A karácsonyt a keresztény világban szinte mindenhol hasonlóan ünneplik.
Az emberek karácsonyfát állítanak, megajándékozzák a szeretteiket, bejglit és halászlét esznek, énekelnek és megünneplik Jézus születését. Azt azonban kevesen tudják, hogy a már hagyományosnak számító ünnepi szokások mikor alakultak ki és milyen korábbi szimbólumokat olvasztott magába a ma ismert ünnepi időszak.
A karácsonyt mint ünnepet az első niceai zsinat óta (Kr. u. 325) tartjuk számon. Ez a nap nemcsak Jézus születésének, hanem a család, a szeretet és az otthon ünnepe is. A szeretet ünnepéhez kapcsolódó hagyományok azonban – mint a karácsonyfa-állítás, egymás megajándékozása, a halászlé, a bejgli, a mézeskalács és még sok egyéb szokás – csak a 19. században alakultak ki főként a kiegyezést követő békeévek polgári életéhez kapcsolódva. A szimbólumrendszer persze, régebbi időkre nyúlik vissza, és az sem véletlen, hogy bár Jézus nem december 25-én született, mégis erre a napra időzítették a keresztények egyik legfontosabb ünnepét. Ez a nap ugyanis már a Római Birodalomban is fontos ünnepnek számított: ekkor ülték meg Saturnalia ünnepét, vagyis a téli napfordulót, amelyen Saturnus, a földművelés istene előtt tisztelegtek. Bár ez az ünnepség jóval hosszabb volt, mint a karácsony – december 17. és 25. között zajlott –, éppen akkor ért véget, amikor már a „szoláris istenek” ünnepe következett. Az ókorban ugyanis rendkívül nagy tisztelete volt a meleg évszaknak, így a Napnak, hiszen ehhez kapcsolták az emberek a jólétet, a termékenységet. A hideget és a telet a nélkülözés időszakának tartották, míg a meleg volt az újjászületés. A rómaiak úgy hitték, az isteneket jó kedvre kell deríteni, hogy eljöjjön a meleg időszak, így elterjedtek a táncos ünnepségek és az ajándékozás – még a szolgákat is megajándékozták –, a házakat pedig örökzöld borostyánnal borították, amely szintén az újjászületés és a termékenység egyik szimbóluma volt. Az ünnep utolsó napja, december 25-e pedig éppoly jelentős volt akkor, mint most. Ők azonban nem Jézus születését ünnepelték (ahogy ma a keresztények), hanem Mithras, vagyis a felkelő Nap ünnepét ülték meg, hiszen úgy hitték: Mithras isten szintén ezen a napon született.
 |
| Fotó: jakd.hu |
Nem véletlen tehát, hogy a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe éppen erre az időszakra esik. A Római Birodalomban hosszú ideig üldözték a keresztényeket, minél több keresztény jelent meg, annál szigorúbban kívánták betartatni a többistenhitet – még maga I. Constantinus császár is üldöztette a keresztényeket egészen a Milvius-hídi csatáig, ahol is látomása volt. I. Constantinus császár volt a legelső római uralkodó, aki áttért a keresztény hitre – bár sokak szerint ez csak politikai lépés volt a részéről –, ő adta ki a milánói ediktumot, amely eltörölte a keresztény hit gyakorlásáért kirótt büntetéseket és ő volt az, aki az első niceai zsinaton bevezette a karácsony, vagyis Jézus születésének ünnepét. Nagyon okosan olyan időpontot választottak ennek a kereszténység szempontjából is meghatározó ünnepnek, amely a rómaiak számára is jelentős ünnep volt. Ugyanis nem lehetett egyik pillanatról a másikra egy egész birodalmat más vallás irányába elkötelezni, pláne nem gyökeresen más hagyományokkal. Éppen ezért igyekeztek már előtte is ismert hagyományokhoz, időpontokhoz ragaszkodni, hiszen így az átlagemberek is könnyebben fogadták a változást. Számos szokás, mint például az örökzöldek tisztelete, nemcsak a rómaiak körében volt jellemző, a germánoknál, az egyiptomiaknál és a keltáknál is. Hitük szerint ugyanis az örökzöld ág, esetleg koszorú vagy fagyöngy a tél gonosz erőinek elűzését segítette a téli napforduló környékén, illetve az azt követő napokban. A keresztény kultúrkörben pedig az örök élet jelképe lett, és így kapcsolódott a Jézust övező ünnepkörhöz.
