Bébigengszterek

Bűnözés – Lebontják Nápoly hírhedt lakótelepét, a Vele épületeit

Kevésszer kapott a jó szándék ilyen nagy gellert. A Nápoly északi részén emelkedő hatalmas negyed tervezője úgy gondolta, tiszta, modern otthonokat kínál majd az ideköltözőknek, akik családias légkörre, közösségteremtő kapcsolatokra lelnek. Ehelyett évtizedekre emberek ezrei jutottak a szervezett bűnözés karmai közé. A Camorra jelképei lettek a vitorlákat formázó épületek.

Vajon elég-e lerombolni a bűn szimbólumát, hogy egészségesebb társadalmat teremtsünk? Sokan úgy vélik, hogy nem, mert a maffiózók veszítenek egy olyan helyszínt, amelyet kétségtelenül uraltak, de már rég megvetették a lábukat a város más kerületeiben. Luigi De Magistris, Nápoly baloldali polgármestere a közelmúltban örömét nem is palástolva jelentette be, hogy hamarosan felszámolják a Scampiában emelkedő lakótelepet. Egy lakótömb megmarad mintegy mementóként, ebben a teljes körű átalakítás után irodák kapnak helyet. Az eredetileg az 1960-as, ’70-es években épült, hét 16 emeletes toronyházból mára csak négy áll, a századfordulón hármat már leromboltak. Az épületek helyére parkokat, játszótereket, erdős részeket álmodtak meg a tervezők, eltűnik a városnak az a negyede, ahol a bűn volt az úr.

Ilyet is ritkán látunk, ugyanis a lakóközösség évtizedes követelése, hogy számolják fel a lakótelepet, meghallgatásra talált a városi tanácsnál. Több ezer ember elhelyezése még Nápolynál gazdagabb költségvetésű városokban is komoly gondokat okozna, de a dél-olaszországi település képviselői állítják, hogy megoldják ezt a problémát. A szegénység, az elhanyagoltság, az oda nem figyelés jelképe lett ez a lakótelep, ahol „fénykorában” egy kisvárosnyi ember élt. A terveket a nagy Le Corbusier-hívő, Franz Di Salvo készítette, aki hitt abban az elvben, hogy a környezet, amelyben az ember él, képes megváltoztatni a jellemét is. Ez valóban így van, de az építész pont a változás jó oldalára számított, nem pedig arra, ami Scampiában bekövetkezett. Tágas, napfényes otthonokat képzelt el, ahol lakók a közösségi terekben majd jószomszédi viszonyban élnek. A szép utópia azonban a valóssággal ütközve pillanatok alatt szertefoszlott.

Különösen az 1980. év végi Nápoly környéki földrengés után – amelyben háromezren vesztették életüket, 280 ezren váltak földönfutóvá – vette kezdetét az a lezüllés, amely a scampiai „vitorlák” teljes lerongyolódásához vezetett. Százával költöztek be a lakótelep üresen álló lakásaiba azok, akik vidéken mindenüket elvesztették. A lakótömbökben élőknek hatvan-hetven százaléka munka nélkül tengődött, vagy legalábbis nem volt hivatalos állása. Vagyonuk nulla, csak segélyekből éltek. Ilyen emberekre volt szüksége a Camorrának, a helyi maffiának. Pár líráért a teljesen kiszolgáltatottak szinte mindenre képesek voltak. De közülük kerültek ki azok is, akik rákaptak a drogokra, és biztos vásárlóvá váltak, utolsó fillérüket is kábítószerre költve. A lakótelep, amely külső szemlélőknek átláthatatlan betonfolyosó-labirintusokból állt, kiválóan alkalmasnak bizonyult a kábítószer elrejtésére, de még menekülő-útvonalak kialakítására is, ameddig a rendőrség egyáltalán be merte tenni ide a lábát. A negyed átélt gengszterháborúkat, és itt köttötték meg Olaszország legnagyobb kábítószerüzleteit.

A Camorra – ha jelképesen is, de – kitűzhette a zászlaját Scampia legmagasabb pontjára. Nem véletlenül lett a Roberto Saviano újságíró ötletéből született Gomorra című olasz filmsorozat egyik fő helyszíne, hiszen az évek során ez volt a nápolyi maffia egyik székhelye, erős, kikezdhetetlen bástyája. A regényíró-újságíró nem ápol valami jó viszonyt sem a római, sem pedig a helyi, nápolyi hatalmasságokkal, pedig azok eltérő politikai színezetűek. Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel volt egy szópárbaja, amikor az író bírálta azt, ahogy a kormány a bevándorlókkal bánik. A vita során a Liga vezetője, aki miniszerelnök-helyettes is, felvetette, hogy talán meg kellene vonni Savianótól azt a rendőri testőrséget, amelyet az első műve, a számára világsikert hozó Gomorra 2006-os megjelenése óta a maffia halálos fenyegetése miatt élvez. „Nem csinál mást, mint könyveivel életben tartja a maffia témáját, és befeketíti Olaszországot” – érvelt a a belügyminiszter. „Nem szeretjük túlságosan egymást” – ezt mondta kapcsolatukról az író.

