Interjú követ interjút, amikor én is beszélgethetek Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművészekkel a Fesztiválakadémiáról, amelynek szervezésébe már másodszor vágnak bele.
Ahol a gyerekek mesterektől tanulhatnak zenélni, továbbképzik a zenepedagógusokat, várják a kvartettbe rendezett orvosokat, az egyik koncertjüket pedig a Széchenyi fürdőben tartják. Majd júniusban. Addig szerveznek, mert van mit.
„A kamarazenei irodalom 80 százaléka, mint például Mozart és Haydn kvartettjei, Brahms szextettjei vagy a szonáták azért íródtak, hogy az emberek társaságban muzsikáljanak.”
Kokas Katalin
apkodjuk tehát a fejünket, amikor elsőként Kokas Katalin kezd el mesélni a programról, majd az egyik tévés interjút letudva Kelemen Barnabás is csatlakozik. Egymás szavait egészíti ki a pár, amely a harmadik gyermekét várja a hatalmas szervezési feladatok közepette. Nem is mertem megkérdezni, hogy a zenei program összeállítása mellett hogyan tudnak megfelelni ilyen áldott állapotban a logisztikai kihívásnak, de maguktól is arra terelték a szót.
Mikor kezdődött a szervezés? Lehet egyáltalán egy időpontot meghatározni?
Kokas Katalin: Az ember évekkel előre kezd el megtervezni egy ilyen programot. Hogy idén milyen művészek érkeznek hozzánk, az lehet, már három-négy éve megfogalmazódott bennünk. Sok művész ugyanis évekkel előre leköti magát. Nem lehet megállítani ezt a folyamatot, árad, folyik, mint a Duna. A fesztivál pont arra figyelmeztet, hogy leírhatok egy ötletet, amelyet aztán lehet, évekkel későbbre kell halasztanom. Annyira sokrétű ez a fesztivál, és olyan sok generációt, korosztályt ölel át, annyi lehetőséget ad a találkozásra, hiszen életre szóló zenei vagy emberi barátságok, szakmai kapcsolatok születhetnek, amelyekből aztán mindenki maga táplálkozhat.
„Ők már nem akárkik. A világhír benne foglaltatik a jövőjükben.”
Kokas Katalin
Már most látod a következő tíz évet? Nehéz lehet úgy szervezni, hogy közben minden olyan gyorsan változik, ott van ugyanakkor a kényszer, hogy a legjobbakat nyerjétek meg magatoknak.
K. K.: Ha úgy nézem, a végtelenben gondolkodunk. Azzal például, hogy elindítjuk az első kosoztályos Fehér Ilona Hegedűversenyt, és meghívjuk rá a legkisebb korosztályt is – nincs ugyanis alsó limit, csak tudásszintet nézünk a világ minden tájáról érkező jelölteknél –, tulajdonképpen lehet, hogy megalapozzuk az itt tíz-húsz év múlva fellépő nagy művészek magját. Ők azok a gyerekek, akik a hangszerükkel hivatásszerűen foglalkoznak öt-hat éves koruktól kezdve, és a saját országukban elértek már eredményeket és energiát fektetnek abba, hogy eljöjjenek Magyarországra, akár a Távol-Keletről vagy Amerikából. Ők már nem akárkik. A világhír benne foglaltatik a jövőjükben.
Izgalmas programnak ígérkezik a gyermekek számára. Lesz majd első, második és harmadik helyezett?
K. K.: Ez nem olyan verseny lesz, ahol a helyezések számítanak. Sokkal inkább szól majd a tehetségkutatásról, a tehetségek felkarolásáróNemzetközi l, de mi magyar pedagógusainknak is szeretnék megmutatni, hogy mi a szint a világmezőnyben. Mert egyébként se egy magyar család a tehetséges gyermekével, se egy magyar pedagógus nem engedheti meg magának, hogy saját érdeklődése okán külföldi alapfokú versenyeken vegyen részt, hallgasson bele a produkciókba. Itt erre a diáknak és a tanárnak is lesz lehetősége. Magyarországon ez az első ilyen fesztivál, amely ráadásul kiváló zsűritagokat soroltat fel, beleértve Mimi Zweiget, aki Amerikában az egyik leghíresebb alap-, közép- és felsőfokú professzor, és egyébként ő volt a világ egyik legünnepeltebb hegedűművészének, Joshua Bellnek a tanára is. Na, most ezek a pedagógusok órákat tartanak majd a versenyre jelentkező diákoknak. De még itt sorolhatjuk fel a Koreában híres nagyszerű hegedűtanárt, Hyuna Kimet vagy Sebestyén Katalint, aki a híres magyar tradíciót folytatta a Brüsszeli Zeneakadémián, mert Hubay Jenő és Gertler András után nagyon sokáig ő volt a tanszékvezető. Magyarországot pedig Ácsné Szily Éva és Dénes László mesterek képviselik. Ők egy egész héten át képzik majd a diákokat, ezeket a tanórákat pedig a zenepedagógusok is hallgathatják.
