Felszívódni

Új uralkodó, új időszámítás?

A rendhagyó császárváltással Japánban korszakváltás is kezdődött: Naruhito trónra lépésével a napokban beköszöntött a „tökéletes harmónia” korszaka. A különleges hagyományait megőrző távol-keleti állam ugyanakkor kénytelen a globalizált világ kihívásainak is megfelelni.

Május elején tíznapos munkaszünettel ünnepelték Japánban az új császár, Naruhito trónra lépését. Az eddigi hatalomváltásokat a gyász és az örömteli várakozás vegyes érzelme uralta. Japán uralkodó a legritkább esetben mondott le a trónjáról, utoljára kétszáz éve történt ilyen. Ez annyira újdonság volt, hogy a több mint hetven éve született alkotmány sem készült fel hasonló esetre, nem rendelkezett a császár önkéntes távozásáról.

A konzervatív körök sem fogadták kitörő örömmel az ötletet, hogy harminc év után Akihito lemond fia javára a trónról. A japán császár kivételesen erős nemzeti jelkép, mára hatalma inkább protokolláris, mint valódi hatalom. A császárság intézménye talán sohasem volt olyan népszerű, mint manapság, sohasem váltott ki ekkora közmegegyezést. Még a japán kommunisták is levették programpontjaik közül a császárság eltörlésének követelését, hiszen ők is belátták, hogy az uralkodó lehet békepárti, antikapitalista nézeteket hangoztató a hagyományos beszédeiben. A lemondott uralkodó mindig is fellépett az ellen, hogy a nép a személyében istencsászárt lásson, ő az egyszerűséget hangsúlyozta.

Akihitót és családját a japán nép rajongásig szerette, és szereti manapság is. Így hát a parlament teljesítette kérését, és alkotmánymódosítással lehetővé tette számára – aki arra hivatkozott, hogy idős korára való tekintettel már nem tudja olyan lelkesen teljesíteni a feladatát, mint korábban –, hogy átadja legidősebb fiának, az 59 esztendős Naruhitónak a Krizantémtrónt. A „béke beteljesedésének” korszakát így követi a „tökéletes harmónia” időszaka. Mire számíthat a világ az új japán uralkodótól? Ő és felesége, Maszako – aki nagyreményű diplomata volt, mígnem 1993-ban Naruhito feleségül vette – külföldön végezték tanulmányaikat. A császár Oxfordban, a Merton College-ban szerezte meg történészdiplomáját. „Az évek során határozottan megérett, és kellően megkomolyodott, hogy átvegye az uralkodást” – mondják a császári család közeli követői.

Dolgozók halála

A jelenlegi liberális értékítélet szerint a felkelő nap országa olyan állam, amely politikailag rendkívül inkorrekt. A hatalom, az igazságszolgáltatás, a bevándorlás, a munka területén a saját szabályai szerint él, és nem kér a Nyugat kioktatásából. Negyedszázad óta Japán gazdasági válságban van. Az előzőleg elért villámgyors gazdasági növekedés már a múlté, de még így is Japán adja a világ harmadik legerősebb gazdasági termelését, megelőzve Németországot. A második világháború után a japán gazdasági szféra az ázsiaiakra jellemző módon először csak arra figyelt, hogy kik a legjobbak a különböző gyártási folyamatokban, és azoktól képes volt tanulni. A hetvenes évekre nemcsak hogy ő is hasonló minőségű termékeket gyártott, hanem egyes esetekben meg is haladta a nyugati technológiát. Ez kapós példává vált az ázsiai országok körében, például Dél-Korea és Kína is így tudta legyőzni korábbi elmaradottságát.

Válság ide, válság oda, a japán munkanélküliség 2,3-2,5 százalékos, gyakorlatilag teljes a foglalkoztatás. Ehhez hozzájárul a nyugatiak által szapult elv is, hogy akit a japán cégek egyszer alkalmaznak, azt csak kirívó fegyelmezetlenség miatt teszik ki az utcára. Ilyen ritkán történik, sőt az alkalmazottak hálásak a vállalatnak, úgy tekintenek rá, mint jótevőjükre, amely élethosszig tartó munkát ad nekik, szinte gondolkodás nélkül teljesítik a néha igen kemény elvárásokat. Olyannyira, hogy évente 150-200 esetben szó szerint halálba dolgozzák magukat. Ez a karósi jelenség. Nem egy esetben a túlóra meghaladja a havi száz órát, és ha ez hosszú távon ismétlődik, akkor az emberi szervezet végzetes jeleket küld. 2011 óta büntetik azokat a munkaadókat, akik ilyen mértékű túlmunkára kötelezik a dolgozóikat. Ilyenkor a nagy nyilvánosság előtt bocsánatot kell kérnie a vállalatvezetőnek, aki a legtöbbször könnyek közt könyörög a hozzátartozók bocsánatáért. Bár a nyugatiak nem értik meg, hogy mire való a nyilvános vezeklés, a japán társadalomban rendkívül fontos ez az esemény. Arról nem is beszélve, hogy milyen károkat okoz az adott cégnek, ha egy ilyen eset nyilvánosságra kerül. Valószínűleg többet, mint a dolgozó halála miatt fizetendő körülbelül egymillió eurós kártérítés.

