Magyarországon a szocializmus időszaka alatt üldöztek minden egyházzal kapcsolatos tevékenységet,
így számos egyházi személyt is meghurcoltak – ezekről azonban még ma is keveset tudunk. Az áldozatok emlékére Keresztény társadalmi mártírium 1944–1956 címmel rendeztek konferenciát a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) február 9-én.
Az egyházat ért atrocitásokra, elnyomásokra, illetve az egyházi személyek meghurcolására emlékező konferenciát tartottak a PIM-ben februárban. Az esemény célja nem csupán az emlékezés volt, hanem figyelemfelkeltés is, ugyanis a rendszerváltozás óta sem volt olyan nemzetközi tudományos szimpózium, amelyen a magyar egyházak hajdani társadalomszervező erejét és kálváriáját ilyen átfogó igénnyel, ilyen reprezentatív körülmények között bemutatták volna. A konferencián nemcsak történészek vettek részt és szólaltak fel, hanem egyházi személyek is, hiszen nem pusztán a történész feladata a keresztény múlt feltárása, hanem az egyházé is.
A Mika Sándor Egyesület által szervezett konferenciát – Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának köszöntője után – a rendezvény fővédnökei, a három nagy keresztény felekezet vezető püspökei nyitották meg: Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, valamint – Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök képviseletében – Lackner Pál evangélikus püspök, az Evangélikus Püspöki Tanács titkára.
A konferencián jelen volt még Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, illetve Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök és Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora. Előadást tartott többek között Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke és Bogdan Stanaszek, a krakkói II. János Pál Pápai Egyetem professzora.
A Mika Sándor Egyesület elnökét, Isó Gergelyt kérdeztük a konferencia céljáról és későbbi terveikről. Elmondta, hogy az egyesületet az egykori Eötvös József Collegium történész hallgatói alapították annak érdekében, hogy ne csak kutassák, de terjesszék, közvetítsék is a történelmet az érdeklődők felé. Kiemelte, hogy a keresztény társadalom mártíriuma mint téma kézenfekvő volt, hiszen az egyesület nagyrésze keresztény kötődésű.
„Mi ketten, akik szerveztük ezt az eseményt, Arató György és jómagam, kifejezetten egyházi háttérrel is rendelkezünk. György a győri egyházmegyei levéltárban dolgozik, én magam evangélikus vagyok, a szüleim evangélikus lelkészek. Éppen ezért fontosnak tartjuk annak bemutatását, hogy a szocializmus nem egyszerűen egyházellenes volt, hanem konkrétan elpusztítani és megsemmisíteni kívánta a magyarországi egyházakat” – mondta el Isó Gergely.
„A konferenciánkkal azt akartuk demonstrálni, hogy ez a fajta pusztító szándék mégsem sikerült azoknak a hitvallóknak köszönhetően, akik a legnagyobb szenvedések és meghurcoltatások ellenére is a keresztény egyház tanítása mellett álltak ki és demonstrálták az igaz keresztény hitet, mint Mindszenty József vagy Ordass Lajos” – fejtette ki a konferencia lényegét az egyesület vezetője. Hozzátette: számos olyan díszvendég is megjelent a rendezvényen, akik megjárták a GULAG poklait is.
Emellett hangsúlyozta, hogy hosszú távú terveik között szerepel egy, a konferencia anyagaira támaszkodó összefoglaló kötet megjelentetése, amely a keresztény egyházak szenvedéseit dolgozza fel a szocializmus ideje alatt. Ehhez a kötethez kapcsolódóan terveznek egy gyűjtést is a Kárpát-medence területén. Szeretnék ugyanis összegyűjteni azon, még ma is élő személyek történeteit, akiket keresztény papként vagy akár csak hívőként meghurcoltak a kommunista rendszerben.
Balogh Margit történészt, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának tudományos tanácsadóját arról kérdeztük: mennyire látja kutathatónak az 1945–1956 közötti egyháztörténetet? „Egyre könnyebben vizsgálható ez az időszak köszönhetően annak, hogy elképesztő mennyiségű, a mai napig feldolgozatlan iratanyag áll a rendelkezésünkre, amely még a következő történésznemzedéknek is új forrásanyagként szolgálhat” – mondta. Balogh Margit azonban hangsúlyozta: bizonyos időnek el kell telnie ahhoz, hogy pártatlanul lehessen feltárni az akkor történteket.
„A közelmúlt eseményei mindig sokkal izgalmasabbak, mert a családban még emlékeznek arra, hogy a nagypapával vagy az édesapával mi történt, így akár személyes kötődésük is lehet az adott időszakhoz, nem úgy, mint egy jóval távolabbi eseményhez, mondjuk a Dózsa-féle parasztfelkeléshez” – magyarázta a történész rámutatva arra, miért lehet érdekes ez a téma akár a mai fiatalok számára is.
Majd kiemelte, hogy nem csak a sérelmeket kell tisztázni. Számos túlzás is megjelent a korban: volt, akit azért végeztek ki – legalábbis így tudta mindenki –, mert aláírta a Mindszenty József halálra ítélése ellen tiltakozó levelet, miközben erről szó sem volt, egészen más okból szabtak ki rá ilyen súlyos büntetést. Csupán – a szocializmus rendszerét a legjobban szemléltetve – kellett egy indok, vagyis koholt vád alapján került az ítélőszék elé. Hasonló vád illette sokszor az egyházi személyeket is.
Balogh Margit kitért arra is, hogy csak a katolikus egyházat tekintve 1956-ig 471 olyan esetről tudnak, amelyeknél egy papot vagy inzultáltak, vagy internáltak, vagy hosszabb-rövidebb időre börtönre ítéltek. Voltak kivégzettek is, mint például 1951-ben a Grősz József kalocsai érsek elleni perben és annak mellékpereiben. A Kádár-korszakban ezek az incidensek valamelyest csökkentek, de teljesen akkor sem szűntek meg. A konferencia célja az volt, hogy megmutassa és felhívja a figyelmet az egyházat, az egyházi személyeket ért sérelmekre.
Írta: Fischer Viktória
Fotó: pixabay.com
