Az automobilisták ostorozása tehát igencsak népszerű volt a századforduló elején. Pedig ekkor már szabályozták Budapesten az autók közlekedését. Kötelező volt az éves műszaki vizsga, kellett jogosítvány, és rendszám tábla is. Az autók legnagyobb engedélyezett sebessége nagy forgalmú utcákban csak 10 km/óra lehetett. A sofőrnek tilos volt a járművet hosszabb időre a magára hagyni. Az autó haladásakor kötelező volt a minél gyakoribb kürtjelzés. 1901-ben Budapesten 38 személyautó kapott forgalmi engedélyt. A Magyar Postának volt még 22 motoros triciglije. Összesen tehát Budapesten alig hatvan gépjármű miatt volt a perpatvar.
Az embereket alapvetően az zavarta, hogy egy távolból közeledő autó sebességét nem tudták reálisan felmérni. Azt például mindenki tudta, át lehet-e érni egy közelgő lovaskocsi előtt az utca túloldalára. A hétköznapi tapasztalatok és időbecslések viszont csődöt mondtak az autók esetében. És persze sokaknak az sem tetszett, hogy a rendőrök a luxusjárművek, pontosabban szólva kőgazdag tulajdonosaik előtt gazsuláltak.
Gondolhatjátok, hogy az autótulajdonosoknak is voltak sérelmeik. A gyalogosok, a lovaskocsisok, a hintón közlekedők válogatott gorombaságokat vágtak a fejükhöz, suhancok és gyerekek pedig kővel dobálták a drága és kényes automobilokat.
Itt a vége, fuss el véle.
timelord.blog.hu