Alapjaiban megváltoztathatta volna a történelmet, ha 1974-ben Carlosék elrabolják Oszama bin Ladent? Az amerikai külügy értékelő-elemzői pontos képet rajzoltak fel 1989-ben a világ terrorizmusáról. Liszkai László Franciaországban élő magyar újságíró hat hónapon át több mint száz órát beszélgetett a börtönben a Sakál néven ismert terroristával.
Forró lett a talaj 1974 elején Carlos talpa alatt Franciaországban. A hatóságok leleplezték az egyik vidéki településen lévő fegyverraktárukat, ezért elővigyázatosságból felfüggesztették a zsidó célpontok elleni merényleteket. Párizsban Carlos összefut Moukarbellel, akit később saját kezűleg végez ki árulás miatt – a férfi a Moszad ügynöke is volt, miközben palesztin terroristát alakított.
Moukarbel az egyik alvezér, Abu Hani üzenetét hozza: jobb, ha Carlos eltűnik egy időre Franciaországból. Bejrútban húzódik meg. Új – hamis – útlevélre várakozva azon gondolkodik, hogyan töltse fel Vádi Haddad kasszáját. Haddad a Jasszer Arafattal szemben álló, radikális, csak a terror erejében bízó palesztinok vezetője.
Carlos pedig Haddad pörölye. 1974 tavaszán azt tervezi, hogy elrabolják és túszul ejtik Oszama bin Ladent. Az al-Kaida későbbi alapítója és vezetője ekkoriban gyakran tölti idejét a libanoni Suf hegységben található üdülőhelyen az ott vakációzó szaúdi királyi család sarjaival.
LENIN MINT PÉLDAKÉP
„Ötszázmillió dolláros váltságdíjat akartunk kérni […] Ennyi pénzből az összes palesztin szervezet pénzügyi problémája egy jó időre megoldódott volna […] Már a terv legapróbb részleteit is kidolgoztuk és vártuk, mikor térnek vissza, hogy lecsaphassunk rájuk. Végül le kellett mondanunk a kivitelezésről. Vissza kellett térnem Európába” – mondta Carlos párizsi börtönében Franciaországban élő honfitársunknak, Liszkai Lászlónak.
Liszkai László 1992-ben írta meg első könyvét a dél-amerikai terroristáról, Carlos a vasfüggöny árnyékában címmel. A könyv megírásában a szerző a magyar állambiztonság C79-es – Carlos magyarországi tartózkodását részletező – aktáit ismerő volt tisztjeinek elmondására támaszkodhatott.
Így beszámolhatott arról, hogy miként tűrték meg, illetve támogatták Carlosékat a Varsói Szerződés számos országában, így Magyarországon, ahol 1979-től hat éven át éltek kisebb-nagyobb megszakításokkal. Leginkább pihentek, és készültek a következő támadásukra. Magyarországon, de főleg Romániában kiképzéseken, lőgyakorlatokon is részt vettek.
A mű nagy sikert aratott Franciaországban, annak ellenére, hogy akkor még lehetetlen volt a terroristavezérrel való személyes találkozás. Liszkai 2016 nyarán kapott egy levelet Carlostól, aki olvasta az 1992-es könyvet, és beszélgetni akart vele. Hat hónapon át több mint száz órát beszélgettek aztán a börtönben.
Kiderült, Carlos miként látja a világot, és 25 évvel az első könyv után elkészülhetett a második könyv. A 70-es, 80-as évek legkeresettebb terroristájáról szóló mű Carlos szerint a világ címmel, Szemtől szemben a Sakállal alcímmel e hét hétfőn jött ki a magyar nyomdából.
Ma már csupán teória, hogy alapjaiban megváltoztathatta volna a történelmet, ha 1974-ben Carlosék elrabolják Oszama bin Ladent; ha nem fizették volna ki érte az óriási váltságdíjat, Carlos szemrebbenés nélkül kivégzi Oszamát, ha kifizetik, a közel-keleti indíttatású terror még nagyobb méreteket öltött volna. Több ezren haltak meg így is akkoriban világszerte terrortámadások miatt, amelyekben a többtucatnyi palesztin terrorszervezet vitte a prímet. Sokszor egymás ellen is.
Ezek a szervezetek azonban „munkakapcsolatban” álltak japán, német, ír és számos más ország terroristáival. Carlos csoportjába például német szélsőbalos terroristák is beálltak, Carlos helyettese, Johannes Weinrich, valamint az élettársa, majd felesége, Magdalena Kopp is német volt. Csak Carlosék számláján legalább 1500 halott szerepel, akikből bevallása szerint nyolcvanhármat saját kezűleg ölt meg. A leghíresebb akciója 1975-ben zajlott, amikor embereivel a Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezetének, az OPEC-nek 11 miniszterét ejtette túszul Bécsben.