FESZTIVÁLAKADÉMIA BUDAPEST 2017
2017. június 10. és 16.
Liszt Ferenc Zeneakadémia, Pesti Vigadó, Ádám Jenő Zeneiskola,
Régi Zeneakadémia, Széchenyi fürdő
Hogyhogy a tanárok is „iskolapadba ülnek”?
K. K.: Mert pont a pedagógustársadalom nem engedheti meg magának, hogy aktívan zenéljen, hiszen olyan őrületesen sokat tanítanak, ami igénybe veszi az ember lelkét, szellemét. Ha valóban oda akarja magát adni annak a 20-30 gyermeknek, elfogy az energiája, vagy alig jut arra, hogy ő maga is zenéljen. Ez a fesztivál lehetőséget ad arra, hogy kisebb kamaracsapatokba osztva gyakoroljanak. Ezzel talán újra tápláljuk bennük az érzést, hogy nemcsak tanítani csodálatos, hanem zenélni is kell, mert anélkül nem lehet élni.
Tapasztaltatok a tavaly elindított Fesztiválakadémia során olyan hiányt, amelyet mos igyekeztetek pótolni?
Kelemen Barnabás: Már tavaly abból indultunk ki, hogy a Zeneakadémia, ahol több másik helyszín mellett szervezünk programokat, nyáron kihasználatlanul áll, ha pedig fesztivált szervezünk a falai között, az adottságait is használjuk ki. Az volt a célunk, hogy tanítsanak is azok a művészek, akikkel már sokat dolgoztunk együtt. Erre persze van példa a világban, arra azonban, hogy a művészek együtt zenélnek a növendékekkel, nem sok. A korosztályos Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny azért hiánypótló Magyarországon, mert még hasonló sem volt. Pedig akármerre nézünk, Szerbiában, Horvátországban, Ausztriában is vannak nemzetközi korosztályos hegedűversenyek, ahol mi nagyon sok jó barátunkat ismertük meg 12-15 éves korunkban.
K. K.: Korcsoportonként rendezzük a diákokat, akik kapnak egy órarendet, és tanároknak jelentkező egyetemisták irányítják majd őket. A hat nap során belehallgathatnak a művészek próbáiba, a művészek műhelymunkáiba, amikor az egyetemistákkal dolgoznak együtt. Az egész programot áthatja Kodály hagyománya, aki sokakkal együtt felismerte, ép testben ép lélek. A zenész társadalom ugyanis sok olyan testi, fizikai problémával küzd, amelyre a mozgás, a speciális technikák jó megoldást jelentenek.
K. B.: Az énekes légzésétől kezdve a fúvós légzésén át sok mindent megmutatunk, és például rengeteg aszimmetrikus hangszer is létezik, amellyel nem egyszerű dolgozni. Ráadásul a színpadi fellépés mindenki számára különböző feszültséggel jár, amelyet valaki fel tud dolgozni, sokan viszont nem. Az a fajta mozgásterápia, amelyet Kovács Géza doktor és kutató, Kodály Zoltán nagyon jó barátja kidolgozott, nálunk szerephez jut, hiszen az ő egyedüli szellemi képviselője, Pásztor Zsuzsa, aki ráadásul Kadosa Pál növendéke volt a Zeneakadémián, adja tovább a tudását a Fesztiválakadémián. Arra fog figyelmeztetni minket, hogy a kisgyermekek számára több mozgásos pihenőt kell tartani. Nagyon könnyű ugyanis azt kihasználni szülőként, hogy a gyermek irányítható, és évekkel később derülhet csak ki, valamit rosszul csináltunk, esetleg a saját gyermekkori vágyainkat kényszerítettük rá. Fel kell ismerni, hogy hiába tehetséges zenészek ők, még gyerekek, és amíg csak lehet, annak is kell maradniuk. Mozogniuk, barátkozniuk kell, ismeretségeket kötniük. Emberi érzéseket szeretnénk közvetíteni, hiszen a zeneművek is emberi történetekről szólnak, legyen az opera, színházi előadás, balett vagy zene. Néha egyértelműek ezek az érzések a kottát és a szöveget olvasva, máskor azonban nem, ezért is kell ezeket megélni.
„A teljes fesztivál Kodály emlékét ápolja, akinek fő mottója volt, hogy a zene mindenkié.”
Kelemen Barnabás
És akkor ott van a másik oldal: akik nem követték vagy követhették az álmaikat.
K. B.: Bizony, hányan szerettek volna zenélni, de nem engedték nekik azzal a jelmondattal, hogy „legyen egy normális szakmájuk is”. Nagyon sok olyan idős, felnőtt korú ember van, aki mindezek ellenére nem tette le a lantot, és amellett, hogy napi rendszerességgel például szívműtéteket végez, a hangszerével is elboldogul.
