Edson Pereira de Rodriguez sorhajókapitány miután rendbe tette toalettjét méltóságteljes léptekkel elindult a mahagóni lépcsősoron lefelé, a mindent eldöntő találkozóra legnagyobb ellenségével, Diabolico Negrával.
Sao Paolo külvárosában eközben kérlelhetetlenül hullott az eső, elmosva mindet, megtisztítva a koszos szűk utcákat, mégha csak rövid időre is a lassan mindent elárasztó szeméttől.
. . .
A kis Torsten háromkerekű kerékpárjával éppen a híre oslói Vigeland szoborpark felé tartott az édesanyjával, amikor egy útkereszteződésben a gyalogátkelőhelyen halálra gázolta egy svéd rendszámú kamion. Torsten Flo nagyon szép és okos kisgyerek volt, sajnos a felismerhetetlenségig szétroncsolt koponyája nem adta meg azt a lehetőséget a gyászoló szülőknek, hogy nyitott koporsóban ravatalozzák fel elsőszülött gyermeküket. Így a szünni nem akaró esőben a sárban állva, zárt koporsó mellett búcsúztatták el, szűk családi körben.
. . .
Egy kairói kórház kardiológiai kabinetjében fekvő Zenun Selimi nyugalmazott tevehajcsár testéből, minden irányból, drótok, csövek, vezetékek lógtak ki és mindössze a lélegeztető gép monoton zúgása hallatszott. Az ablakpárkány ütött-kopott bádoglemezén, szabályos időközönként kopogtak az esőcseppek. Egy fiatal nővér a családdal történt drámai hangú konzultáció után sorban kikapcsolta a férfit életben tartó gépeket. Zenun Selimi még egy utolsót sóhajtott és átadta lelkét az örökkévalóságnak.
. . .
Edson Pereira de Rodriguez, ahogy haladt lefelé a mahagóni lépcsősoron, fülében Cole Porter örökbecsű dala, a Let’s do it szólt, majd váratlanul a szívéhez kapott és legurult a fényesre vaxolt csigalépcsőn. A pincéből pedig Diabolico Negra sátáni kacaja hallatszott.
Eközben, valahol Európában, Párizs egyik nyomornegyedében Josephine Delacroix színes bőrű kurtizán egy egészséges fiúgyermeknek adott életet.
A gép forog az alkotó pihen…
Illusztráció: Hegyi Gábor festménye – akril, vászon 40×30
Csépányi Balázs