Emögött is a munkaerőhiány áll, ami határozott gátja a további fejlődésnek és a kilábalásnak a gazdasági válságból. A nyugat-európai országoknak van erre is bevált módszerük: kitárják határaikat a bevándorlók hada előtt.

A 126 milliós Japán viszont nem akar olyan következményeket, amelyek a fejlett Nyugaton mindennaposak, így alig néhánynak biztosítja az állampolgárságot. 2017-ben húszezer beadványból húszan kaptak menedékjogot. A közelmúlt egyik miniszterelnök-helyettese, Aszó Taró ennek okát röviden így fogalmazta meg: „Japán egy nemzet, egy faj, egy civilizáció, egy nyelv és egy kultúra.” És ezt minden erővel védik.

Akkor miért láthatunk tokiói nagyáruházakban nagy számban kínai és vietnami pénztárosokat? A japánok is érzik, hogy a munkaerőhiányt valahogy orvosolni kellene. Ezért korábban kitalálták az „ösztöndíjas rendszert”, amelynek révén különböző japán cégeknél ma is hatvan kiemelt területen vállalhatnak munkát egy évre külföldiek. Szinte kivétel nélkül ázsiaiak, jelenleg 250 ezer a számuk. Ha a tulajdonos elégedett az ösztöndíjas munkájával, még két évvel meghosszabbíthatja a munkás Japánban tartózkodását. De ez igen kemény feltételekkel valósulhat meg: nem részesülnek a japán munkatörvénykönyv áldásaiból, a fizetésük sincs még köszönő viszonyban sem a helyiekével, nem lehet szó családegyesítésről, és ha a három év letelt, akkor el kell hagyniuk a szigeteket.

Tiltott vonalak

A japán politikusok most újabb kísérlettel próbálkoznak, amely hasonlít a felénk alkalmazott vendégmunkásrendszerre. A tragikus demográfiai adatok kényszerítették ilyen intézkedésekre a japán törvényhozókat, akik ezzel átléphetik az idáig tiltott vonalat. Japán hihetetlen gyorsasággal öregszik el, nem születnek kellő számban gyermekek. A tavalyi évben elhaltak száma 448 ezer fő, de az adat pillanatokon belül 800 ezer fő körül tetőzik. Az országban, ahol a világon a legmagasabb az elérhető életkor, tíz- és tízmillió idős vár gondozásra. Egy tanulmány szerint 350 ezer főnek tudnának azonnal munkát adni az idősgondozásban, egy gondozónő három álláshirdetésből választhat. Főleg Kínából, Vietnamból, a Fülöp-szigetekről és Indonéziából számítanak jelentkezőkre. A külföldiek munkavállalását szabályzó rendelettervezet már ott fekszik a parlament előtt. Ez kimondaná, hogy öt év munka után a „meghívott munkás” családja is csatlakozhat hozzá, és az országban folyamodhat tartózkodási engedélyért.

A japán közvélemény viszont nagyon megosztott a kérdésben. A konzervatív Abe Sinzó kormányfő tart az ilyen kérdésektől, amelyekre egyértelműen kell felelni. A lakosság 43 százaléka egyetért a parlamenti elképzelésekkel, míg 44 százaléka ellenzi azokat. A fiatalabbak közül majd hatvan százalék egyetértett a törvénytervezettel. A kormányfőn múlik, vajon meghozza-e a törvényt. Abe Sinzó, aki tíz év óta van kormányon, inkább a nők fokozottabb bevonására számít, és a már nyugdíjban lévők visszatérését szorgalmazza a munka világába. Ám ha mindkét törekvésben sikert érnek el, ezek akkor sem pótolhatják a milliónyi munkáskéz hiányát. Nem kétséges, hogy Japán készen fog állni a 2020-as olimpia kezdetére, de a munkaerőhiány miatt már itt is felléptek késések. Azon is gondolkoznak, hogy Japánt jobban meg kellene nyitni a külföldi beruházók előtt, mert az egész gazdaságban mindössze két százalék az arányuk.

