A színdarabok alapvetően a rendezők munkája által válnak számunkra befogadhatóvá. Ezt a feladatot most Sebestyén Aba vállalta magára, aki színészként végzett, de mindig foglalkoztatta a rendezés gondolata is. Ezért 2004-ben elvégezte a rendezői mesterszakot, majd ledoktorált a bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A közelmúltban rendezett többek között Szabadkán és Dunaújvárosban. Úgy érzi, sokat segíti a rendezői munkában, hogy tudja, milyen egy színész bőrébe bújni, így a színpadon szerzett tapasztalatait számtalanszor kamatoztatni tudja a színészek instruálásánál. Színészként fellépett a Játékszínben, emellett pedig még tanít is: rendezőosztályt indított Marosvásárhelyen, a Művészeti Egyetemen.
Mi előzte meg, hogy elvállalja ennek a műnek a megrendezését?
Csányi Sándorral – aki nemcsak remek színésze, de művészeti vezetője is a Thália Színháznak – már régóta beszélgettünk egy esetleges közös munkáról, amelynek most jött el az ideje. A színház vezetése választotta ki a darabot, nekem pedig ez itt az első rendezésem. A szerző neve, művei nálunk kevésbé ismertek, annak ellenére, hogy a nagy amerikai klasszikusok közé tartozik, és rendkívül izgalmas alakja a XX. századi drámairodalomnak.
Örömmel elfogadtam a felkérést, hiszen hozzám közelállónak érzem a darab témáját. A mindenkori emberi kapcsolatok kerülnek górcső alá, úgy, hogy egy teljesen értékhiányos környezetbe helyezi a történetet. Ettől válik igazivá, emberivé. A darabban egyaránt van jelen és ütközik meg a szent és a profán, a magasztos eszme és az emberi gyarlóság. Látnunk kell azonban, hogy talán ilyen a mindennapi életünk is! Ettől nyeri el aktualitását, mert igazi, emberi, törékeny, gyarló, szánalmas és igaz.
Ha meg kellene határozni a műfajt, mi lenne: tragédia vagy komédia?
Én leginkább tragikomédiának gondolom. Finoman keveredik benne a dráma, a jó minőségű abszurd humor és az éles társadalomkritika. Nagyon fontos számomra, hogy olyan örökérvényű emberi értékekről, érzésekről szól, mint hűség, barátság, bizalom, szeretet. Ezeket járja körbe egy olyan történet kapcsán, amelyben a társadalom perifériájára szorult férfi szereplők szájába adja a szöveget. Munkakerülők, hamiskártyások, lúzerek beszélnek a nagy emberi értékekről, ami egyrészt rendkívül érdekessé, izgalmassá teszi a cselekményt, másrészt a mű drámaisága is ettől működik igazán. Ezek a lecsúszott alakok olyan színben tetszelegnek, amely egyaránt szánni és szeretnivaló a néző számára. Sokkal többet gondolnak magukról, mint amit valójában elértek, és olyannak képzelik magukat, akikké csak válni szeretnének.
Bár a cselekmény a XX. század Amerikájában játszódik, éppen úgy játszódhatna napjaink Európájában, akár Magyarországon is, hisz mondanivalója időtálló. Rendkívül fontosnak tartottam az előadás megvalósításában az igazi, titkot hordozó színházi tér megteremtését – melyben Bartha József díszlettervező működött közre –, valamint azt az akusztikai hátteret, amelyet Cári Tibor zeneszerző komponált meg.
Ezek szerint nemcsak izgalmas, de aktuális is a darab mondanivalója.
Mindenképpen, hiszen az emberi kapcsolataink igencsak ápolásra szorulnak, nagyon ritka az őszinteség. A ma embere is hajtja a pénzt, a profit jelenti számára a sikert, és pont ennek tart görbe tükröt a darab. Mindenek fölé helyezzük a pénznek azt a mítoszát, amelyről egyre inkább kiderül, hogy hamis, embertelen, értéktelen. Lelkiismeretünk megnyugtatására pedig még magyarázatot is kitalálunk: a világ azért működik így, mert törvényszerűen így kell működnie! A barátságok, az igaz emberi kapcsolatok feláldozásának az a fő oka, hogy nem adunk magunknak elég időt – hisz állandó rohanásban vagyunk – a másik megismerésére, problémáinak meghallgatására.
Bár a darab negyven évvel ezelőtt íródott, semmit nem vesztett aktualitásából.
A cím egyben jelkép is.
A bölény sorsa fontos jelkép. Valamikor az indiánok idejében ez az állat szakrális jelentőséggel bírt, hisz ez szolgáltatta az élelmet és még sok mindent, ami biztosította az emberek számára az életet. Ezek a hatalmas állatok valamikor százezer számra legelésztek a prérin, majd megjelent a civilizált fehér ember, és gátlástalan vadászattal a kihalás szélére sodorta őket. Kicsit így vagyunk a nagy emberi értékeinkkel is, a minél több pénz, a jobb élet utáni hajsza közben az alapvető, igazi, emberi érzéseket irtjuk ki magunkból.
A görbe tükörbe belenézve megoldást is kapunk?
Úgy gondolom, egy jó színházi előadás nem megoldást kínál, hanem olyan igazi kérdéseket vet fel, amelyeken érdemes elgondolkodnia a nézőnek. Ennek a darabnak a színrevitelével is az volt a cél, hogy a szórakoztatás mellett komoly, lényegi kérdéseket tegyen fel. Akkor valósult meg, amit akartunk, ha a nézőt zsigereiben foglalkoztatják az elhangzottak: ha a későbbiekben – talán nem is tudatosan – másképp szól a párjához, viszonyul a barátjához. A jó színház egyaránt megnevettet, megdöbbent, elborzaszt, megríkat, de ugyanakkor egy kis szellemi útravalót is kínál.
Tölgyesi Tibor
Fotó: Thália Színház