Örök titok marad a Palme- és a Fenyő-gyilkosság?
Kísérteties hasonlóságok fedezhetők fel Olof Palme svéd miniszterelnök 1986-os lelövésének, illetve a magyar politikai erőtér meghatározó nagyvállalkozója, Fenyő János 1998-as meggyilkolásának körülményei, illetve a nyomozás részleteinek vizsgálata során. Mindkét emberölés megrázta a közvéleményt, sem a svédek, sem a magyarok nem hitték el, hogy ekkora hatalmasságok, mint Palme és hazai viszonylatban Fenyő merénylet áldozatává válhatnak. Ráadásul mindkét nyomozásra rátelepedett a politika.
Olof Palme svéd szociáldemokrata miniszterelnök 1986. február 28-án este 23 óra tájban testőrök nélkül indult haza a stockholmi Grand moziból, feleségével kettesben. Odalépett hozzájuk egy magas férfi, és fejbe lőtte Palmét, majd a feleségét is le akarta lőni, ám ő reflexszerűen elfordult a lövés pillanatában. Svédországban 33 éve nem ítéltek el senkit jogerősen a gyilkosságért.
A rendőrségi nyomozást akkor vezető Palme-ügyosztály letartóztatta a szélsőjobboldali drogfüggő aktivistát, Christer Petterssont, akit 1988-ban elítéltek, ám egy év múlva a fellebbviteli tárgyaláson bizonyítékok hiányában felmentették. A nyomozás azóta sem zárult le, sorra változtak a nyomozás vezetői, az üggyel foglalkozó egységek létszáma, kézzelfogható eredmény semmi. Az viszont tetten érhető, hogy a svédek számára is érthetetlen okból a merénylet vizsgálata időnként megakad, zátonyra fut, hogy aztán ahogy változik a politikai klíma, úgy induljon újult erővel. Az ügyben eddig 10 225 személyt hallgattak ki, közülük több mint 130-an ismerték be a gyilkosságot. Az eddig összegyűlt ügyirat 150 folyóméternyi mappát tesz ki, de lényegi előrelépés 33 év után sincs.
Lenyűgöző ténykrimi
E ponton idézzük ide az Olvasóterem.com blog könyvbeharangozóját!
„A hivatalos szervek mellett sokan – foglalkozásukból vagy érdeklődési körükből adódóan – folytattak nyomozást, és állítottak fel saját elméleteket. Egyikük a kétezres évek elején a Millennium-trilógiának köszönhetően világszerte népszerűvé váló krimiíró, Stieg Larsson, aki a gyilkosság idején a TT hírügynökség munkatársa volt. Larsson a svédországi szélsőjobb egyik legelszántabb kutatója volt, aki a rendőrség által követett szálaktól eltérően, saját vizsgálatai alapján egy olyan elméletet állított fel, amely szerint a gyilkosságban a svéd szélsőjobboldal is érintett, egyéb külföldi szereplőkkel (elsősorban a dél-afrikai titkosszolgálattal) együtt. Larsson számos információt a Palme-ügyosztály rendelkezésére bocsátott, ennek ellenére a rendőrség érdemben szinte semmit nem vizsgált ezek közül. Őt magát az ügy a 2004 novemberében bekövetkezett váratlan haláláig foglalkoztatta.
Jan Stocklassa, 1965-ben született svéd író és egykori kereskedelmi tanácsos egy készülő könyvéhez gyűjtött anyagot, amikor a Palme-gyilkosság témájába ütközött, és szembesült azzal, hogy Larsson többdoboznyi dokumentumot (újságcikkeket, leveleket, saját feljegyzéseket stb.) gyűjtött össze a témában. Eredeti céljától eltérve Stocklassa ezek hatására kezdett komolyabban foglalkozni a Palme-üggyel, és a Larsson-archívum, valamint saját kutatási eredményei alapján írta meg a Stieg Larsson titkos iratai című dokumentumregényt, amelyet a 2018-as svédországi megjelenést követően több mint ötven országban adtak ki, köztük Magyarországon is.”
Stocklassa egy magyar bűnügyi tudósító számára irigyelt helyzetben volt, hiszen nyolc évet tudott rászánni életéből a Palme-gyilkosság kutatására, s eközben bukkant rá Stieg Larsson nagy mennyiségű oknyomozó-kutató anyagára a hagyatékban.
