Magyar állami támogatással mentik meg az összeomlástól az erdélyi Kiszsolna (Jelna) szász evangélikus templomának a szentélyét
amelyben Giotto di Bondone Navicella című elpusztult mozaikjának a hű freskómásolatát találták meg az év elején a Möller István Alapítvány örökségvédői.
Minderről Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára tájékoztatta az MTI-t csütörtökön, az omladozó műemléknél tartott sajtótájékoztató után.
Puskás Imre elmondta: a magyar kormány a külhoni műemlékek megmentésére indított Rómer Flóris-terv keretében nyújtott ötmillió forintos támogatást az épület állagának a megőrzéséhez, emellett további 800 ezer forintot szán az értékes freskó feltárására és konzerválására.
MTI