Fotó: Reuters
A Sakál hívei tüntetnek a terrorista mellett Caracasban 2013-ban. Semmit nem tudtak róla az ügynökök
A terrorista Venezuela fővárosában, Caracasban született 1949-ben Ilich Ramírez Sanchez néven. Apja hithű kommunista, és a bolsevik vezér tiszteletére nevezte el három fiát Vladimirnak, Ilichnek és Leninnek.
Ilich már 15 évesen börtönbe került, amikor forradalmi hevületében rálőtt egy rendőrre. 1973-ban csatlakozott Vádi Haddad Népi Front Palesztina Felszabadításért nevű terrorszervezetéhez, ekkor vette fel a Carlos nevet, Párizsban és Bécsben is így ismerték. Akkoriban egy dél-amerikai mérnök, Carlos hamisított útlevelével utazgatott, Nagy-Britanniában azonban Johnny, Budapesten Michael, a Közel-Keleten Szálim a neve.
1973-ban mutatták be A Sakál napja című angol–francia politikai thrillert. Fred Zinnemann filmje Frederick Forsyth 1971-ben megjelent azonos című bestsellerje alapján készült. A franciaországi terrortámadások elkövetőjéről semmit sem tudtak az ügynökök, ezért adták neki a film, illetve a könyv főszereplő bérgyilkosa után a Sakál nevet.
„ÖSSZECSOMAGOLVA” PÁRIZS FELÉ
A fő ellenség Franciaország volt Carlos számára, miután 1982-ben robbanóanyagokkal elfogták a feleségét, Magdalena Koppot, azaz álnevén Lillyt. Az asszony kiszabadításáért Carlos szabályosan hadat üzent írásban előbb a francia belügyminiszternek, majd az elnöknek; ha nem engedik szabadon a nőt, robbantani fognak. Lillyt nem engedték szabadon, így férje mészárlásokba kezdett. Főleg Franciaországon kívüli francia célokat támadott.
A Sakált már 23 éve tartják fogva Franciaországban. Szudán fővárosában, Kartúmban fogatta el 1994. augusztus 14-én a francia titkosszolgálat. Korábban Szaddám Huszein Irakja volt a mai szóhasználattal terroristák, a volt szocialista országok és közel-keleti szóhasználatban forradalmárok fő búvóhelye. 1991-ben, a Sivatagi Vihar miatt azonban Szudánban bújtak meg.
Carlos – és egy sor más terrorszervezet tagjai – mellett itt élt Oszama bin Laden és Ajman al-Zavahiri, az al-Kaida későbbi két fő alapítója. Gyakran összefutottak a kartúmi utcákon sétálgatva. „Megismertük egymást, tudtuk, hogy ki kicsoda, köszöntünk biccentéssel, de nem álltunk meg beszélgetni. Nem egy hajóban eveztünk” – mondta róluk Carlos Liszkainak.
A Sakál természetesen álnéven, jemeni diplomata-útlevéllel élt Szudánban. Ennek ellenére a szudáni titkosszolgálat emberei „bemérték”, méghozzá a francia titkosszolgálat, a DST egyre fokozódó sürgetésére. A franciák az amerikaiaktól tudták, hogy Carlos is Kartúmban van, a CIA ugyanis elektronikai és személyes megfigyelés alatt tartotta a Szudánba telepedett terroristákat, így Carlost is, mint olyan terroristát, aki ismeri Oszama bin Ladent és helyettesét.
Carlos a negyvenötödik évéhez közeledett ekkor, és akkori feleségével, a 26 éves Lanával gyereket szerettek volna, ezért a Sakál 1994. augusztus 13-án elmegy az Ibn Khaldún kórházba, ahol kisebb ambuláns műtétet végeznek el rajta. Bal heréjének tapintható visszértágulatát szüntetik meg, a tágulat gátló hatással van a hímivarsejtek termelésére és a magömlésre. Az egyórás műtét sikeres és komplikációmentes. Ennek ellenére soha nem születik a párnak közös gyermeke, de ennek nem orvosi okai vannak.
Aznap délután három magas rangú tiszt érkezik a kórházba a szudáni nemzetbiztonsági hivataltól. Carlost arra figyelmeztetik, hogy egy meg nem nevezett ország ügynökei érkeztek Kartúmba, hogy végezzenek vele. Felajánlják, hogy saját védelme érdekében átszállítják egy katonai kórházba, ám egy szigorúan őrzött villába viszik a feleségével együtt. Lanával eltöltik az utolsó vacsorájukat.