Kettejük megállapításait foglalja össze A Palme-gyilkosság kulcsa alcímű, lenyűgözően izgalmas skandináv ténykrimiben. A két svéd kollégánál ugyanis maguk a svéd hatóságok – beleértve az egyébként igencsak érintett titkosszolgálatot – sem tudnak többet, sőt a ténykrimi végére meggyőződésévé válik az olvasónak, hogy valóban a megoldást tálalta a hatóságoknak aranytálcán Stocklassa. Mindez tavaly történt, azóta nincs hír arról, hogy mit tett vagy éppen tesz a svéd nyomozóhatóság. Amennyiben tudatosítjuk magunkban, hogy Olof Palme meggyilkolása a CIA, a KGB és a saját titkosszolgálat egyes szélsőjobboldali tagjainak éppúgy érdekében állt, mint a dél-afrikai titkosszolgálati kivégzőosztagnak, akkor felmerülhet a gondolataink között, hogy ma, 2019-ben sem biztos, hogy minden részletét fel akarják majd tárni a merényletnek.
Stocklassa és Larsson oknyomozásának eredménye alapján napjainkra a már 1987-ben felrajzolt, ám végig nem nyomozott hálózat „oldotta” meg a Palme-problémát. Eszerint a gyilkosságot a svéd „balekkal” végrehajtó csoport a dél-afrikai titkosszolgálati/rendőrségi COIN-kommandó három tagja volt. A tervező csoportot a dél-afrikai titkosszolgálat csúcskémje, Craig Williamson vezette, egy Dél-Afrikában élő európai és egy nyugatnémet állampolgár tartozott hozzá. A tervező csoporttal állt szoros kapcsolatban az akció – továbbra is anonim – vezetője, az agytröszt, aki Palme megölését megszervezte. Őt a segítő csoportban legalább egy tucat svéd szélsőjobboldali – neonáci, radikális nacionalista, fajgyűlölő „nagysvéd” – segítette. A segítő csoport a gyilkos csoporttal, a megfigyelő csoporttal, valamint a svéd „balekkal”, a konkrétan kijelölt gyilkossal is kapcsolatban állt.
A segítő csoportot Skandináviában dolgozó dél-afrikai hivatalnokok, illetve Dél-Afrikának dolgozó, külföldön élő svédek is támogatták.
Revolver a trezorban
Stocklassa oknyomozásának bravúros fejezete, hogy szóra bírta a dél-afrikai csúcském, Craig Williamson még élő kollégáit, valamint hogy tudatta a nyomozó hatósággal, hogy a Palmét megölő revolver Jakob Thedelin stockholmi banktrezorjában lehet ma is. Thedelin „Rickardo” néven részt vett a merényletben. Tanúk beszéltek Stocklassának arról, hogy Rickardo elárulta egy nőnek, megbízták egy kém megölésével, így hát lement az utcára, és megpróbálta megölni, mert tudta, hogy veszélyes. Végül nem Rickardo öli meg a miniszterelnököt, hanem a három potenciális bérgyilkos egy másik tagja, a gyilkos fegyvert azonban Rickardo viszi el a helyszínről, és a már említett nőnek elárulja azt is, hogy a trezorjában tárolja a fegyvert. Az oknyomozó riporter végül annyira sarokba szorítja Thedelin Rickardót, hogy az Izraelbe, egy északon lévő kibucba menekül. Stocklassa meg sem áll Tel-Avivig, ahol az előbb már említett nő – a könyvben álnéven, Lidaként szereplő, furcsa kapcsolatokkal bíró cseh nő – közvetítésével egy Moszad-ügynökkel találkozik, aki garantálja neki, hogy Thedelin 72 órán belül beismerő vallomást tesz, a svéd újságíró azonban ezt a határt már nem lépi át, nem ad megbízást az ügynöknek. Hazatér, és a nyolcévi kutatómunkáját, valamint Larsson megállapításait összefoglalja a rendőrségnek.
A Stocklassa–Larsson kettős megállapításainak ma sem örülnek az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnél (CIA), valamint más titkosszolgálatoknál sem. Az USA, Dél-Afrika és Irán 1985-ben titokban nagy üzletet köt. Svéd cégeken keresztül fegyverrel és robbanóanyaggal látják el Iránt a CIA megbízásából. Az iráni fegyverüzletből befolyó feketepénzekkel dél-amerikai rezsimeket támogat a CIA. A cég elnöke, William Casey mozgatja a szálakat.
A nemzetközi embargó alatt lévő Dél-Afrika pedig több tranzitországon keresztül fegyvert és kőolajat vásárol, előbbit a svédektől, utóbbit a Seychelle-szigeteken élő dél-afrikai szuperkém üzlettársán, Mario Riccin keresztül Irántól. Mindezt keresztülhúzza Olof Palme, akit 1985-ben ismét megválasztanak miniszterelnöknek. A svéd vámhatóság és hadianyag-felügyelet leállítja az iráni fegyver- és robbanóanyag-szállítmányokat. A CIA nem likvidáltathatja Palmét, az apartheid Dél-Afrika igen. Ráadásul a svéd szélsőjobboldali körök, amelyek még a titkosszolgálatba és a rendőrségbe is beépültek, árulónak tekintik a szociáldemokrata miniszterelnököt, sőt egyenesen KGB-ügynöknek, mert nyitni akar a Szovjetunió felé.
