A Seuso-kincsek visszaszerzését eredményező, több éves tárgyalássorozat Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányításával zajlott, a magyar felet főtárgyalóként Baán László képviselte.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be a műtárgyegyüttes újabb hét darabjának hazaszállítását: „kötelességünket teljesítettük, és visszaszereztük a Seuso-kincsek páratlan fontosságú, felbecsülhetetlen leletegyüttesének második hét darabját – fogalmazott, hozzátéve: a kormány álláspontja, hogy a felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincseinknek, a „családi ezüstnek” Magyarországon van a helye.
Baán László felidézte: Magyarország sosem mondott le a leletegyüttes tulajdonjogáról, ezért az elmúlt években folyamatosan tárgyalt a most hazatért műtárgyakat őrző Marquess of Northampton családi alapítvánnyal, amely – a Wilson család alapítványával történt 2014-es repatriálási megállapodáshoz hasonlóan – nem tette vitássá, hogy a kincsek törvény szerinti tulajdonosa Magyarország és csak a kincsek megszerzése, őrzése és tudományos földolgozása költségeinek kompenzálására tartott igényt.
Mint hangsúlyozta, Magyarország a tárgyalások eredményeképpen – ugyanúgy, mint 2014-ben – most sem vételárat, hanem kompenzációs díjat fizetett a Seuso-kincs hét darabjáért a leletegyüttest eddig birtokló személyeknek. Három évvel ezelőtt 15 millió, most pedig a leletegyüttes még értékesebb darabjai esetében 28 millió euró (mintegy 8,6 milliárd forint) volt a visszaszerzés költsége, amely így összességében a felét sem teszi ki az 1990-es évek elején tervezett aukciós kikiáltási összegnek – emelte ki.
A Seuso-kincs második fele a Terrorelhárítási Központ logisztikai segítségével, június elején került végleg Magyarországra. A kincseket a Parlamentben kiállítva ingyenesen láthatja a közönség augusztus végéig naponta 12 és 18 óra között, ezután országjárásra indulnak, majd a Magyar Nemzeti Múzeumba kerülnek a műtárgyak. A Seuso-kincs végleges elhelyezéséről a kormány a későbbiekben fog dönteni – közölte Baán László.
A Seuso-kincs néven ismert lelet egy ókori római eredetű, magas fokú mesterségbeli tudással megformázott ötvösremek-együttes. A kincs nevét tulajdonosáról, egy magas rangú római tisztségviselőről kapta, aki a Balaton közelében élt, a mai Polgárdi területén. A tárgyakat valamelyik barbár betörés alkalmával rejthették el a 4. század végén vagy az 5. század legelején.
A 4. században készült kincs legismertebb darabja az a tál, amelyről az egész együttes a nevét kapta; tizennégy, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüstedényből áll. Két, tálalásra szolgáló, nagyméretű lapos tál (a vadász-tál és a geometrikus tál), két további tálaló és dísztárgyként is használt tál (Achilleus és Meleagros tál), egy kéz- és arcmosáshoz használt, mély tál és két hozzátartozó, geometrikus díszítésű kancsó, továbbá egy dionysosi ábrázolásokkal, egy állatalakokkal és egy görög mitológiai ábrázolással (Hippolytos kancsó) díszített kancsó alkotja. Hozzátartozik két, díszítésében a Hippolytos kancsóéval rokon vödör, egy illatszeres tégelyek tárolására szolgáló doboz, valamint egy amfora is.
A most hazatért hét műtárgy az Achilleus és a Meleagros tál, az állatalakokkal díszített kancsó, az amfora, a Hippolytos kancsó és a két, díszítésében a Hippolytos kancsóéval rokon vödör.
A Seuso-kincs összetétele és valószínűsíthető elrejtési körülményei alapján is illeszkedik a késő római ezüstkincsleletek sorába. A 2. század végétől az 5. század második feléig terjedő időszakból ismert, mintegy harminc lakomakészlet-darabokat is tartalmazó, nemesfém lelet között a Seuso-kincs művészi és anyagi értékét tekintve is kiemelkedő helyet foglal el. Ezüstedényeinek tömege összesen mintegy 68,5 kg, ezzel a fennmaradt késő császárkori ezüst ötvösművészeti kincsek közül a legértékesebbnek számít.
A műtárgyegyüttes 1990-ben a New York-i Sotheby’s aukciósház árverésén bukkant fel, de először Libanon, majd Magyarország és Jugoszlávia is kereseteket nyújtott be, mondván: a kincset az ő területükön találták meg, így az őket illeti. Libanon később visszavonta igényét, Magyarország és a Jugoszlávia utódjaként perlő Horvátország keresetét pedig elutasította a New York-i esküdtszék. A két ország 1993-ban a fellebbviteli bíróságon is pert vesztett, ezért a kincsek a birtokosnál maradtak.
A Seuso-kincs a 1970-es évek közepén került elő Polgárdi környékéről. Sorsáról, az azóta is tartó nemzetközi nyomozás ellenére, egészen New York-i feltűnéséig kevés biztos tudható. A rendelkezésre álló adatok szerint a leletet az 1970-es években kutatta föl Sümegh József amatőr régész, ám hivatalos bejelentést nem tett: feltételezhető, hogy a műtárgyakat az illegális műkincspiacon kívánta értékesíteni.
Sümegh József 1980-ban elhunyt: felakasztott holttestét egy Polgárdi melletti pincében találták meg. A műkincsegyüttesnek ezután nyoma veszett, közvetítők útján kerülhetett a nyugat-európai piacra. A rendelkezése álló információk alapján a tizennégy ma ismert darabot az 1980-as évek elején és közepén vásárolta meg több gyűjtő hamis libanoni papírokkal, majd egy Lord Northampton vezette konzorcium próbálta értékesíteni az 1990-es árverésen, mai értéken mintegy 100 millió eurós kikiáltási áron.
Az elmúlt évtizedekben Magyarország nem tett le arról, hogy megszerezze a leletegyüttest. A 2014-es és a jelenlegi sikeres megállapodások előtt az egymást követő magyar kormányok képviselői többször tárgyaltak a Seuso-kincs birtokosaival, ám az utóbbi évekig sikertelenül.
Forrás: MTI – mti.hu