkor a várúr és családja lakhelye volt. Kényelméről és ellátásáról a vár személyzete gondoskodott. Szolgálók, szakácsok, pékek, lovászok álltak a vár urának rendelkezésére. A korotnai vár ekkor még messze nem a töröktől óvta lakóit és a környéket, noha felszerelése nem volt jelentéktelen. 1516-ban hat rövid csövű ágyú, 95 szakállas puska, 38 puska, nyolc dárda, öt számszeríj, két íj, egy hordó puskagolyó és egy hordó puskapor biztosította védelmét. A középkorban a korotnai vár szükség esetén a földesurak egymás közti csetepatéiban adott védelmet. A földesúri hatalmaskodások kiindulópontja és a fosztogatásból, rablásból visszatérők biztos menedéke volt. Ellenőrzése alatt tartotta a környéket, és elrettentette, olykor megbénította azokat, akik a várúr akarata ellenére kívántak cselekedni” – írja könyvében Solymosi László.
A várépítő Korotnai János élete 1497 derekán tragikusan ért véget. S ez olyan, mint egy mai bűnügyi tudósítás, amelyben a gyilkosság oka a vagyonszerzés, illetve az azzal kapcsolatos elhallgattatási szándék. Ugyanis a 70. életéve felé járó ítélőmestert a pereskedő felek – nyilván némi pénzzel – rávették arra, hogy számukra kedvező oklevelet állítson ki. Miután az öreg Korotnai kötélnek állt, meggyilkolták, nehogy később árulójuk legyen.
Móser Zoltán, mno.hu