, így kettős évfordulóra emlékezik a közönséggel. „Nem vagyok nagy zeneszerző, életemben körülbelül 10-15 dalt írhattam, ebből az egyik volt az Európa című dal, amely aztán a pályafutásom egyik legmeghatározóbb eleme lett” – mondja a művész.
Varga Miklósnak a 40 éves pályafutása alatt nem nagyon tudtak föltenni olyan kérdést az újságírók, amelyre ne akart volna válaszolni. Persze, abban már ideje korán megegyezett a családjával, hogy a magánélete nem lehet téma a hasonló interjúk során, és ezt mindenki tiszteletben is tartja. Történik ez annak ellenére, hogy neve természetesen nem csak itthon ismert, az országhatáron túl élő magyarság is jól tudja dalait. „Rendszeresen járok koncertezni a környező országok magyar lakta településeire. Volt szerencsém például két esztendővel ezelőtt is Amerikában járni, ilyenkor igyekszik személyes kapcsolatokat kialakítani az ember” – meséli Varga Miklós.
Amikor arra terelem a szót, hogy számos dala a magyarságra, a nemzettudatra irányul, elmondja: „Nálam egy és ugyanaz a gondolatiság és a zeneiség. Az elmúlt negyven esztendő szakmai pályafutására rányomta a bélyegét az a fajta témaválasztás, amelybe én szépen lassan belecsöppentem annak idején az István, a királlyal. Aztán ott is ragadtam, de ezt egyáltalán nem bántam meg. A magyar történelmet és a magyar történelmi figurák megformálását nem lehet különválasztani, ami az én munkásságomra is igaz, és ez jórészt a nemzettudatról, a nemzeti identitásról szól. Természetesen nem kizárólag, hiszen játszottam ismert külföldi színpadi darabokban is, de a pályafutásomat alapvetően valóban a magyarság identitásának megjelenítése fémjelzi.”
Ez a szerep egyáltalán nincs azonban ellenére. „Küzdeni semmiképpen nem küzdöttem ellene, hiszen ez abszolút tudatosan vállalt küldetés. Más kérdés, hogy voltak olyan időszakok az életemben, amikor szívesebben kipróbáltam volna magam egyéb szerepkörökben is, és nem csak nagy magyar történelmi hősök alakjában. Sőt volt, amikor kifejezetten kértem Koltay Gábor barátomat, osszon rám igazán negatív figurát is, hogy szakmailag abban a karakterben is ki tudjam magam próbálni, így alakíthattam Lee Harvey Oswaldot vagy éppen Jumurdzsákot a színpadon.”
Az István, a király bemutatója, tehát 1983 óta repertoárjában nagyon jól megfér, sőt tökéletesen kiegészíti egymást a hagyományos rockszínpad és a zenés színház. Persze hol az egyik, hol a másik van túlsúlyban. „Amikor egy színházi fellépés vagy egy koncertsorozat között kellett választanom, a feladat súlya határozta meg a döntést. Nem mondhatom azonban, hogy jobban húzna a szívem a zenés színházhoz, mint a rockszínpadhoz, és ugyanez fordítva is igaz.”
Fiatal gimnazistaként egyébként nem énekesnek készült, az ambíció csak akkor ébredt fel benne, amikor egy középiskolai osztálytársával ellátogattak a Metro klubba, ahol a P. Mobil játszott Vikidál Gyula énekessel. „Gyula előadásmódja annyira lenyűgözött, hogy eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne a színpadon állva besöpörni ugyanazt a sikert és szeretetet. Aztán nem tettem további lépéseket ennek előmozdítására. Egy másik meghatározó élmény egy középiskolai volt: az osztálykirándulások alkalmával mindig volt egy srác, aki hozott magával egy dobgitárt, és arra lettem figyelmes, hogy a lányok kiemelt figyelemmel fordultak felé, holott nem volt egy különösképpen jóképű srác. Rájöttem, ez az ő zenei tudásának köszönhető. Megirigyeltem tőle ezt, mert én sem voltam egy Adonisz, és hiányzott az, hogy a lányok érdeklődjenek irántam. Tudtam, ha ez a járható út, akkor meg kellene tanulnom gitározni” – mutatja be Varga Miklós zenei indulásának történetét.
