Kis magyar zenetörténet a honfoglalástól Ligeti Györgyig.
Kis magyar zenetörténet – e könyv a Holnap Kiadó művelődéstörténeti sorozatának negyedik köteteként született meg. (Az előzőek: A magyar színjátszás rövid története, A magyar festészet története fiataloknak, Magyar irodalom fiataloknak.) Szerzője Szomory György újságíró, az Operaélet című művészeti folyóirat volt felelős szerkesztője.
„…aki zenével indul az életbe, az evvel bearanyozza minden későbbi tevékenységét. Az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene táplálék, vigasztaló elixír. A zene az élet szépségét s ami benne érték, azt mind meghatványozza” – kezdi az Előszót, felidézve Kodály Zoltán gondolatait Visszatekintés című művéből. Szomory így folytatja: amikor tájékozódunk, előbb a környezetünkben nézzünk körül, természetesen odafigyelve más népek értékeire is. A szerző nagy-nagy lépésekben végig is kíséri az olvasót ezen az úton. Véleménye szerint a zene története nem elsősorban az alkotók és munkájuk története, hanem a „történelem által meghatározott, attól nem függetleníthető folyamat”.
A honfoglalást megelőző időkből nem maradt ránk semmilyen zenei feljegyzés, csak sejtéseink, megérzéseink vannak. Szomory szerint „a magyarság ősi zenéjének maradványait, hagyományait azonban leginkább mai, élő népzenékben találhatjuk meg”.
Miután a magyarság felvette a kereszténységet, zenei életünk az egyházi intézményekhez kötődött. A dallamrögzítéssel, négysoros vonalrendszerre rögzített kottaképpel először a XI–XII. században született kódexekben találkozhatunk. Az Árpád-korban fontos szerep jutott az énekmondóknak, akik egyrészt a népet szórakoztatták, másrészt a királyi udvarokban vitézi hőstettekről meséltek. A regölők István ünnepén verses énekekkel emlékeztettek a karácsonyra és régi pogány rítusokra. A XIV. századi feljegyzésekben már hangszerek is szerepelnek. Mátyás király udvarában negyventagú kórus működött.
Haladunk tovább az időben, a török hódoltság korának két kiemelkedő lantmesterét, Bakfark Bálintot és Tinódi Lantos Sebestyént ismerhetjük meg, majd a magyar barokk korban Esterházy Pál alkotásait. A zenei élet megújítása a külföldi muzsikusok meghívásának is köszönhető. Joseph Haydn Kismartonban és Eszterházán alkothatott, az ő idejében ezek a helyek Európa legjelentősebb zenei központjai közé emelkedtek.
A XVIII. század végén jelent meg a nemzeti zenei műfaj, a verbunkos, a magyar táncmuzsika, s e század elején született Cinka Panna, aki férjével megalakította az első magyar cigányzenekart. Száz évvel később, 1811-ben, Doborjánban látta meg a napvilágot Liszt Ferenc.
A „nagy reformátorral”, Liszttel, a „magyar nemzeti opera megteremtőjével”, Erkel Ferenccel és az „utolsó romantikussal”, Dohnányi Ernővel, életükkel és munkásságukkal hosszabban foglalkozik a szerző. Majd következik „a három nagy magyar” – ahogy akkoriban emlegették őket –: Bartók, Kodály és Lajtha László, utóbbi szintén részt vett a népdalkincsek felkutatásában. (A szerző Bartók első feleségét kétszer is Máriának nevezi, pedig Ziegler Márta volt a neve.) Szó esik még „az eklektika művészéről”, Weiner Leóról, „a kétarcú komponistáról”, Jemnitz Sándorról, „a klasszikus hagyományok őrzőjéről”, Kósa Györgyről és „a magyar kórusművészet fellendítőjéről”, Bárdos Lajosról. A XX. század magyar zeneművészete című fejezetben a szerző rövid életutakkal villantja fel az általa kiválasztott alkotók munkásságát.
Ez az ő válogatása. Már a kötet elején leszögezi: „a mesélő olvasmányosság és a szakmai korrektség között egyensúlyoz”. A rövid kiadvány céljaként említi az érdeklődés felkeltését a magyar zene iránt. A kötet ezt teljesíti, az olvasó szeretne még többet megtudni. Szomory György már az Előszóban azt kéri, hogy miután elolvastuk a könyvét, hallgassunk zenét. CD-ről, koncerteken, az Operában – kíváncsian, nyitott szívvel, újra és újra. Varázslatos ereje van.
(Szomory György: Kis magyar zenetörténet. Holnap Kiadó, Budapest, 2017, 179 oldal. Ára: 3300 forint)
Ozsda Erika – www.magyaridok.hu