K. K.: A teljes fesztivál Kodály emlékét ápolja, akinek fő mottója volt, hogy a zene mindenkié. Ezért tavaly már elindítottuk azt a programunkat, amellyel szakmájukat más irányba folytató orvosokat, ügyvédeket vagy éppen gyógyszerészeket szólítottunk meg, és hívtunk mesterkurzusainkra. Hasonlóról egyáltalán nem tudok a világban. Ez a fesztivál kiemeli azokat, akik bebizonyítják, hogy
a kamarazenei irodalom 80 százaléka, mint például Mozart és Haydn kvartettjei, Brahms szextettjei vagy a szonáták azért íródtak, hogy az emberek társaságban muzsikáljanak.
Őket szeretnénk segíteni az útjukon, hiszen nemcsak órákat kapnak, hanem fel is lépnek a Pesti Vigadóban.
K. B.: Tavaly már többször telt ház előtt játszottak. De minden programunk nagyon népszerű. A Solti Teremben például az, amikor Paganini Capriccióját Lendvay József adta elő, vagy amikor Bartók Vonósnégyeséről Kocsis Zoltán tartott előadást. Utóbbi esetében nem is fértünk be, és át kellett menni a nagyterembe. Mivel az első két nap után az orgona felújítása miatt nem áll rendelkezésre a Zeneakadémia, most a Pesti Vigadóban tartjuk ezeket.
K. K.: Idén ráadásul a teljesen fanatikusokból indulunk ki, akik minden programon ott szeretnének lenni. Mindennap Fazekas Gergely műismertetőjével kezdünk egy kávé mellett, amely érdekes, izgalmas, és a nagyközönségnek szól. Innentől fogva három-négy koncerten játszhatnak együtt a művészek a fiatal, a világ minden tájáról és természetesen Magyarországról is érkező egyetemistákkal. A világirodalom gyöngyszemeivel foglalkoznak itt a legkülönlegesebb kamaraművek közül. Aztán naponta tartunk tanórákat, például Kodály Zoltán hegedű-cselló duójáról Barnabás és Fenyő László beszél majd, akik a mű technikai és zenei töltéséről is beszámolnak, és akiket kérdezni is lehet majd. Természetesen az egyik este elő is adják a darabot. Exkluzív programjaink sorába illeszkedik, hogy a Széchenyi fürdőben június 12-én a fesztivál művészcsapata eljátssza Händel Vízizenéjét, amelyet akár a medencéből is meghallgathatunk.
Milyen látogatottságra számítotok ilyen izgalmas programok mellett?
K. B.: A Zeneakadémia például 900 fős, amely többször meg is telt tavaly. A fesztivál kezdetén még nem adtuk el például az összes jegyet a záró műsorra – egy kamarazenei fesztiválhoz képest nem nagyon értették, mit keres a címben Shakespeare és Kurtág neve együtt –, de ahogy elindult a program, a második napra már nem lehetett jegyet kapni. Híre ment tehát annak, mi történik itt. Tavaly egyébként négynapos volt a fesztivál, most már hét napunk van a kurzusok megtartására. A versenyre öt korcsoportban tíz-tíz diákot tudunk befogadni hegedülni, ők lesznek egyúttal a Halász Ferenc Akkreditált Pedagógus Találkozó diákjai is. Az ötven, 18 év alatti gyerkőc mellett azonban mintegy 50-80 diákot várunk, akik bármilyen hangszeren játszanak, legyen az hegedű, brácsa, cselló, fuvola, nagybőgő, zongora, klarinét, vagy énekelnek. Visszatérő művészeket és diákokat is köszönthetünk majd, de új színfoltjai is lesznek a programnak. Itt lesz például Shai Wosner is, aki magyar származású szülők Izraelben született, New Yorkban élő gyermeke, aki tavaly Kocsis Zoltánnal együtt játszott egy Beethoven-zongoraversenyt a MÜPA-ban. Sikerült meggyőzni még Komlósi Ildikó primadonnát is, hogy tanítson nálunk.
Ki lehet emelni egy programot ebből a színes kavalkádból?
K. B.: Amellett, hogy a Széchenyi fürdőben tartott koncert sem átlagos, az egyik legizgalmasabb program, amely kicsit más lesz, mint a többi, az a június 15-ei koncert, ahol átjárást keresünk a népek zenéje és a klasszikus zene között. A cigányzenét Sárközy Lajos, a magyar népzenét Pál István Szalonna, a délszláv-balkáni zenét a Söndörgő, a zsidó zenét Nógrádi Gergő képviseli. Utóbbit a kántorok Pavarottijaként is szokás emlegetni, aki most jött haza egy amerikai koncertsorozatról. Lesz még tangó, Komlósi Ildikó a Carmenből énekel, és lesz jazz is, hiszen Sárközy Lajos elképesztő jazzhegedűs.
Bővebb információ: http://fesztivalakademia.hu/.
Takács Erzsébet
Fotó: Csákvári Zsigmond
