Az Illés-zenekar története
Lenyűgöző és tanulságos történet – zárja Bálint Csaba Majnik László Barázdák között című könyvéhez írott előszavát. Igaza van. Leszögezhetjük, hogy az Illés 1965-től, saját magyar nyelvű szerzeményeinek publikálásától kezdődően történelmet írt. Rock-, ha úgy tetszik, beattörténelmet. Jó érzékkel tapintottak rá a második világháborút követően született nemzedékek önkifejezési igényére, amelyhez kapaszkodót nyújtottak.
Zenéjükben egyszerre jelenik meg a fősodratú angol beat, valamint a magyar, illetve Kárpát-medencei népzene ízléses elegye, nyakon öntve Bródy János sorok közé bújtatott, időnként a finom iróniát sem nélkülöző társadalomkritikus dalszövegeivel. Az Illés egyszerre populáris és igényes, egyszerre tanít és szórakoztat. Első táncdalfesztiválos, Még fáj minden csók című opusa kisebb forradalmat kavar. Az ettől számított hét esztendőt aztán váltakozó sikerű harc jellemzi a kultúrhatalom felkent korifeusaival a meg nem értés, valamint a megcsontosodott bürokratikus berendezkedés ellen. Ebben az ötös fogat fel is őrlődik, hogy majd évek múltán feltámadva, egy-egy monstre nosztalgiakoncerttel ismét megdobogtassa a több nemzedéket magában foglaló, több tízezres rajongótábor szívét.
Mindezt persze többen megírták már: például Koltay Gábor filmrendező Szörényire és Bródyra összpontosító dokumentumkötetében, vagy Kocsis L. Mihály, aki az Illés valamennyi tagjával és holdudvarával készített interjúit rendezte sajtó alá, de a kettő között még Szebeni András fotóművész is készített képekkel gazdagon illusztrált „jelentést” az 1996-os „nemzedéki osztálytalálkozóról”.
A felsorolt szerzőkkel ellentétben Majnik László, korából adódóan, csupán utólag értékelheti az Illés-életművet. Mint az előszóból kiderül, a szerző tehetséges amatőr muzsikus, aki ennek megfelelően a szakmaiságot helyezi előtérbe tanulmányában. És ezzel meg is érkeztünk a csapdahelyzethez, hiszen egy muzsikus szemszögéből láttatott, a zene speciális nyelvezetével megfogalmazott lemezkritika a laikus olvasó számára könnyen érdektelenségbe fulladhat. Ennek ellenére az évről évre követett, kronologikus sorrendbe rakott kis- és nagylemezkiadványok recenziói – beleértve az Illés mellett Koncz Zsuzsa hanghordozóit is – az egyébként jól megfogalmazott szakszöveg ellenére sem unalmasak.
Majnik semmit sem bíz a véletlenre. Szisztematikusan veti bele magát a munkába, nem rest egészen az ős-Illés-zenekarig visszanyúlni, amikor hazánkban még szó sincs beatzenéről. Úgy gondolja – nagyon helyesen –, Illés Lajos ne csupán a „nagy felállás” névadójaként, zongorista-szerzőjeként, esetenként énekesként jelenjék meg az olvasóközönség előtt, hiszen ennél jóval többet érdemel. A kislemezes kiadványok tükrében gondosan kielemzi a dalok (ekkor még külföldi interpretációkról beszélünk!) előadásmódját, főbb jellemzőit, hatásait. Az őscsapat életútjának 1965-ig (a Szörényi testvérek belépéséig) tartó teljes rekonstrukciójához különböző források alapján történeti kiegészítések, következtetések társulnak. Mindez kemény kutatómunka eredménye. A fordulópontot az 1965. év jelenti a saját szerzeményekkel, kezdetben instrumentális megszólalással, majd a legendás nógrádverőcei építőtábor épületének tetején elkészülnek az első magyar nyelvű beat-
slágerek.
Az Illés-együttes azon kevés magyar előadók közé tartozik, amelyeket szerencsére kellőképpen dokumentáltak, így veretes muzsikájuk az utókor számára is hozzáférhető. Nem véletlenül említettük, hogy későbbi nosztalgiakoncertjeiken – ennek köszönhetően is – a nagy generáció mellett a fiatalabbak is hasonlóképp tomboltak.
Ha az egyetemes, könnyűnek mondott zenét netán felvennék az általános vagy középiskolai tantárgyak közé, bizonyos, hogy abban az Illés kötelező tananyag, a Barázdák között kötet pedig tankönyv lenne.
(Majnik László: Barázdák között. László András és Társa Kiadó Kft., Budapest, 2017, 210 oldal. Ára: 2520 forint)
Hegedűs István – www.magyaridok.hu
