Hiányozhat-e a csontvázas gyerekruha a fa alól, ha egyszer az a menő? A piackutatások szerint egyre fiatalabb korosztályt céloz meg a divat. A pszichológus arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyerek álmaiban visszatérhet a legyőzendő zombik fenyegető, áramló sokaságának képe. De miért nem kifizetődő védelmet nyújtani a ruha által?
Hasra esik a koponya – a vérfagyasztó indítás helyett talán jobb így: a miniszoknya mintája, egy koponya, épp a hasánál díszíti majd fiatal viselőjét. A halálfejes gyereknyakkendő gumija, reméljük, nem fojtogató. Csontvázas gyerekpizsama is kapható karácsonyra, szinte hallom, ahogy szenteste, a búcsúpuszi után elsuttogja a mama: Szép álmokat… Mi meg nem tesznek egyesek az éjszakai nyugodalomért!
Nem csitul a koponyaláz. Hogy a Megváltó születésére, az új élet ünnepére készülődünk? Azt hiszem, csapdába kerültem, pedig okosan kigondoltam, hogy a népes család minden tagjának egy helyen bevásárolok: a plázában. De a kínálat silány: pólón, zoknin, kabáton, táskán ott vannak a csontok. A halálfejes cumi esetleg jó szándékú figyelmeztetést takar, hogy mérgező alapanyagból készült, és a műanyaggal együtt a halált is magába szívja az újszülött? Méreg nemcsak az alapanyagból, a mintából is áradhat. De úgy tűnik, mindenre van kereslet, másképp miért árulnának melltartót ötévesnek, kislány méretű tangabugyit, 30-as körömcipőt, királylányos sminkkészletet? Nem csoda, ha felmerül a vásárlóban a gondolat, hogy talán rossz helyen jár. De nem, ezek is kaphatók a baba- és gyerekruházatokban!
Amikor szépen felöltözünk, azt reméljük, hogy kinézetünk a környezet tisztaságára, rendjére is kihat. A rendezett ruha által valamiképpen szeretnénk megvédeni a gyereket a nem várt támadásoktól is, mint ahogy régebben az ünnepi viselet az egészség megóvását, védelmét is szolgálta. Persze ez már varázslás, akár a szoknya aljára varrt csipke – farkasfognak is nevezik – vagy a szemmel verés elleni gyöngysor. De miért nem éri meg a szülőknek a ruha által is védeni a gyereket, amíg lehet?
A divat az más! Ezt Jókai Mór is tapasztalta, felidézve gyerekkorát, a napóleoni időket önéletírásában: „Még én ismertem annak a kornak a szereplőit, a nyugalmazott huszár hadnagyoktól kezdve a copfos szenátorokig, a fejedelmi kegytől fölemelt és aztán elfelejtett szépasszonyokig; azt az egész társadalmat, amelyben a ruházatáról meg lehetett ismerni mindenkit: ez a nemes, ez a molnár, ez a takács, ez a szekeres gazda, ez a magyar, ez a német. Kosztüm volt divat helyett.” Akkoriban a koponya sem divatcikként jelent meg, bár a halálfej feltűnt katonai öltözéken és a csontváz huszáregyenruhákon – a fémszálas sujtás védte, egyben meg is jelenítette a bordát, miközben a harcos halált megvető bátorsággal fenyegette az ellenséget. Így üzen egy harci viselet. De mi keresnivalója van a gyerekruhák közt?
– Advent idején a vállalatok azon vannak, hogy év végéig minél több árut eladjanak – a játéknak vagy a gyerekruhának ez az egyik fő időszaka, a kozmetikumnak és egyéb luxuscikkeknek is –, bár ma már ott tartunk, hogy szinte nincs olyan termék, amely ne „kommunikálna” ilyenkor, és ne buzdítana vásárlásra. Ma a fast fashion a trend – azaz minél gyakrabban cseréld le a ruhatárad elérhető áron, mivel a divat is nagyon gyorsan változik – magyarázza a jelenséget Calin Dániel reklámszakember. – A divatot pedig a nagy márkák diktálják: miután a fő csapásokat meghatározták, a többi, főleg nagyüzemi vállalat is legyártja az új terméket, persze jóval olcsóbban. A vásárló úgy érezheti, hogy vékonyabb pénztárcával is lépést tud tartani a nemzetközi trenddel. A piackutatások szerint a vállalatok egyre fiatalabb korosztályt céloznak meg, mert úgy gondolkodnak: ha már a korai életszakaszban sikerül szoros kapcsolatot kialakítani a fogyasztóval, akkor hosszú távú lojalitással akár egy életutat is végig tudnak kísérni. Ezért találhatók kifejezetten gyermekeknek szánt termékek a kozmetikai vagy szépségiparban.
Kisfiú amerikai zombiparádén. Kitéve a félelemnek
Fotó: Reuters
De milyen életutat szánnak ezek a profitéhes cégek a felnövekvő nemzedéknek? A divatházak arra is rájöttek, hogy érdemes a filmgyárakkal együttműködni, és az éppen felkapott karaktert rányomtatni a termékre, mert ezzel kinyílik a piac. Calin Dániel szerint, amikor a filmbeli főhős képe felkerül egy táskára vagy kabátra, az nyomban vágyott tárggyá is válik, és már csak idő kérdése, hogy szerepeljen a Jézuskának küldött levélben. Bár a terméket a szülő vásárolja, de a választást a gyermek vágya befolyásolja – amelyet viszont a vállalat vesz célba közvetett kommunikációval.