A fentiek tükrében már érthető, hogy 33 év után sem oldották meg az Olof Palme-gyilkosságot, amely több ponton is kísértetiesen hasonlít az 1998-as, budapesti Fenyő-merénylethez és vizsgálatához. Az SZDSZ-szel szimbiózisban a politikai erőteret 1994–98 között befolyásoló Fenyő János a világszínpadon nem volt akkora jelentőségű, mint Olof Palme, ám Magyarországon kikerülhetetlen volt a politikai támogatottsága – nem utolsósorban a Horn Gyula miniszterelnökkel ápolt jó kapcsolata miatt. A vesztét azonban éppen ez, a szoros baloldali politikai kapcsolat okozhatta. A szocialistának mondott, ám modern szociáldemokratának gondolt MSZP üzleti érdekeknek köszönhetően vette maga mellé az SZDSZ-t. Fenyő János pedig igyekezett a legteljesebb mértékben kiaknázni a szabad demokrata kapcsolatokat. Az üzletben azonban nem ismert kegyelmet. Csakúgy mint a svéd politikában Olof Palme, aki konokul és félelmet nem ismerve végrehajtotta szociáldemokrata programját, Fenyő is konokul és félelmet nem ismerve hajtotta végre a maga programját. A magyar médiában teljes uralomra törekedett, eközben azonban elfelejtkezett arról, ha elveszti a politikai támogatottságát, vége.
A nyomozás során tett tanúvallomások szólnak arról, hogy Fenyő János 1998-ra elvesztette a politikai támogatottságát, amelyet a kormányzó szocialista–liberális kormány és a mögöttük lévő pártok biztosítottak neki. Sokan elszabadult hajóágyúnak tartották, akinek nyereséges és komoly tömeghatással bíró sajtóbirodalma veszélyes tényező volt a választásokra készülve. Fenyő ráadásul önálló választási párt létrehozását is fontolgatta. Mindez hozzájárulhatott a halálához.
Csak idő kérdése…
A Vico sajtóbirodalom egykori teljhatalmú tulajdonosa és Gyárfás Tamás között háború dúlt 1996-ig a Nap Tv birtoklásáért, amelyet Gyárfás nyert meg, s amit Székely Ferenc, a köztévé egykori alelnöke vallomása szerint Fenyő tudomásul vett.
A két erős egójú üzletember megbékült egymással. Ezután Fenyő, tanúvallomások szerint, már Princz Gáborral, a Postabank vezérével állt a megfogalmazások szerint „vérre menő” háborúban. Végül is Fenyő és a Vico döntő szerepet játszott a Postabank csődjében. Egyes tanúvallomások szerint Fenyő halálához hozzájárult az is, hogy 1998-ra elfogyott körülötte a levegő, s a nagypolitika szereplői már nem támogatták. Székely Ferenc erről azt mondta a nyomozóknak: „Fenyő János bukásának az volt az egyik oka, hogy a politikai erők eltávolodtak tőle, nem volt protektora, nem rendelkezett szövetségesekkel…” A volt alelnök szerint az MSZP–SZDSZ-koalíció pártjai 1996-ra eltávolodtak egymástól különböző politikai kérdések és konfliktusok miatt, s ezért veszthette el Fenyő is a politikai támogatottságát.
A Fenyő-ügy nyomozásáról, amely napjainkban újult erővel indulhatott meg, csak annyit: egy sor tanúvallomás született arról, hogy a baloldali kormányok alatt miként hátráltatták rendőri vezetők a nyomozást. Például akkor, amikor a szlovák titkosszolgálattal is összefüggésbe hozott bérgyilkos, Jozef Roháč kézre került. A rendőrök némelyike szabotálta a DNS-azonosítást, amely végül a baloldali kurzus bukása után történt csak meg, és amely alapján Roháčot életfogytiglanira ítélték mások mellett Fenyő megölése miatt is.
Portik Tamást, az olajbűnözés emblematikus cégének, az Energol Rt.-nek az egykori igazgatóját azzal gyanúsítják, hogy ő ölette meg Gyárfás Tamás sportvezető felbujtására Roháčcsal Fenyő Jánost.
A politika ma már nem hátráltatja a nyomozást, így csak idő kérdése, hogy pontosan megismerjük a szereposztást a Fenyő-merényletben; erre a Palme-gyilkosság ügyében azonban még éveket kell várni Stocklassa szerint.
Szemán László János – www.magyarnemzet.hu