Négy fivére közül az egyiknek volt otthon egy orosz akusztikus gitárja, és őt kérte meg, hogy tanítsa meg játszani. Ő mutatta meg az alap akkordokat, dúrokat, szeptimeket, majd az osztálykirándulásokra már ketten mentek, így a lányok figyelméből neki is jutott. Az egésznek az lett az eredménye, hogy akivel a P. Mobil koncertekre jártak, „otthon elkezdtünk zörögni: én gitározni, ő valamelyik padot csapkodta, majd szerzett egy úttörő dobot, és faágból faragott magának dobverőt. Később csatlakozott hozzánk egy harmadik osztálytársunk, aki fuvolázott. Elég érdekes csoportosulás jött így létre. Mellette én dalra is fakadtam, és szép lassan kialakult egy esztergomi székhelyű zenekar Grog néven. Hároméves, boldog, de eredménytelen időszak volt ez” – mesél jókedvűen fiatalságáról. A környékbeli falvakba jártak fellépésekre, de még ekkor se gondolta Varga Miklós, hogy ez a pálya őt komolyabban érdekli. Megelégedtek a rockzenészeknek járó nagyobb figyelemmel, a lányok felfokozott érdeklődésével, később azonban abbamaradtak a fellépések.
Két év elteltével egy budapesti klubban megrendezett tehetségkutató izzította fel ismét a lángot, és bár nem arattak osztatlan sikert, „engem mint énekest, kiemeltek a csapatból, és innentől egy újságíró egyengette a pályafutásomat. Így kerültem a Zenit együttesbe, ahová egy tag a Beatricéből érkezett, de még ez sem jelentett olyan komoly elkötelezettséget a pálya iránt.” Az igazi áttörést a P. Box zenekar megalakulása hozta, amelyet a kedvenc zenekara, a P. Mobil két zeneszerzője alapított. Ők kérték fel Varga Miklóst, hogy csatlakozzon a csapathoz a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola hallgatójaként. „Ekkor derült ki számomra, hogy a zenélésből szeretnék megélni. Közben persze lediplomáztam, de a diploma azóta is a sublótfiókban hever. Amikor a P. Box egyre nagyobb sikereket ért el, eldőlt az én sorsom is.”
Az elkötelezett profi pályafutását 1980-tól számítja a zenész-énekes, és ennek a korszaknak meghatározója volt a P. Box zenekar, amelynek a dalával indítják a jubileumi koncertet. „Nem volt egyszerű az elmúlt negyven év lemezeiből és színházi bemutatóiból válogatni. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt megpróbáltam megszámolni, hány lemezen működtem közre, de 120-nál megakadtam” – mondja a zenész, aki elárulja, így is körülbelül két és fél órás műsoridővel lehet számolni, de így is csak egy szűk merítést hallhatunk a teljes repertoárjából, de reméli, átfogó képet nyújthatnak.
Az első koncerteken játszott dalok sem lettek azonban az enyészeté, olyannyira, hogy az Otthonról hazafelé című szerzői albumon szerepel egy olyan dal, amelyet még az ős Grog együttessel írt. „Nem vagyok nagy zeneszerző, életemben körülbelül 10-15 dalt írhattam, ebből az egyik volt az Európa című dal, amely aztán a pályafutásom egyik legmeghatározóbb eleme lett.”
A jubileumi koncerten ott lesz a zenéit kísérő banda, akikkel több mint hat éve működik együtt. Mindez néhány további zenésszel egészül ki: „fellép Alapi Pistától kezdve Szűcs Norbi gitárosig mindenki, és említést kell tenni azokról a kollégáimról is, akikkel a pályafutásom során együttműködtem, fellép tehát Nagy Feró, Sasvári Sándor, Kalapács Józsi, Keresztes Ildi, Radics Gigi, Makrai Pali. És van két olyan meglepetésvendég is, akikről nem beszélhetünk. Elég legyen annyi róluk, hogy külön-külön megtöltenének egy-egy sportcsarnokot. És nem szeretnék megfeledkezni az ikergyermekeimről sem.”