Fotó: Reuters
Ilich Ramírez Sanchez, azaz Carlos csendőrök kíséretében
a párizsi bíróságon, 2014
Másnap, augusztus 14-én az asszony ügynökök kíséretében elindul a lakásuk felé, Carlos ekkor látja őt utoljára, majd késő este lerohanja őt egy szudáni kommandó. Egy katonaorvos kábító injekciót döf Carlosba, akit „összecsomagolnak”, fejére kámzsát húznak, és kicipelik a kartúmi repülőtérre, ahol átadják egy francia kommandónak. A franciák ruháján semmilyen azonosító nincs, csakúgy, mint a várakozó repülőgépen, amelybe felhurcolják Carlost, és elindulnak Párizsba.
Carlos azóta is azt hangoztatja – és Liszkainak is erről beszélt –, hogy őt eladták a szudániak. A Sakál 1975. október 11-én, egy nappal a 26. születésnapja előtt megtért, ateistából muzulmán lett. Az iszlám vallást Vádi Haddad dél-jemeni kiképzőtáborában, Dzsárban vette fel. Nairobiban végrehajtandó terrortámadásra edzenek, a gyakorlatozók valamennyien muzulmánok, és ezért kérik Carlost, hogy térjen ő is a hitükre.
Carlos ettől fogva Szálim, és ő fogja vezetni társait a harcban. „Az addigi materialista világszemléletemmel, kommunista hitemmel egyáltalán nem volt ellentétes az iszlám vallásra való áttérésem… számomra az iszlám és a kommunizmus hite ugyanaz, a különbség az a kettő között, hogy az iszlám vallásban van Isten, a kommunista hitben pedig nincs. Azonban mindkettő egy ugyanazért a célért harcol: az emberek jobblétéért” – mondta áttéréséről Liszkai Lászlónak.
Carlos szerint Oszamát és társát két nappal az ő elfogása előtt megkérték a szudániak, hogy távozzanak. Afganisztánba mentek, ők született muzulmánok, így őket nem lehet eladni, Carlost azonban igen.
A Sakál elfogása óta tartja magát ahhoz, hogy őt elrabolták, így a francia hatóságok nem léphetnek fel vele szemben. Nem ismeri el az ítéleteket sem, amelyeket ellene hoztak. 1997 végén életfogytig tartó börtönre ítélték egy 1975. június 27-én Párizsban elkövetett hármas gyilkosságért; ekkor lőtte agyon a francia nemzetbiztonsági hivatal, a DST két rajtaütő titkos ügynökét, a harmadikat életveszélyesen megsebesítette, valamint megölte a titkos ügynökök által a helyszínre vitt Moukarbelt, a Moszad kettős ügynökét is.
HÁROM ESET LEHETSÉGES
Elvileg 2012-ben kérhette volna, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék, de 2011 decemberében az 1982–83-ban elkövetett merényletekért újabb életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a héttagú terrorizmusellenes bíróság. Ez utóbbi ítéletet 2013-ban megerősítette a fellebbviteli bíróság is.
Carlos 1982-ben Franciaországban négy robbantásos merényletet követett el, amelyekben tizenegyen vesztették életüket, és százötvenen megsebesültek. Idén márciusban harmadszor is életfogytiglanra ítélték az 1974. szeptember 15-én elkövetett merénylet miatt: ketten meghaltak, és harmincnégyen megsérültek a párizsi Publicis Drugstore bevásárlóközpontban, amikor kézigránátot dobott a vásárlók közé.
Amikor a bíró sokadszorra szegezte neki a kérdést, hogy ő követte el a merényletet, vagy sem, azt válaszolta: „Három eset lehetséges. Vagy én követtem el, vagy nem én követtem el, illetve hogy kinyalhatják a seggemet…”
Carlos elmondása alapján Liszkai leírja a palesztin terrorszervezeteket, egymáshoz és más országok terroristáihoz való viszonyukat, akcióikat. Kérdés persze, hogy téved-e Carlos az általa megemlített szervezetek, azok tagjai és tevékenységük felsorolása közben. Jól működik-e annyi idő után az emlékezete?
A Sakál többször is megemlítette Liszkainak, hogy bárki ellen hajlandó volt harcba indulni, kivéve az amerikaiakat; már csak önvédelemből sem vállalt amerikai célpontot. Tisztában volt vele, hogy ellenkező esetben az USA minden erejét beveti, és megtorolja a támadást.
Az USA külügyminisztériumának terrorizmusellenes, nagykövetségi szinten működő hivatala 9705. számú, 1989. márciusi kiadványa részletesen taglalja Carlos tevékenységét is. Összevetve a két forrás információit, azok hajszálra azonosak. Carlos emlékezete tehát ma is kiváló, mint ahogy az amerikai külügy értékelő-elemzői is pontos képet rajzoltak fel 1989-ben a világ terrorizmusáról. Más kérdés, hogy aztán Oszama bin Laden elszabadult…
Szemán László János – www.magyaridok.hu