Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot.
Ha filmet írnék Boldog Ilonáról, 1239. október 18-án kezdődne, ekkor született ugyanis IV. Béla első fia, a későbbi V. István. Mivel addig nem született fiú utód, érthetően nagy várakozás előzte meg a születést. A krónikák is megemlékeznek arról, hogy szerte az országban imádkoztak azért, hogy fia szülessék a királyi párnak. A veszprémi Szent Katalin-kolostorban is imádkoztak ezért, mégpedig egy csodás jelenség hatására. Szent István király ünnepén ugyanis magától lángra lobbant a gyertya az oltáron, s mikor kérdezték a nővérek, mitől van, Boldog Ilona azt mondta a többieknek: „Orate ardentius, ut Dominus donet filium regi!” (Buzgóbban imádkozzatok, hogy az Úr adjon a királynak fiúgyermeket!)
Az elképzelt film a tatárjárást követően úgy folytatódna, hogy a négyéves kis Margitot a kolostor kapujánál fogadják a beginák. Margit itt találkozik Ilona nevű szent életű nővére sírjával. Tudjuk, élete további alakulására nagy hatással lesz ez az esemény és Ilona nővér lelki jelenléte.
Gutheil Jenő a középkori Veszprémről szóló monográfiájában, Érszegi Géza pedig, aki Boldog Ilona legendájának fordítója, külön tanulmányban szólt róla. Mindketten megegyeznek abban, hogy Veszprémben a Szent Katalin-kolostorban élt, boldogként emlegették, s hogy sajnos teljesen elfeledkeztünk róla.
Boldog Ilonáról való ismereteinket az előkerült legendán kívül azoknak a dominikánus jegyzőkönyveknek köszönhetjük, amelyek Sienai Szent Katalin szentté avatása alkalmából készültek. Egyéb forrásaink és a veszprémi helyi hagyományok kétségtelenné teszik, hogy társa és mestere volt Margitnak a Szent Katalin-zárdában – írja Gutheil Jenő. Ezzel szemben Érszegi Géza azt állítja tanulmányában, sehol nincs nyoma annak, hogy a tatárjárás után is élt volna, s így nem lehetett Margit magistrája. Amiről szól, az szintén egy meg nem írt film forgatókönyvének egyik jelenete lehetne: „Nem valószínű az sem, hogy a többiekkel elmenekült volna ő is a dalmát tengerpartra, mivel a legenda szerint sírja Veszprémben volt, ahol csodák is történtek. Sőt a legenda szerint, amikor a tatárok jövetelének hírére egyik társa megkérdezte Ilonát, mit tegyenek, azt válaszolta, hogy ő már nem éri meg jövetelüket.”
Az itt látható kép 1970-ben készült: ötödéves voltam, és Veszprémben végeztem a gyakorló tanítást. Szabad óráimban sokat sétáltam a Benedek-hegy alatt, de akkor eszembe sem jutott Boldog Ilona, hanem csak az, mi lesz holnap, holnapután. Most pedig azon gondolkodom, miért is nem készít valaki filmet Boldog Ilonáról.
Móser Zoltán, mno.hu