A felkelő nap országa a világ egyik legeladósodottabb állama, az éves nemzeti össztermékhez mérve 250 százalék feletti az adósságállománya, ám nem a külföldi országok, bankok felé, hanem a saját lakosságának, ami összehasonlíthatatlanul kedvezőbb az államnak.

A globalizmus katonája

Japánban nemcsak most, de az elmúlt évtizedekben sem született elég gyermek. Mint arról a brit The Independent napilap beszámolt, az idén a 15 évesnél fiatalabb japán gyerekek száma 15,22 millió volt, azaz 180 ezerrel (1,2 százalékkal) kevesebb, mint egy éve. Ez történelmi „rekord”. Tavaly 921 ezer gyerek jött világra Japánban, ha ez így folytatódik, akkor negyedszázad múlva a japán lakosság 25 millió fővel lesz kevesebb. Ebben kétségtelenül jelentős szerepe van a japán társadalom aszexualitásának. Négy-ötmillió japán 35 éves kora után is szüleivel él. Egy legutóbbi felmérés kimutatta, hogy a 19–34 éves korosztály 40 százalékának nincs semmilyen szexuális tapasztalata. A felnőtt lakosság 47 százaléka nem él rendszeres nemi életet.

Viszont Japán a világ legbiztonságosabb országa. Japánban egy év alatt egymillió bűncselekményt követnek el, ez a szám a feleakkora lakosságszámú Franciaországban négymillió. A lopások száma a nyugat-európai országokhoz képest egytized, egynyolcad, 2016-ban 293 történt százezer főre vetítve. A börtönök kihasználtsága negyvenszázalékos, olyan kevés a rab. A japán igazságszolgáltatást tanulmányozva az emberi jogok védelmezői igencsak elborzadhatnak, errefelé kemények a jogszabályok. Ha valaki előzetes letartóztatásba kerül, akkor 23 napig bezárva tarthatják anélkül, hogy tájékoztatnák a vádakról, az ügyének menetéről, és még ügyvédhez sem fordulhat.

Japánban létezik a halálbüntetés, tavaly például tizenötöt hajtottak végre. Azt sem lehet állítani, hogy az országban dübörög a küzdelem a férfi- és női jogok kiegyensúlyozásáért. A kormány természetesen mindent megtesz a női jogok kiszélesítéséért, ám ez a gyakorlatban a japán hagyományokat érinti, amelyeken, mint tudjuk, elég nehéz változtatni. Itt nem liberalizálták a terhességmegszakítást, igaz, elég hivatkozni arra, hogy „gazdasági gondok” miatt kéri valaki a magzatelhajtást. A fejlett országok közül itt a legkisebb a különbség a gazdag és szegény réteg között, bár az utóbbi években ez a mutató is nőtt. Tavalyelőtt az egész szigetországban a hajléktalanok száma ötezer fő volt, ami tízszázalékos csökkenést jelent az előző évi adatokhoz képest.

Viszont számos idős ember, aki reménytelennek érzi sorsát, egy elhagyatott helyre megy, ahol meghal, a japán szóhasználat szerint „felszívódik”. A japán statisztikai hivatal évente mintegy 80 ezer ilyen esetről tud. A szigetország az öngyilkosságok világranglistáján is előkelő helyet vívott ki magának, jelenleg hatodik, a gazdasági válság idején a sikeres öngyilkosságok száma megháromszorozódott, százezer lakosra 27 jut.

A japán vonattársaság az ország jelképe.

A Sinkanszen, a gyorsvasúthálózat pontos, biztonságos, kényelmes és patyolattiszta. A Tokió és Oszaka közti 550 kilométeres távolságot – három megállóval – két és fél óra alatt teszi meg. 2015 óta csak a járatok 0,3 százaléka késett egy másodpercnél többet. A használatba állítása óta eltelt ötven évben nem volt egyetlen balesete sem. Ha a japánok valamit a fejükbe vesznek, azt a tökéletességig fejlesztik. Lehet rajongásig szeretni ezt az országot, és gyűlölni számunkra érthetetlen dolgai miatt. Dicshimnuszokat zengeni róla, majd elrettenni a néhol tapasztalható nyerseségétől és a kegyetlenségétől. Miközben Japán küzd az ellen, hogy társadalmát átalakítsák nyugati módra, addig ő maga is a globalizmus eltökélt katonája. Gyakran még a szigetországban élő kevés külföldi sem tudja egyértelműen megítélni Japánt. El kell fogadni minden misztikumával együtt.

Pósa Tibor – www.magyarnemzet.hu