A tanulás helyei: az iskola nem lehet tökéletesebb, mint a társadalom
Mindannyian személyes véleményt formálhatunk az iskolaépítészetről, elég, ha eltűnődünk, milyen intézményekben koptattuk a padot ifjúkorunkban. Hogyan segítette vagy éppen hátráltatta a tér a tanulást?
A Szociálpedagógia folyóirat tematikus különszámban foglalkozott volna e témával, az előkészületek során azonban világossá vált a szerkesztők számára, hogy épp a célközönséget nem tudják elérni a társadalomtudományi folyóiraton keresztül. Ezért megszületett A tanulás helyei: iskolaépítészet című tanulmánykötet, amely a remények szerint kitágítja az épített környezetről való gondolkodás fogalmi kereteit.
Iskolaépületet tervezni, de akár csak átépíteni is nagy kihívás, amely során nemzedékek közötti különbségeket kell figyelembe venni, és bizonytalanságokkal számolni, például azzal, hogy ma még nem tudható, milyen lesz tíz-húsz év múlva a világ, melynek leendő szereplőit majd az iskolaépület szocializálja.
A tanulmánykötetben Franz Hammerer Az iskolai terekről másként című írása tudatosítja igazán az olvasóban, hogy az iskola alapformáját az ipari társadalom alakította ki bő száz évvel ezelőtt. A tanulmány fordítója, Tamáska Máté szerkesztő hozzáteszi, hogy számtalan egyéb épülettípus, például a pályaudvar, a laktanya vagy a kórház is ekkor nyerte el tudatunkba rögzült alapformáját.
A felsorolt intézmények prototípusa a műhelyt felváltó gyár, amely időben és térben optimalizálta a termelést. Hasonló játszódott le az oktatásban is, ahol az osztályterem „üzemcsarnokában” tökéletesítették a tudásátadást: „egyetlen tanári munkagép harminc-ötven fős gyerekanyagot volt képes megmunkálni”.
A tanulmányok visszatérő motívuma ugyanakkor, hogy az ipari korszak – immár történetivé lett – iskolaépületében sokszor nem is annyira a tudás átadása, mint a fegyelmezés volt a legfontosabb cél. Ezért sem meglepő, hogy a ma közismertnek tekinthető iskolatípus néhol meghökkentő párhuzamokat mutat a laktanyákkal, sőt bizonyos értelemben a börtönökkel is.
A térbeli fegyelmezés kérdéskörében Katharina Rosenberger ráirányítja a figyelmet arra a társadalmi szemléletváltásra, amely az iskolai terek mögött egyre inkább kitapintható. Mert mára a fegyelmezést a személyiségfejlődés, a csapatmozgást a kooperáció váltotta fel, és a munkafázisok begyakorlása helyett a projektszemlélet vált meghatározóvá.
Noha a szóhasználat egyértelműen az átalakulásra utal, látnivaló, hogy a korszerű oktatásnak számtalan eleme a hagyományos iskolában is megvolt. Csak korábban a személyiségfejlesztést erkölcsi nevelésnek hívták, és projekt helyett színjátszó csoport vagy sportszakkör elnevezést használtak.
A kötetben ismertetett példák java része persze külföldi tapasztalatról, ráadásul új épületekről szól, de ez korántsem jelenti azt, hogy feltétlenül új iskolákat kellene építeni. A térbeli adottságok újragondolásával hozzáépítések, bővítések nélkül is megnövelhető a meglévő iskolák hasznos belterülete.
És bár az iskola, ahogy egykor, úgy ma sem lehet tökéletes, nem lehet tökéletesebb, mint maga a társadalom, amelynek tükre – néha karikatúrája is –, de azért a legkisebb változtatás is bőségesen megtérül.
Tánczos Tibor írása az élményközpontú belsőépítészet fantáziadús példáját mutatja be, ahol képzeletbeli ezüstsárkány vonul végig a tereken, és még a sárkány lélegzetvétele is érzékelhető: a mesebeli lény fújtatásának ereje néhol „feltöri” az épület padlóját, de csak azért, hogy kellemes, puha anyagon helyezhessék magukat kényelembe a gyerekek.
A tanulmányokban olvashatunk az időtállóságról, a fizikai strapabírásról és a szellemi értelemben vett tartósságról, a menzák vegyes használatáról – holtidőben társalgóként, közösségi térként való kihasználásáról –, visszavonulást, pihenést szolgáló zugokról, könyvkuckókról vagy kellemes zöld oázisokról, virágos sarkokról.
Abban biztosak lehetünk, hogy a barátságos léptékű, a gyerekek bevonásával újjászervezett iskolai terek megnyugtatóan hatnak mind a tanulókra, mind a tanárokra. A tanulás helyének nyugalma pedig nem mellesleg a jobb teljesítményben is megmutatkozik.
(A tanulás helyei: iskolaépítészet. Szerk.: Sárkány Péter, Tamáska Máté. Martin Opitz Kiadó, Budapest, 2017, 140 oldal. Ármegjelölés nélkül)
Tóth Ida – www.magyaridok.hu
