Kezdőlap MOZAIK Design A New York-iakat is megszólítja 1956 üzenete

A New York-iakat is megszólítja 1956 üzenete

303

Az emlékművet Manhattanben, a Riverside Park területén fogják felállítani, illetve lefektetni. A győztes terven 12 centi magas, 150×150 centi méretű gránittömb van, aminek tetején a csillagos égbolt látható kicsi LED izzók segítségével. Természetesen, ahogy az ’56-os emlékműveknél megszokhattuk, az aktuális tervező ezúttal is a szám bűvöletébe került: a Dózsa György út mellett felállított, 56 fokos szöget bezáró, ék alakú emlékmű után ezúttal 56 darab, csillagot szimbolizáló izzó garantálja, hogy gondos számolás után, a komoly történelmi ismerettel rendelkező  – jelen esetben manhattani – lakosok rájöjjenek, miről is van szó.

A kép forrása az építészfórum

 A számmisztikát leszámítva az emlékmű kimondottan igényes megoldás a fából vagy fémből faragott lyukas zászlókat gyakran felvonultató témában. Nem hivalkodó, de mégis éjjel-nappal figyelemfelkeltő a burkolatból finoman kiemelt, csillogó tömb. Ahogy a tervező is írja, nem túl magas, hogy ráüljenek, de elég magas ahhoz, hogy ne lépjenek rá. A Kossuth szobor szomszédságában fekvő kőlap mellett egy másik, valamivel nagyobb hasáb szolgálja ki az emlékművet, ennek a tetején lehet mécsest gyújtani, és az ebben kialakított padra lehet leülni szemlélődni.

A csillagos égbolt az időutazásban segít, a látható csillagképek ugyanis az 1956. október 23-ai, budapesti égbolt csillagállását mutatják.

A kép forrása az építészfórum

A szemlélőnek ugyan lehet némi hiányérzete a képeket nézegetve, hol vannak a hősök, hol vannak a fegyverek, a szovjet birodalmat sarkából kiforgató erő, mégis azt kell mondani, nem attól lesz értékes egy emlékmű, ha szájba rágva magyaráz meg valamit. Amellett, hogy a padtömbbe beépített interaktív monitoron mindenről lehet tájékozódni, a New York-i emlékmű gondolkodásra késztet, egyúttal megadja a megértés esélyét. Képes arra, hogy szerény módon emlékeztessen egy elmúlt helyre és pillanatra, aminek máig ható üzenete van.

A mindig változó, mégis örök csillagos égbolt és az időtálló anyagok biztosítják, hogy a manhattani emlékmű sokáig megmaradjon, az ott élő és oda látogató magyaroknak emlékhelyet biztosítson és megszólítsa 1956 üzenetével New York lakóit.

mno.hu – Őrfi József