Az évszázadokat átölelő térképészeti gyűjtemény a második ütemben felújított nyugati szárnyban lelt otthonra.
Kamaszkorom óta vonzanak a szép térképek, máig félórákat töltök atlaszok böngészésével, igazán ellazulva: számomra ez a flow-érzés. Gimnazistaként a távolban élő barátommal levelek helyett havi rendszerességgel újságokat írtunk egymásnak, és ő minden számban térképrovattal kedveskedett nekem. Így érthetően fokozott izgalommal siettem megtekinteni a térképkiállítást. Délutáni sétáimon gyakran pihenek, nézelődöm a háromszáz éves termekben, amelyek olyan bódítóan új illatot árasztanak. Újra meg újra rácsodálkozom a régi térképkészítő mesterek remekműveire, hiszen hihetetlen a hasonlóság az akkori, kezdetleges műszerekkel megrajzolt térképek és a maiak között, amelyeket már a legmodernebb műholdfelvételek segítségével készítenek. Hosszasan álldogálva töprengek, egy-két rajz vajon mit ábrázolhat: mely vidéket, s vajon segítségével odatalált-e az utazó a céljához?
Miután kigyönyörködöm magam a térképekben, a kör alakú teremben, a főépület északnyugati sarkában gazdag tárlat mutatja be azokat a műszereket, amelyeket a kor szakemberei használtak: teodolitokat, szintezőket, tájolókat. Végül egy teremben atlaszok láthatók, amelyek kaphatók voltak már gyermekkoromban is, s máig beszerezhetők. Különösen kedves nekem az 1973-as kiadású világatlasz, amelyre tizenkét évesen egy teljes éven át spóroltam, lemondva még a kedvenc cukorkámról is „a nagy cél” érdekében. De megérte, mert segítségével (és egy jó nagy adag fantáziával) eljutottam minden kontinensre…
A keleti szárnyban látni azokat a termeket, ahol óvodás voltam. Öröm arra gondolni, hogy ez a megújult kastély megfelelő funkciót kapott: nem óvoda, bíróság, szükséglakás céljára szolgál, mint tette azt évtizedeken át, hanem a páratlanul szép épített környezet igazi értéket közvetít a látogatóknak.
Népszuper nosztalgia
Edelény remek lehetőséget kínál azoknak, akik egy-két órára szeretnének visszamenni a közelmúltba. Míg a városka szélén berendezett tájházegyüttes a XX. század elejére röpít vissza, a központban fekvő impozáns kastély volt gazdasági szárnyában helyet kapott Népszuper című kiállítás a háborút követő két évtizedbe kalauzolja a látogatót: az „átkosba”, a Kádár-rendszer kezdetére. Az ország egyik legújabb retrógyűjteménye decemberben nyílt meg, s a korszellemnek megfelelően rengeteg kitüntetést, játékot, dísztárgyat tekinthet meg a látogató. Lehet mosolyogva nézegetni közös emlékeinket, mutatni a relikviákat csemetéinknek: „Na, ilyen nekünk is volt…”; „Jaj, nézd már: de sokat játszottunk vele…” Mert időnként jó visszamenni a gyermekkorunkba.
Gyarmati Attila – www.magyaridok.hu