 |
| Fotó: pixabay.com |
A karácsony a 16. században ismét változáson esett át, ugyanis a reformáció hatására az otthonokba is beköltözött a templomi liturgia. A karácsonyfa-állítás elsőként az evangélikusoknál jelent meg, a 18. században már egész Németországban szokás lett, a 19. századra pedig Ausztriában és végül egész Európában elterjedt az örökzöldek tisztelete. Magyarországon a karácsonyfa a német és az osztrák rokoni kapcsolatokkal rendelkező arisztokrata családoknál bukkant fel először. Az 1800-as évek közepére, a reformkor végére már a tehetősebb magyar polgári családoknál is volt karácsonyfa. Jókai Mór 1854-ben megjelent, A koldusgyermek című elbeszélése az első magyar irodalmi mű, amely említést tesz a szokásról. Hogy ki állította fel az első karácsonyfát Magyarországon, arról eltérően számolnak be a feljegyzések. Egyes források az óvodai hálózat megalapítóját, Brunszvik Teréz grófnőt, mások Podmaniczky Frigyes édesanyját, Nostitz Erzsébetet említik, de olyanok is akadnak, akik szerint József nádor harmadik felesége állította az első karácsonyfát. A kiegyezés után a nagyvárosokban és a vidéki kúriákban is elterjedt az új szokás, amely a 20. század elején a polgárság és a falusiak körében is divatos lett. A karácsonyfát kezdetben ehető dolgokkal, főleg almával, a termékenységet és a bőséget szimbolizáló dióval, mogyoróval, ostyával, mézes pogácsából készült figurákkal díszítették és gyertyát is helyeztek a fenyőágakra. A fa csúcsára pedig angyalkát vagy csillagot állítottak. A fabontás – ahogyan ma is – külön eseménynek számított, melyet a gyerekek kedveltek igazán az ehető díszek miatt. A 20. században ezeket a díszeket mindinkább a csillogó gömbök és a figurák váltották fel. A gyertyákat égősorok pótolják, a fa köré tekert girland pedig egyes források szerint a paradicsomi fára tekeredő kígyót, mások szerint a teremtést átszövő időszálakat szimbolizálja. Szaloncukorral leginkább mi, magyarok díszítjük az ünnepi fenyőt. Az édesség eredetije, a francia fondant cukor német bevándorló cukrászmestereken keresztül jutott Magyarországra, és nálunk – más országokhoz képest – nagy népszerűségre tett szert. Kezdetben a csomagolás és az édesség is egyesével, kézzel készült. A 19. század első felétől kedvelt dísz lett a magyar karácsonyfákon, Kugler Géza 1891-es cukrászkönyvében pedig már 17 féle szaloncukorreceptről írt.
 |
| Az ajándékozás is Saturnalia ünnepéhez köthető szokás volt Fotó: pixabay.com |
A szocializmus idején – ateista rendszer lévén – megpróbálták háttérbe szorítani a karácsony ünnepét. Többek között úgy, hogy a karácsony másnapját munkanappá nyilvánították, átnevezték advent harmadik és negyedik vasárnapját arany- és ezüstvasárnappá és igyekeztek bevezetni a Télapó figuráját a Jézuska helyett. Ez a kísérlet a ’60-as évek közepétől egyre inkább alábbhagyott, és a karácsony – ahogyan sokak szemében sajnos ma is – az ajándékvásárlásról kezdett szólni. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk – római szokások, vásárlási láz ide vagy oda –, hogy a karácsony mindig a család és a szeretet ünnepe lesz és éppen ettől olyan fontos.
Fischer Viktória – www.kultura.hu
Forrás: wikipedia.org/mult-kor.hu
