Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot.
Valaha a város erődítményéhez tartozott a Selmecbánya felett álló, Leányvárnak nevezett négyszögű épület, bár különös hadászati jelentősége sohasem volt. E vár építésének legendája több írót is megihletett, természetesen Mikszáthot is, aki ott volt középiskolás diák. De valószínűleg ő is, mint annyian mások, Mednyánszky Alajostól vette át a legendát. Most rövidítve, hol innen, hol onnan szemezgetve elmesélem azt a különös történetet, amely a feslett életű Roesel Borbáláról szól.
A leány apja, Roesel Rázmán az akkori kor valóságos Rotschildja volt. 1520-ban meghalt, s egy derék fia maradt meg egy csodaszép leánya. A végrendeletben két gyermekére hagyta vagyonát, azonban Lőrinc, a fiú nemsokára szintén meghalt, és a töméntelen kincs mind a szép és kényes Borbáláé lett, aki elhatározta, bár rengeteg kérője akadt, hogy nem megy férjhez, csak egy királyi herceghez. „És ebben volt is valami filozófia.
A szegény királyi famíliának valóban jólesett volna akkoriban, ha valamelyik tagja egy jó partit hoz vala a házhoz. No, de azon is múlt, hogy nem is igen volt fölösleges herceg.”
Borbála közben kárhozatos rossz útra tévelyedett. Selmeci háza a tivornyák bűnös fészke lett. Ám ezekben az időkben a nemes városi magisztrátus egy akasztófát állíttatott éppen szemben a Roesel leányasszony házával. „Roesel Borbála, mikor kitekintett az ablakon, gyakran összerázkódott ijedtében, látván, amint lógázza ott a vihar a holttestet… Ráírt a városra, hogy vigyék el az ő ablakai elől az akasztófát. A magisztrátus visszaírta, hogy ő ott akasztat, ahol neki tetszik. – Márpedig az az akasztófa nem ott lesz – erősködött Borbála. – De bizony azért is ott lesz – üzengette Buriusz János bíró uram.
S amit a szép kisasszony föltett ez elkeseredett versengésben, ki is vitte ravaszsággal; egy ideig hagyta aludni a dolgot, aztán egy ajánlatot nyújtott a városhoz, hogy ő egy várat akarna építeni, mely Selmecnek nehéz, háborodott időkben menhelye lehet majd, hát engedje meg azt neki a magisztrátus, ő csak azt köti ki, oda építhesse, ahova akarja. Persze hogy nagy örömmel engedték meg (az ördögtől is el kell fogadni a jót – mondogatták a tanácsbeliek), és Borbála felépítette a várat oda, hol az akasztófa állt.”
Mednyánszky ismertetése ennél sokkal izgalmasabb, tele rémes elemekkel. Nála a leány maga a rossz, a gonosz megtestesítője, aki „egész szeretetét egy ölebre pazarolta”. Miután az kimúlt, a leány szinte beleőrült. Közben – mert mindenki félt tőle – egy szál egyedül maradt, ráadásul az a rengeteg pénz, arany is elfogyott. A legenda szerint Roesel Borbála koldusszegényen halt meg, még az eltemetésére sem vállalkozott senki a városban: holttestét a feljegyzés szerint a kutyák marcangolták szét.
Amikor ott jártam, álltam a régi várban, és nem jutott eszembe Roesel Borbála története, csak az, hogy milyen szép is ez a város. Legalább olyan szép, mint Csontváry festményén.
Móser Zoltán, mno.hu
