- A legenda borzasztó, mert túlnő az emberen
önálló életre kelve felnagyít egyes élményeket, másokat meg háttérbe szorít, és így a legjobb szándékkal is torz képet ad. Annak idején mi egyszerűen csak hétköznapi emberek voltunk, éltük az életünket, zenéltünk, csajoztunk, tettük és mondtuk, amit helyesnek gondoltunk – mondja Nagy Feró a zenekara és a saját történetéről szóló színdarabról. Hogy miként lehetett megélni a rock and rollt az 1970-es, 1980-as évek fordulóján, miért voltak dühösek, és milyen érzés kívülről szemlélni színészek által eljátszott egykori önmagukat, arról a rockénekes bővebben beszélt a lapunknak adott interjúban (Színpadon a Beatrice-legenda, Demokrata, 2017. november 22.)
A Ricse, Ricse, Beatrice című, sajátos, de találó műfaji meghatározással rock hórukknak elnevezett két felvonásos előadás több, mint zenés darab. Nem csak rocktörténelem, hanem szükségszerűen szubjektív, de szociológiát sem nélkülöző visszatekintés az 1970-es évek végére, az 1980-as évek elejére, amikor a kommunista diktatúra már visszafordíthatatlanul kezdett önmaga paródiájává válni, de primitív erőszakossága és intellektuális silánysága még teljes erőből fojtogatta és igyekezett megtörni a sorba beállni nem akarókat.
A színpadon megelevenednek a magánéleti és a zenekari feszültségek, amelyek ugyancsak összefüggésben álltak a művészi számkivetettséggel. A főszerepben szinte fürdőző Kurkó József Kristóf lenyűgöző hitelességgel alakítja a fiatal Nagy Ferót, és a két felvonás alatt sorjázó – a zenekar mai tagsága által élőben játszott – Beatrice-dalok tolmácsolása során figyelemre méltó énekhangról is tanúbizonyságot tesz.
Partnere, a lét peremére sodródott rockzenész szerelmét megformáló Farkasházi Réka ugyancsak valósághűen játssza az érzelmi hullámzások között hánykolódó rockerhez mindent megbocsátó, kitartó, állhatatos szeretettel közelítő kedves szerepét. A többi karakterről is elmondható, hogy emlékezetesen, helyenként kellően szórakoztató gegekkel, másutt a drámai pillanatok jól átélhető megformálásával alakítják szerepüket.
A mű mozgalmasságát megtámasztja az ötletes koreográfia (az egyik jelenetben a fiatal Nagy Feró az asztalon táncol, utalva a nemzedéki kultusz-musical, a Hair hasonló jelenetére, egyúttal arra, hogy az igazi Nagy Feró maga is játszotta a Webber-mű főhősét, Bergert), valamint a színpadháttérként is funkcionáló filmes megjelenítés, melynek keretében a színészek időnként a színpadról eltűnve a vásznon folytatják a jelenetet, vagy épp fordítva, a vászonról mintegy belépnek a színpadra.
A Ricse, Ricse, Beatrice című két felvonásos rock hórukk nem kizárólag a korhoz, annak zenéjéhez kapcsolódni tudó nézőkben indíthat el jótékony gondolatfolyamot, hanem a fiatalabbak számára alternatív, zenés történelemóra lehet.
A mű nem csak szórakoztat – bár a jól elhelyezett és jól eljátszott poénok garantáltan hangos derültséget váltanak ki a közönségből -, hanem terápiás jellege is van, amennyiben közelmúltunk szürke, akkor kilátástalannak tetsző nyomorúságát jótékony hatású nevetéssel képesek vagyunk nem felejtve, de felszabadulva valóban magunk mögött hagyni. A darab bemutatója november 24-én lesz az Újszínházban. A további előadásokról a teátrum honlapján lehet tájékozódni: www.ujszinhaz.hu
(Ágoston Balázs) – www.demokrata.hu
