, itt szeretett bele a geometriába és az op-artba, azaz az optika művészetébe. Alkotásaiban a geometriai formák és a színváltás illúziója kapja a főszerepet. A 2016-ban elnyerte a MANK Kozma Lajos iparművészeti ösztöndíját, amelynek köszönhetően több alkotást készíthetett.
Miért az üvegművészetre esett a választásod?
Gyerekként én is festő vagy grafikus szerettem volna lenni, mint általában mindenki, aki művészeti pályára készül, majd amikor komolyan eljött a választás ideje, arra gondoltam, hogy a legnépszerűbb két szak mellé keresek egy harmadik művészeti ágat. Éppen ekkoriban láttam egy amerikai filmet az üvegművészetről, és nagyon megtetszett. Így született a döntés, amelyből később szerelem lett. Először a meleg üveggel való munkába bolondultam bele, hiszen ez a legvarázslatosabb része a folyamatnak. A Kisképzőben (Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium – a szerk.) az üvegművészeten belül elsősorban a design és a tervezés kapott hangsúlyt, míg az egyetemen már az autonóm alkotás is teret nyert. Tanított Bohus Zoltán, aki az egyik mesterem volt, és Gáspár György, aki az üvegszobrászattal ismertetett meg. Itt döntöttem el azt is, mit szeretnék valójában az üveggel kezdeni. Egy kiállítás kapcsán kaptuk azt a feladatot, hogy válasszuk ki a számunkra legszimpatikusabb alkotást, és írjuk meg, miért tetszett. Én Benedek Barna festő művéről írtam, és akkor jöttem rá, hogy amit ő hoz létre a vásznán, az majdnem ugyanaz, ami engem érdekel az üvegben. Ekkor fordultam a képzőművészet és az op-art felé.
Hogyan valósítható meg az op-art művészet üveggel?
Az op-art festészetben a képek a tér vagy a mozgás illúzióját keltik. Az üveg optikai tulajdonságait felhasználva azonban ebből az illúzióból lehet egyfajta valóságot teremteni. Én nagyon sokáig pont fordítva használtam az üveget, mint ahogy a festők a vásznukat. Míg ők a sík festményeiken próbáltak tereket teremteni, én a háromdimenziós tárgyakkal képet készítettem. Azóta is ilyen alkotásokon dolgozom. Két mozgatórugója van a képeim és a szobraim elkészítésének. Az egyik a moiré, amely két egymás mögötti rácsnak az interferenciájából adódó mintázat vagy mozgás, míg a másik az a lentikuláris lencse, amellyel az elmúlt két évemben a legintenzívebben foglalkoztam. Ez olyan, mint a kacsintós pénztárca vagy a gyerekeknek adott kis bordás képek, amelyeket ha mozgatsz, változik a kép. Én is ehhez hasonlót hozok létre üvegből. Erre a festmények is képesek, csakhogy ott, ha középre állsz, és jobbra-balra nézel, akkor körülbelül látod, hogyan fog változni a kép. Míg nekem nagyobb a mozgásterem, mert a lentikuláris lencsét alkotó egységek mögött én hét képet helyezek el. Így olyan mű jön létre, amely az animációhoz hasonló. Minden szemszögből teljesen más látványt mutat, és ehhez az intenzív mozgáshoz nem kell többméteres vásznakat megfestenem.
Ha kíváncsi vagy a cikk folytatására, keresd a boltokban a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Alkotóművészet 2016 című kiadványát!
Wéber Anikó
Fotó: Csákvári Zsigmond