Csejte (Ćachtice) ma is csak gyalogosan érhető el, úgy mint régen. Ha elhagyja valaki Vágújhely határát, és délnyugat felé tart, „eltávolodva a folyóparttól, a hajdan vérszomjas zsarnok uralma alatt Csejte vár és község istenáldotta rónaságára érkezik” – olvasható Mednyánszky Alajos 1844-ben megjelent könyvében. Az ő ismertetésére támaszkodva tudom, hogy a valahai vár II. Miksa idején Kanizsai Dorottya tulajdona volt. „E gazdag asszonyról, aki utolsó tagja volt családjának, fiára, Nádasdy Ferencre szállt a vár, s az ő felesége, Báthory Erzsébet révén jutott ahhoz a szörnyű hírnévhez, ami mindaddig kísérni fogja, amíg csak egyenlővé nem lesz a földdel…”
Báthory Erzsébet kegyetlen volt és szigorú, híján volt mindennemű nőiességnek, és vad szenvedélyek rabja lévén szolgálóleányait a legapróbb hibákért is gyötrő büntetésekkel sújtotta, és órákon át gyönyörködött szegény, megkínzott teremtmények szenvedéseiben. Gombostűvel, ollóval szurkálták, forró vasalóval égették őket, meggyújtották az ujjaik köré csavart, olajba mártott gyapjúfonalat, téli éjszakákon levetkőztették, kútvízzel meglocsolták és kizárták őket… Egy napon a hiú nőszemély tükre előtt ült, és egy csekély mulasztás miatti mérgében oly erővel ütötte arcul a szolgálóját, hogy a lányt azonnal elöntötte a vér. Egy csepp a zsarnok aszszony arcára fröccsent; Erzsébet letörölte, és úgy ítélte meg, hogy bőre még fehérebbé, finomabbá, ragyogóbbá vált, mint annak előtte. Megtalálta tehát a bűbájossággal olyan régóta, olyan nagyon keresett varázsszerét a megfiatalításnak: a szűz leányok véréből készített fürdő eltünteti az öregedés romboló nyomait.
A Thurzó György vezette törvényszék Báthory Erzsébetet életfogytiglani rabságra ítélte, s azok, „akiknek részük volt az ártatlan vér kiontásában, máglyán vagy pallos által vesztek el”. Az ítéletről, a perről, amelyet gyanúsnak tartottak mindvégig, Péter Katalin történész néhány éve kismonográfiát jelentetett meg. A történész Csorba Csaba így foglalja össze a per lényegét: „Magának Báthory Erzsébetnek szabályos bírói tárgyalása nem volt. A dokumentumok hiányosak és gyanúsak. Az feltételezhető – ha a vérfürdő meséje alaptalan is –, hogy Báthory Erzsébet a korban egyébként nem ritka jobbágy- és szolgakínzatások hallgatólagosan elismert mértékén túlment. Az sem lehetetlen, hogy – mint egyes idegorvosok vélték – szexuálpatológiai esetnek számított. Ezek azonban önmagukban még nem magyaráznak meg mindent. Arra is vannak közvetett adataink, hogy Báthory Erzsébet szoros kapcsolatot tartott fenn unokaöccsével, Báthory Gábor erdélyi fejedelemmel, aki éppen Erzsébet aszszony meggyanúsításakor tervezett egy nagy, Habsburg-ellenes hadjáratot, amelyben Erzsébetnek is szerepet szánt. Az erdélyi fejedelemmel való ilyesféle paktálás felségsértésnek számított, s ha kitudódik, birtokelkobzással jár. A rokonság féltette Csejtét és a többi uradalmat, és talán éppen a szadizmusra utaló – részben koholt – vádakkal próbálták eltussolni a valóságot, s félreállítani a politikai színtérről Erzsébetet. Nem lehetetlen, hogy utóbbi sejtésben van az igazság.”
Móser Zoltán, mno.hu