A Mátrában a Galyatető Turistacentrum számos hazai és nemzetközi díjat érdemelt ki.
Nem a közgazdasági fogalomról szeretnék most értekezni, hanem egy épületegyüttesről a Mátrában: a Galyatető Turistacentrumról, amelyet 2015-ben vehettek birtokba a természetjárók.
A Kovács Csaba vezette Nart Építész Műterem Kft. által tervezett épületegyüttes azóta számos hazai és nemzetközi díjat érdemelt ki – 2015-ben a Média Építészeti Díj, 2016-ban a The American Architecture Prize Gold fokozat, az Architizer A+ Awards díj nyertese, ez év elején pedig Mies van der Rohe-díjra is jelölték. Kovács Csaba idén március 15-én megkapta az Ybl-díjat.
A téli Mátra varázslatos. Több ezer turistával együtt idén jómagam sem tudtam a zimankós, mégis gyönyörű havazásban ellenállni a síelésre, szánkózásra csábító hegymagaslatoknak. A mátrai kirándulás nosztalgikus, mondhatni „retró hangulatot” ébresztő élményhalmazában ugyanúgy jelen van a piros-fehér-zöldre pingált „ország teteje kő” a Kékesen, mint az andezitből épült galyatetői nagyszálló, amelyek láttán valahogy mindig nagy levegőt kell venni – de nem a hegyre kaptatástól…
A háromszintes, multifunkcionális épület éjszaka „bivakszállás”, nappal pihenőhely – MTI- TassyMárk-Gulyás Attila
E mátrai élményhalmaz új elemekkel bővült Galyatetőn, amikor az 1800-as évektől eredeztethető Magyar Természetjáró Szövetség többek között a Galyatető Turistacentrum felépítésére is együttműködési megállapodást kötött a kormánnyal. (A megállapodás keretében a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program távlatilag harminc, a közeljövőben öt turistaház kialakításával, felújításával szolgálja majd a természetjárókat.)
Az építészek „talált tárgyként” kezelték a meglévő romos objektumokat: a nagyszálló rossz állapotban megörökölt építményeit, illetve a szintén felújításra érett és az idők során megnőtt lombkoronák miatt már nem igazán funkcionáló kilátó épületét.
A megújulás a kilátó épületével kezdődött– annak ellenére, hogy az eredeti tervezési program azt nem is tartalmazta. És hogy ne kelljen a környékéről fákat kivágni, az építészek az eredetileg 17 méter magas kilátóra 13 méteres magasítást terveztek. A szükségből erény lett: az épületmagasítás miatt keletkezett háromszintes, multifunkcionális tér, mely nappal pihenőhely, éjszaka pedig „bivakszállás”. A bivak szabad ég alatt való tartózkodást és menedékhelyet jelent – a látszóbeton szállások ezt a puritán, egyszerű, de mégis izgalmas funkciót testesítik meg.
A rendhagyó terekre kör alakú nyílások kerültek: a lépcsőről rozsdamentes kajütablakon lehet bemászni az egyszerű fapadozattal felszerelt helyiségekbe. A toronytető kör alakú ablakaiba színes (piros-fehér-zöld!) üvegeket terveztek, melyek játékos, kortárs hangulatot biztosítanak a belső tereknek, és szuggesztív, jelszerű megjelenést a toronykülsőnek. A kilátóhoz nemcsak a plusz három emelet és a tetején lévő 360 fokos panorámaterasz adódott hozzá, hanem a torony külső oldalán felfutó lépcső is. A rozsdamentes, finom hártyaként megjelenő, korlátfallal ellátott bővítmény az eredetileg belül lévő csigalépcső kiváltására készült (míg a kőtornyot a csigalépcső helyén belülről merevítették).
Az építési alapprogram valójában csak az 1930-as évekből származó, elhagyott munkásszálló átépítésére és bővítésére vonatkozott, mely a nagyszálló építése idején eredetileg „felvonulási épületként” funkcionált. Az andezit kőépület más módon is szolgálta a nagyszállót: azon gyakoroltatták be a főépület kőmunkáit az építőmunkásokkal. Állapota miatt akár a bontása is szóba jöhetett volna, ehelyett az építészek ugyanazt a megőrző és kiegészítő technikát választották, mint a toronyépület esetében. Az emeletes kőépületet látszóbeton pótlásokkal látták el, a főépület melletti kiegészítő funkciókat egységes fedés alá hozták, illetve új szállásokat is kialakítottak a második emeleten.
A régi kőfalak a nagyszállóval és a két világháború közötti építészettel tartanak szellemi kapcsolatot, míg az új, tört tetőforma a kortárs építészeti eszköztár segítségével tesz gesztust a kicsit távolabb eső, ikonikus, piszkéstetői csillagvizsgáló lakóépülete felé. A megújult külső korszerű, könnyed, otthonos belső tereket takar: az egységes anyaghasználatú, beépített rétegelt lemez fabútorok, a professzionális műgyanta padló és a játékos infografikával „kezelt” látszóbeton felületek kiváló kiegészítői egymásnak.
A turistacentrum működhetne a tetőbe integrált napelem és kollektor, toronybeli bivakszállások vagy a belső udvart karéjozó építmények nélkül is, végében a Mária-út zarándokaira számító „csendes helyiséggel”. Ezek a többletek azonban szerencsére mind hozzáadódtak. Értékké lettek.
Csontos Györgyi
