Több mint három évtized után újra műsorra tűzték A bábjátékos című darabot, amelyet január óta a Soproni Petőfi Színházban játszanak, június 8-án pedig Budapestre, a Nemzeti Színházba is elhozzák.
Szolnoki Tibor, a Bábjátékost alakító Jászai Mari-díjas színművész a történet mondanivalójáról, a hiteles játékról, a felkészülés és a szövegtanulás folyamatáról mesélt.
A bábjátékost először 1985-ben mutatták be a Rock Színház rendezésében, amelynek alapító tagja volt, most pedig újra elővették…
Ennek a darabnak a nagy remekművekhez hasonlóan örök mondanivalója van! Az előadás Andersen meséjét dolgozza fel, amely a bábok életre kelését és elhivatottságát mutatja be. A történet szerint a Bábjátékost, azaz engem a fiatal, vakmerő és lázadó Diák (Vastag Tamás) kérdőre von, hogy mi lett azokkal az álmokkal, amelyeket annak idején ennyi idős koromban szőttem. Vajon mindent megvalósítottam-e, amit korábban terveztem? Ez olyan érzés, amellyel napi szinten szembesülünk.
Talán minden generációt érint az a kérdés, hogy jó úton vagyunk-e. A fiatalokat azért, mert még előttük áll az élet, de gyakran elvesznek a lehetőségek közepette, az idősebbek pedig azért, mert már átéltek olyan szituációkat, amelyek után számot lehet vetni.
Hogyan tovább? – ez mindig nyitott kérdés marad. És valóban, nemcsak a fiataloknak, hanem azoknak is, akik például már több évtizede dolgoznak valamin, és hűek ahhoz, amit kitaláltak. Őket is minden reggel megkérdezi a tükör felkelés után, hogy vajon jól teszik-e azt, amit csinálnak. Természetes, hogy folyamatos önvizsgálatban élünk. Nem vagyunk olyan erősek, hogy bármit megtehessünk, amit elképzeltünk, de legalább próbáljunk meg azon az úton járni. Fiatalként az ember meg akarja váltani a világot, akkor a hegyet el lehet hordani a zsebkendőnk négy sarkába, akkor mindent akarni kell, de úgy gondolom, ez is a helyes!
A darabban az igazi művészet és a látszatsikerek közti ellentét is kiéleződik. Hogyan is lehetne megfogni a különbséget?
Erről nagyon nehéz nekünk, alkotóknak képet adnunk, de azt gondolom, hogy elsősorban a hitelesség a legfontosabb! A gondolatokat őszintén tolmácsoljuk, azt pedig, hogy abban az élethelyzetben a néző mit szűr le belőle, már egyéni dolog. Az is lehet, hogy nem pont aznap, hanem évekkel később fog neki valami olyan eszébe jutni az előadásból, amely később a segítségére lehet egy adott szituációban. Ha egy ilyen momentum is megmarad az emberekben, akkor mi már teljesítettük szolgálatunkat, amiért ez a mű született.
Ez hasonló a jó tanárokhoz, akiknek szavai, tanácsai évek után is a fülünkben csengenek, és olykor meghatározzák cselekedeteinket.
Ez pontosan így van! Én magam is tele vagyok olyan élményekkel, amelyek még hosszú évtizedekkel ezelőtt történtek, mégis valami miatt megmaradtak, és a mai napig élénken élnek bennem. Bízom benne, hogy A bábjátékossal mi is tudunk olyan pluszt adni az embereknek, amely a javukra válhat.
Vastag Tamással már korábban is volt alkalmuk együtt játszani. Milyen a kapcsolatuk a színpadon, illetve a próbák között?
Tamással két éve dolgozom együtt színpadon, amikor is a Soproni Petőfi Színházban együtt játszottunk az Evita című rockoperában. A darabban Magaldit énekeltem ugyanúgy, mint 35 évvel ezelőtt, Tamás pedig Che Guevarát, a lázadó fiatalembert alakította. Akkor még csak szűk partneri helyzetben voltunk, A bábjátékos kapcsán viszont már szorosabbá vált az együttműködés. Sokat beszélgetünk a játékról a színpadon kívül is, például az öltőzőben vitatunk meg kérdéseket.
Vicces szójátékkal poperettként jelölték meg a műfajt.
Az első részben 20, a másodikban 33 izgalmas muzsika lesz hallható élőzenei kísérettel. Ez teljes rockopera, csupán néhány dialógus szerepel benne, amelyek még nagyobb hangsúlyt adnak a zenének. Mindig a zeneszerző látásmódján múlik, hogy milyen stílusú zenét képzel el az adott szituációhoz.
Milyen produkcióra készül még mostanában?
Az Operettvilág, amelyet feleségemmel, Zsadon Andreával 23 éve vezetünk, meghívást kapott a Fertőrákosi Barlangszínházba, ahol Mozart csodálatos művét, A varázsfuvolát játsszuk két alkalommal német nyelven. Ausztriában pedig a Mörbisch Seefstspiele hatalmas fesztiválszínpadán a Viktória operettben szerepelek. Mozgalmas lesz, de nagyon örülök neki. Szerintem minden színész arra vágyik, hogy sokfélét és sok helyen játszhasson.
Találkozásunkkor éppen a szövegkönyvét olvasgatta. Mivel fejleszti a technikáját?
Magolni-magolni, tanulni-tanulni. Sokan hiszik azt, hogy mivel nekünk ez a szakmánk, így könnyebb, de ugyanolyan nehéz, mint bárki másnak. Természetesen azért vannak mankók is, illetve mindig a cselekvéshez kötjük a szöveget. Ehhez azonban óriási memoriterrel kell rendelkezni.
Milyen környezetben szeret tanulni?
Amikor egy új produkcióra készülök, akkor én mindent igénybe veszek a felkészüléshez, amit csak tudok. Ilyenkor belehelyezkedem abba a korba, stílusba és környezetbe, ahol a darab is játszódik. A világirodalom nagy remekművei, a filmek, a versek, a zenei alkotások mind a segítségemre vannak. Csak úgy lehetek hiteles, ha teljesen ráhangolódom az alkotásra, és magamba szívom a darab atmoszféráját. A saját társulatunk tagjait is mindig erre bíztatjuk, hogy menjenek utána a dolgoknak, és tudják, milyen is az a világ, amelyet megjeleníteni kívánnak. Ehhez nem elég az adott mondat és jelenet elsajátítása, tisztában kell lenni a történelmi háttérrel és az emberek viszonyával is. A produkcióban nyilván ennek csak töredékét lehet megmutatni, de ettől leszünk hitelesek.
Nagyon sokat autózom, én közben tudok igazán elmélyülni, akkor rögzítem a tudnivalókat.
A bábjátékos esetében hogyan készült fel, minek nézett utána?
Akit foglalkoztat ez a téma, ajánlom figyelmébe Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című írását, amely hasonló gondolatokat boncolgat. Nagy élményem továbbá Fellini Országúton című filmje Giulietta Masina és Antony Quinn főszereplésével, és még egy nagyszerű alkotás, Leoncavallo Bajazzók című operája. Ezen remekművekből is sokat merítettem.
Végh Nóra – www.kultura.hu
Fotó: Torma Sándor/Soproni Petőfi Színház
