Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.
Petőfi emlékét máig kegyelettel őrzi Sárszentlőrincen ez a tornácos, fehér falú ház: a volt jegyzőlak, ahol Petőfi lakott. Sass István tizenhat évig Tolna megye törvényszéki főorvosa és Petőfi gyerekkori barátja volt. Az ő becses visszaemlékezése ezen időszak leghitelesebb dokumentumának számít. Ezért hosszabban idézünk ebből.
„Petőfivel legelőször Tolna megyében, Szentlőrincen találkozám, hol, ha nem csalatkozom, 1831/32-ben töltött egy évet az akkor fennálló alsó gimnáziumban, s így mintegy kilenc-tíz éves lehetett. Derék tanárunk Lehr András volt… Egymaga egy teremben négy osztályt tanított. Megtanultuk tőle sok egyében kívül a latin nyelv alapjait, úgy hogy később feledhettünk is belőle valamit, s ha Petőfi jó latinná vált, minthogy az is volt úgy ezt főképp ezen alapvető tanárának köszönheté. Egymás közt csakis ezen a nyelven beszélheténk, kivéve azon időt, midőn a közös labdázás ideje a tanár vezérlete mellett tavasszal megnyílt. Nem nagyítok, ha ezen mesterénél keresem az alapot, mely Petőfit később ama tetőre emelé, honnét Horatiust megértvén s nagy részét könyv nélkül is tudván az legkedvesebb mesterévé vált.
Az iskola a falu felső végén egy ma is különálló s akkor az esperesség tulajdonát képező épületben volt. Ennek keleti oldalán állott ama tágas terem, hol a négy osztály, számra 40-50 fő együtt tanult, s míg egyik résszel a tanár foglalkozott, addig a többi feladványát készíté vagy figyelt. Petőfi, mint kisebb tanuló, a terem baloldalának harmadik padjában, közvetlenül mellettem ült. E padra volt cifra betűkkel felírva neve, itt gyakorolta magát a szépírásban, mint kedvelt foglalkozásában, innét hallatta bátor feleleteit, melyek főképp a latinban mindig dicséretesek valának. Ezen kívül ügyes írótollmetsző volt. Jaj volt annak, ki őt ebben vagy betűrajzolásban zavará. Azzal szembe szállt, ha Herkópáter lett volna is. Hirtelen felállt, mellét kidomborítá, bal öklét mert balog volt felemelé, szemei haragra gyúltak, s ha ez az ijesztés elég volt, újra feleselés nélkül dolga után látott…
Azon időben, midőn Petőfi Lőrincre került, apja még jó módban lehetett, mert a helyi körülményekhez képest egyik legjobb helyre adta őt gondozás és ellátás végett, t. i. a község derék jegyzője, Hittig Lajoshoz. E ház a község derekának nyugati oldalán van, mely ma már nem jegyzői lak.”
Ma már múzeum. Egy a fontos emlékek közül. Olyan, mint az aszódi (Petőfi) forrás vagy a székelykeresztúri vén körtefa. Az a halálról szól, ez az életről, s mindkettő – az összes emlék! – az utak vándoráról, akit akkor Sándorkának hívtak, s akit mindenki ismer, ki magyarul tud vagy tanul.
Móser Zoltán, mno.hu
