Szent István kallódó ereklyéi.
A történelem viszontagságai miatt nem sok olyan csontmaradvány maradt, amelyről több-kevesebb bizonyossággal állíthatnánk, hogy valamelyik Árpád-házi uralkodónkhoz vagy vér szerinti családtagjához tartozik. A középkori magyar királyság legfontosabb temetkezőhelye, a székesfehérvári Szűz Mária prépostsági templom megsemmisült. De vajon mennyire tekinthetők hitelesnek Árpád-házi szentjeink ereklyéi?
Hatalmas tömegsír lett a székesfehérvári királyi temetkezőhelyből a múlt század végére. A várost a történelem során sokszor rabolták ki, de a középkori székesegyház első komolyabb dúlása csak a várost 1543-ban megszálló törökök kincskeresésének lett következménye. Leginkább a templomi edényekre és a sírok mellékleteire vadásztak, de előfordult sírgyalázás is.
1568-ban az időközben dzsámivá alakított székesegyház síremlékeit is megsemmisítették. De még a rövid ideig tartó 1601-es visszafoglaláskor is találtak kirablásra érdemes királysírokat a felszabadító keresztény csapatok. Nagy Lajos kriptájának a tetejét 1602-ben robbantották föl az ékszerek után kutatók, és minden értékes tárgyat el is vittek belőle.
E több évszázadig tartó pusztítás következtében Fehérváron csupán egy olyan házaspári sír maradt meg épen, amelynek esetében a sírmellékletek, főként a korona miatt feltételezhető, hogy Árpád-házi királyok földi maradványait rejtik.
Ebben a helyzetben a tudomány számára is felértékelődhetnek a szent életű és liturgikus tiszteletben részesülő Árpád-háziak ereklyéi. Igaz, e maradványok hitelessége az esetek többségében szintén meglehetősen kérdéses; ráadásul a vizsgálatukhoz a tulajdonos engedélye is szükséges.
Bár sokfelé őriznek Margit- és Erzsébet-ereklyéket, ezek eredetisége sírjuk feldúlása és más úton történő megsemmisülése miatt többnyire kérdéses. István, Imre és László esetében kicsit jobb a helyzet, de még itt is sok a bizonytalanság. A legtöbb relikvia az uralkodóház első szentté avatott tagjától maradt fenn.
Az évezredes távlat miatt azonban teljes biztonsággal semmit sem állíthatunk. István jobbja például Hartvik legendája szerint 1080 körül került a székesegyház kincstárának őréhez, Mercuriushoz. Ám a legenda szerint különös úton lett övé a becses ereklye: Szent László a sír felnyitásakor elküldette a gyanús szerzetest István kriptájának közeléből. Meg is dorgálta a kincstárnokot ereklyeszerző szenvedélye miatt. A kóruson búslakodó Mercuriusnak azonban megjelent egy fehér ruhás ifjú – nyilvánvalóan angyal –, és személyesen adta át megőrzésre a levágott testrészt, amelyet el is rejtett Nagyvárad közeli apátságában. Innen került elő az 1083-as szentté avatás után.
Bár a történetben meglehetősen sok a legendás elem, a Szent Jobb azonosítása egyszerűen megoldható volt, ugyanis a vízzel telt sírban nem találták meg a király gyűrűjét, viszont az ereklyén ott volt. A ma ismert Szent Jobbon viszont nincs gyűrű…
A legenda mögötti valóság valószínűleg az lehet, hogy István bebalzsamozott földi maradványait a halála utáni zavaros politikai viszonyok miatt elrejtették a bazilika járószintje alá, és eközben vághatták le a karját, és helyezték el a maradványokat a káptalani kincstár többi ereklyéi közé. Innen vette magához Mercurius, egyszerűen elemelve az akkor még nem csupán kézfejnyi relikviát. Később a felkar Lembergbe, a kar alsó része Bécsbe került, a kézfej pedig a XV. században ismét a fehérvári káptalané lett.