Gyermekeiről állítja: tőle függetlenül léptek a zenei pályára. Először lánya állt elé 10-12 évesen azzal, hogy apja tanítsa meg énekelni. Miután Varga Miklós arra kérte, tanulja meg Céline Diontól a My heart will go on című számot, és azt el is énekelte neki ugyanazokkal a hajlításokkal, mint az eredeti számban, leesett az álla. „Persze tudtam: az ikergyermekeimnek szép, csilingelő hangjuk van, de eszembe sem jutott, hogy énekesi pályára menjenek. Ekkor azonban éreztem, a kocka el van vetve, hiszen aki ennyi idősen úgy énekel, mint Céline Dion, az a színpadra való. A kisfiamat pedig Nemcsák Károly hallotta egyszer szavalni, és felkérte A csalóka szivárvány című darab főszerepére. Nem arról van tehát szó, hogy egymás hátán kapaszkodunk fel, mindkettőjüknek különálló pályájuk, saját karrierjük van ma már.”
A fiatalok egymással énekelnek majd duettet a színpadon, ami kétség kívül a műsor egyik fénypontja lesz. Mindez persze nem azt jelenti, hogy Varga Miklós ne támogatná és egyúttal ne óvná gyerekeit. A kislányának például egy tehetségkutató hozta meg a hírnevet, de előtte figyelmeztette: egy ország fogja ugyan megismerni, ami persze nemcsak pompával és rajongótáborral jár, hanem pocskondiázó üzenetekkel is, amelyekben azt írják majd, hogy az apja miatt van ott, ahol.
A zenei show-ról elárulta: mintegy 30 szám került a listára, a szokásostól eltérően tehát nem is másfél-két, hanem két és fél órás műsort fog előadni Varga Miklós. Mindeközben Koltay Gábor fogja a háttérben található ledfalat megtölteni: jó néhány rockoperarészlet el fog ugyanis hangozni, és ennek a hangulatát idézi majd meg a rendező. Elárulta: a megszólaló dalok 25 százaléka színpadi mű. A műsor igazi különlegessége azonban az, hogy lesz. Eddig ugyanis Varga Miklós nem tartott életműkoncertet.
A zenei karrierépítésről
„A mai fiatal pályakezdőknek nehezebb az érvényesülés, mert óriási a felhozatal, egymást érik a kereskedelmi televíziókban az újabb és újabb tehetségkutató műsorok. Ezen műsorok legnagyobb hibája, hogy nem hoznak létre újat, és azok végeztével az énekesek ott állnak szerzemények nélkül, mert mások bőrébe kényszerítik őket. Könnyebbséget jelent viszont az, hogy ha valaki tényleg tehetséges, van egy kis szerencséje, olyan ismertséget kaphat máról holnapra, amelyért régen éveket kellett küzdeni. Az igazán tehetségesek, akikben valamiféle plusz fedezhető fel, meg tudnak kapaszkodni, mint Tóth Vera vagy Vastag Csaba.
A kiváló énektudás az alap, de olyan személyiséggel is rendelkezni kell, amely magával ragadja a nézőt. És kell az alázat a műfaj, a közönség iránt. Mindig elcsodálkozom azon, amikor menő sztárok másfél órát késnek a koncertről. Rácsodálkozom erre, mert én koncertet nem mondok le. A felkérésnek, amelyet elfogadok, eleget is teszek, hiába adódik közben egy jobb alkalom. Hiányolom tehát az alázatot. Akikben ez nincs meg, nem is maradnak sokáig a pályán. Itt mindennap bizonyítanod kell. Ezért is vagyok büszke az elmúlt negyven évre, mert eddig minden esztendőt úgy tudtam lezárni, hogy soha rosszabb évet nem kívánhattam.”
Takács Erzsébet