– Divatkövetőnek lenni szerintem a könnyebbik út: csak megyünk az árral, nem kell gondolkodni, így egyrészről megspóroljuk a keresgélésre fordított időt, másrészről viszont eldobjuk annak a lehetőségét, hogy megtaláljuk a magunk stílusát – és a gyermekét. Hiszen eleinte mi formáljuk, alakítjuk azt is – állítja Lázár Éva pszichológus.
– Ugyanakkor szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a különböző márkák reklámfelületként használják gyermekeinket, amikor filmekben látott figurákat nyomtatnak a ruhadarabokra. A mai rajzfilmek és számítógépes játékok képi világának ráadásul megkérdőjelezhető érték- és ízlésvilágú nemzedék az alkotója. Időnként felmerül bennem a kérdés: talán szorongó emberek és beteg elmék szüleményeinek tesszük ki gyerekeinket? A félelmetes halálfejek és a zombik már csak megfoghatatlanságuk miatt is leküzdhetetlen rémek, a képernyőről ránk erőszakolt történeteik pedig nem adnak követhető mintát a túlélésre, a megnyugvásra és a gyógyulásra. A népmesék hőse ellenben – még ha eleinte kicsi és szegény is – a saját útját járva megtanul harcolni, kooperálni, bízni, gondolkodni, és a történet végén megerősödve, elégedetten hátradőlhet.
A számítógépes játékok után viszont nem lehet megpihenni, mert azoknak sosincs végük: ha legyőztél egy rémet, a következő szinten már három támad, aztán minimum kilenc vár, majd 81 feni rád a fogát… – exponenciálisan szaporodnak és árasztanak el a gonoszok. Feltételezésem szerint az álmokban visszatér a legyőzendő zombik fenyegető, áramló sokaságának a képe, és rávetül a mindennapok félelmeire. A kettő együtt már sok, és nem biztos, hogy feldolgozható, ami nem a gyerek saját fantáziájának szüleménye. Amikor a szülő a napi munka után hullafáradtan lefekszik, már nincs kapacitása, hogy végiggondolja, milyen álmok törhetnek rá a kicsire, ha zombikkal játszik, legfeljebb az tűnik fel neki, hogy éjszaka átjár hozzá a gyerek.
Sok szülő arra hivatkozik: engedi, hogy megnézze a „kicsit félelmetesebb” filmet is a gyerek, hiszen úgyis mindig azt kéri, biztosan nagyon szereti… De arra nem gondol, hogy esetleg a szorongás készteti őt erre. A pszichológus szerint a gyerek azt reméli, hogy ha rendszeresen kiteszi magát a félelmetes látványnak, előbb-utóbb megszokja azt, és le tudja küzdeni a rettenetes érzést.
– A pörgős rajzfilmek és számítógépes játékok ráadásul megemelik a gyermek adrenalinszintjét – úgy hatnak, mint a drog –, nagyon rövid időn belül zsigeri reakciót váltanak ki. Onnantól minden snassz és unalmas: a szülő hiába teszi ki a szőnyegre a fajátékot meg a legót, a gyerek már valami sokkal intenzívebbre vágyik. De ha óvodás-kisiskolás korban kialakul ez az intenzív ingeréhség, felmerül a kérdés, hogy mivel fogja majd sóvárgását csillapítani a kamasz. Talán más drogokkal? Hiszen kicsi korától kezdve erre van trenírozva. Bármilyen durván hangzik, de a munkámban azt tapasztalom, hogy a mai gyereknek fárasztó a játék, mert abban mászkálnia, mozognia kellene. Másrészről pedig az agytekervényeit dolgoztatni, hogy kitalálja, mit kezdjen magával, ha az egyik kezében ló van, a másikban meg indián… Ez már fárasztó, mert megtapasztalta, hogy a képernyőből dől az inger anélkül, hogy neki strapálnia kellene magát. Az átszoktatott nemzedéknek már játszania sem kell ahhoz, hogy jól érezze magát – mondja Lázár Éva. – Hogyan fogja majd az életét és a munkáját felnőttként elrendezni, megérti-e: ahhoz, hogy ép testben ép lélek legyen, neki is tennie kell valamit?
A divatőrület megállíthatatlan. A tempót fel kell venni. A legújabb trend megvásárlása ugyanakkor azzal a megnyugtató érzéssel párosulhat, hogy a világ mégiscsak átlátható. Minden jelmezszerűségével együtt – sőt éppen az által – elrendezett. Hiszen rendszerszerű társadalmi működést mutat a „dubájképzős” egyenruha és a halálfejes pizsama is – attól függően, ki milyen „bevetésre” készül. Az öltözet kifejezhet azonosulást, de lehet álöltözet is, amely a leplezést szolgálja. Inkognitóban, idegenül vagy álnév alatt megjelenni ősrégi mesei és színpadi fogás, bár sok kamasz él vele a hétköznapokban is. A ruhaboltokban kapható lehetetlen darabokból „olvasni” lehet, a figyelemfelkeltő gesztusok mögött általában az a meggyőződés áll, hogy „mi mind egyéniségek vagyunk”.
A feketébe öltözött emós kinézetével azt üzeni: az élet nem fenékig tejfel. De gyász- (egyen)ruha ez, jelmez, melynek a felöltése meghatározott gesztusokat ír elő? Modorosság, felvett manír ilyet hordani, vagy az őszinteség maga, hiszen aki koponyát visel a testén, az a lecsupaszított valóságot tolja az arcunkba?
A kamasz felveszi, de csak mint szerepet, mert lázad, kutat, keres. Közben pedig hangoztatja: nem a ruha teszi az embert.
Tóth Ida – www.magyaridok.hu