A koponyaereklyét egyes források szerint először a tatárjárás idején menekítették Raguzába, de a veszedelem elmúltával újból Székesfehérvárra került. Ezt bizonyítja, hogy 1440-ben I. Ulászlót nem a Szent Koronával koronázták meg, hiszen azt Erzsébet királyné udvarhölgye, Kottaner Jánosné Wolfram Ilona elrabolta Visegrádról, hanem a fehérvári – azóta sajnos elveszett – középkori Szent István-hermáról leszerelt koronával.
Snell György püspök, a Szent Jobb őre felügyeli a királyi ereklye szállítását a körmenet előtt a mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen
a Szepessy téren 2016. augusztus 28-án
Fotós: MTI–Sóki Tamás
A Szent Jobbot a kanonokok kérésére magyar ferencesek a virágkorát élő Raguzába, a dominikánusok kolostorába menekítették a török elől. Minden jel szerint ez volt a középkori Magyarország legfontosabb relikviája, az ereklye tisztelete még az Aranybulla rendelkezéseiben is szerepel.
Nem csoda, hogy néhány száz évvel később Mária Terézia figyelmét is felkeltette, és a királynő 1771-ben elérte, hogy Szent István kézfeje Budára kerüljön. Két évvel korábban első királyunk koponyaereklyéjének egy részét is sikerült megszereznie. Ma ez a legelfogadottabb változata a Szent Jobb késő középkori hányattatásának, de 1639-ben, amikor Francesco Barberini kardinálist az ereklye sorsáról informálták, kicsit más históriát írtak meg neki.
Még több a bizonytalanság a Szent Istvánnak tulajdonított többi maradvány tekintetében. Hartvik legendájából úgy tudjuk, hogy a szentté avatáskor a király csontjait kiemelték a vöröslő, szinte olajjal kevert vízből, amely elöntötte az egész koporsót, gyolcsba göngyölték, és a kincseket Szűz Mária oltárához vitték. Ezekből a csontokból a középkor során sok kisebb-nagyobb partikulát elajándékoztak.
A király koponyájának nagyobbik része ma is Raguzában van, a zseniális itáliai szobrász-építész, Bernini hermája őrzi – legalábbis, ha hiteles a maradvány. Kisebbik részét Mária Terézia nem tartotta meg magának, hanem Székesfehérvárnak ajándékozta. A harmadik koponyatöredék Kalocsán található, a millenniumra készült értékes ereklyetartóban, amely a Bachruch ötvöscég alkotása. Ez a fragmentum a török hódoltság után került az érsekséghez.
Esztergomban, a bazilika kincstárában egy bordacsontot őriznek Szent István maradványai közül, állítólag ez már az 1300-as évek óta az érsekségé. Viszont a legtöbb, már a középkorban is ismert és tisztelt Szent István-ereklye – például a zágrábi, pannonhalmi, csatári, egri – vagy megsemmisült, vagy bizonytalan egy-egy mai partikulával való azonosságuk.
A lembergi felkar izomszövetéből, „kiszáradt húsából” Koháry István szerzett meg egy kis darabot, s ezt Krasznahorkára vitette. A mariánus ferencesek pozsonyi templomának XVIII. századi Szent István-szobrában is elhelyeztek egy kis csontereklyét. Leżajsk ferences templomában is található Szent István-ereklye, 2004-ben ebből vittek kis darabot a krakkói Isteni Irgalmasság bazilika magyar kápolnájába.
Az aacheni magyar kápolna egyik Szent István-ereklyéje 1938-ban ezüstdobozban még a pilisszentlászlói plébánia tulajdonában volt; sajnos azóta ez is elveszett. A hitelesítő irattal rendelkező kisebb partikulák püspöki igazolásai vagy az ismert nagyobb ereklyékből való származtatást tanúsítják – mint a balatonalmádi plébánia Szent Jobból származó részecskéje esetén –, vagy a hagyomány, közvélekedés, meggyőződés alapján állították ki, ezért teljes bizonyságot nem jelentenek. A genetikai vizsgálat pedig akkor hozhatna eredményt, ha legalább egyetlen teljesen hitelesnek tekinthető relikvia rendelkezésre állna.
