Kezdőlap SZÍNHÁZ A 21. századi Pán Péter

A 21. századi Pán Péter

287

Ki tehet arról, hogy ódzkodnak a felnőtté válástól, a felelősségtől, a munka világától? Ezekről a kérdésekről szól a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása, amely most Budapesten is bemutatkozik, izgalmas együttgondolkodásra invitálva fiatalokat és felnőtteket egyaránt.

A Peter – egy 21. századi Pán Péter-történet egy osztálytermi színházi nevelési előadás, amelyet január 13-án a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban ismerhet meg a budapesti közönség. A darabot Madák Zsuzsanna írta Erlend Loe Naiv.Szuper. és Roger Kurland Játszótér című művei nyomán, valamint J. M. Barrie Peter Pan a Kensington Parkban, illetve Peter Pan és Wendy című regényei által inspirálva.

Pán Petert mindenki ismeri, különösen a gyerekek. Ő az a félig emberfiú, félig tündérfiú, aki nem akar felnőtté válni. Tud repülni, és Seholországban él, ahol a gyerekek valóban nem nőnek fel soha. A Hevesi Sándor Színház Peter című előadása egy 21. századi Pán Péter-történet. Hogy miről szól? „Felnőtt egy generáció (Y), amelynek rettenetesen bizonytalan a jövőképe, és felnövekvőben van egy másik (Z generáció), amelynek fiataljai pár éven belül hasonló helyzetben fogják találni magukat. Ezek az »én generációk«. Számos Y generációs fiatal ódzkodik a felnőttséggel együtt járó kötelességektől, a munkavállalástól, a felelősségvállalástól. Kerülik az elköteleződést, és a gyermeki örömöket részesítik előnyben. Ők a hunédzserek, akik inkább bennragadnak a mamahotel komfortos fogságában. Ez tipikus európai jelenség ma. Kapunyitási pánik, Pán Péter-szindróma. Kik tehetnek erről? A fiatalok? A szüleik? A fogyasztó- és élményközpontú jelenre koncentráló és egyben infantilizáló média- és reklámipar? Ezekről a kérdésekről szeretnénk a diákokkal közösen gondolkodni” – olvasható a Hevesi Sándor Színház oldalán.

A történet a huszonöt éves Peterről szól, aki nem találja a helyét a világban. Elköltözik a szüleitől, és jelenleg a bátyja lakásában tartózkodik. Átmenetileg, amíg a testvére üzleti úton van New Yorkban. Úgy érzi, hogy pontosan erre van szüksége: egyedüllétre és egy kis időre. Kutatja az összefüggéseket, listákat ír arról, hogy mivel rendelkezik, mivel nem rendelkezik, milyen tárgyra van tulajdonképpen szüksége, miért volt annyira oda kiskorában, melyek azok a dolgok, amelyek kiborítják. Megpróbál válaszokat keresni arra, hogy mi végre van a világon. Videóüzeneteket készít barátjának. Ezeken az üzeneteken keresztül ismerkedünk meg Peterrel és családjával, „barátaival” és új kapcsolataival.

„Peter hasonló kérdéseket feszeget, mint a Semmi Pierre Anthonja. Azonban a norvég egyetemista fiú a nyolcadikos hordószónok párjával ellentétben nem a tagadásba veti az energiáját, hanem keresi, kutatja a válaszokat. Erre a kutatásra vállalkozunk azokkal a diákokkal, akik kíváncsiak Peterre” – írják a darabról a honlapon.

Az előadással azok a fiatalok, iskolák is találkozhatnak, akik a budapesti előadásról lemaradnának, hiszen a színház „házhoz”, azaz osztálytermekbe megy. Nem kell hozzá pódium se, elég egy osztályterem, hiszen a darab néző- és játékterét iskolapadokból és székekből alakítják ki. A színházi előadást interaktív játékokkal szakítják meg, hogy az osztályközösséggel közösen gondolkodjanak azokról a kérdésekről, amelyeket a történet szereplője, Peter körüljár.

Hevesi Sándor Színház

Ajánlott korosztály: 14–19 év

Peter szerepében: Mihály Péter

Színházi nevelési konzulensek: Cziboly Ádám, Bethlenfalvy Ádám

Súgó: Jurina Beáta

Rendezőasszisztens: Pete Zsuzsanna

Rendező, foglalkozásvezető: Madák Zsuzsanna

Helyszín: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Jurányi Kamaraterem (1027 Budapest, Jurányi u. 1.)

Forrás és fotó: hevesisandorszinhaz.hu

www.kultura.hu