Érdekes módon Nápoly polgármestere részéről is hasonló vádak fogalmazódtak meg Saviano ellen, pedig De Magistris bizonyosan nem cseresznyézik egy tálból a római belügyminiszterrel, ugyanis elég ellenséges a viszony a két eltérő nézeteket képviselő politikus között. „Saviano, te Nápolyból és a nápolyiakból élsz!” – szólt a polgármester üzenete, aki szerint az olasz bűnügyi sorozat tévévetítésének napjain megszaporodnak az erőszakos cselekmények. Magyarán a szerzők a bűnözésnek adnak tápot. Az újágírók szerint igen érdekes magatartást tanúsít a városvezető: a Gomorra sorozat végén a támogatók közt olvasható a nápolyi önkormányzat neve, tehát kiveszi abból a részét, hogy ilyen népszerű a film. Viszont finnyáskodva nem kér a bűnözésből, amely az alapját adja a történetnek. Saviano sem rejti véka alá, hogy könyvei fikciók, ám a valóságból is átemelt részeket. Például legutolsó könyvében, a Piranhák című krimiben a nápolyi „bébigengszterekről” ír. Ezek a robogókon száguldozó tinédzserek a Camorra új katonái. Egyrészt azért, mert az adott feladatra, a kábítószer-terjesztésre megbízhatók. Másrészt azért, mert ha lebuknak, koruk miatt enyhébb büntetésre számíthatnak. Egy cél lebeg a szemük előtt, hogy a bevételük alapján egy ranggal följebb lépjenek.

És erre most jó az esély, a Camorra rendkívül megfiatalodott. Az öregebb korosztályhoz tartozó maffiózók zöme börtönbüntetését tölti. Helyettük új, fiatal arcok tűnnek fel. Imádják a lőfegyvert, amely hatalmat ad nekik, és szeretik a pezsgőt, amely „ha egyszer eldurran, már nem lehet visszadugni”. Gyorsak ezek a 10 és 18 év közötti srácok, még rendőri rajtaütés esetén is elillannak a sikátorokban. Már nem Scampiában vagyunk, hanem közel Nápoly belvárosához, Forcellában.

A Camorra felső vezetői adják a példát, innen ered az erő tisztelete, a birtoklásvágy, a könnyen jött pénz imádata, valamint a felsőbbrendűségi érzés, amellyel az egész világhoz viszonyulnak. A közösségi háló számukra az isten, ebben viszont naprakészek, ebből szerzik az őket érdeklő információt, ezen tartják a kapcsolatot. Többségük korán abbahagyta az iskolát. Ez is a lázadásnak egy formája: elvetni azokat a lehetőségeket, amelyeket a társadalom ajánlani képes. Helyette jön az utca, a börtön, a halál. A „legtehetségesebbekből” a húszas éveik elejére valamilyen főnök lehet, aki parancsolhat egy csapatnak.

Mára Olaszországban a szervezett bűnözés is új arcát mutatja: most is megvan az alap, a kábítószer-kereskedés, a védelmipénz-szedés, de az ebből beáramaló profitot nagyrészt legális vagy féllegális vállalkozásokba folyatják át. Az utcai összetűzések látványosan csökkentek, a gyilkosságok száma minden eddiginél alacsonyabb. A korábbi képéhez képest Scampia is megváltozott, végtelenül lepusztult, de legalább a bűnözés nem vág az ember arcába. Természetesen a maffiózók „vállalkozásaikban” sem mondanak le régi, bevált módszereikről, az erőszakról, a zsarolásról, a korrupcióról, a megfélemlítésről. Megtaláljuk őket vagy az őket képviselőket a nagy építőipari cégek, szemétszállító vállalkozások, energetikai vállalatok igazgatósági székeiben. A turisztikára is összpontosítanak, de még jogvégzett embernek is kihívás átlátni az éppen a szomszédságában újonnan megnyíló étterem tulajdonosi körét. Viszonylag új fejlemény, hogy a maffia kivételes figyelmet szán a mezőgazdasági vállalkozásoknak, amelyben már szinte teljes ágazatokat (lásd keretes írásunkat) felügyel.

A három nagy olasz maffia – a Cosa Nostra, a Camorra és a ’Ndranghetta – közül kettő, a szicíliai és a nápolyi az utóbbi időszakban jelentősen meggyengült. Hála annak, hogy a calabriai bűnszervezet, a ’Ndranghetta képes volt bekapcsolódni a különböző országok kábítószer-terjesztésébe, virágzik. A rendőrség határozott fellépése következtében Nápolyban a klánokat irányító vezetők lebukása különösen sújtja a bűnszervezetet. Idén márciusban kattant bilincs Marco Di Lauro, a Camorra egyik volt főnökének a fia kezén, aki a négy testvér közül még szabadlábon volt. Második helyen szerepelt az olasz körözési listán, csak Matteo Messina Denaro szicíliai maffiavezér előzi meg. Marcót 2006 óta keresték az olasz rendőrök, bizonyítottan négy gyilkosságot írnak a számlájára. Az apa, Paolo klánja uralta Scampiát is.