A reformáció ötszáz éve a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Jézusa kezében kész a kegyelem: / Egyenest oda fog folyamodni” – írja Arany János. Feltűnt-e már, hogy a költő Szondi szájába adott szavaiban, a helytállás egyik emblematikus irodalmi megfogalmazásában is a reformáció fontos alaptétele fogalmazódik meg? Az egyedül kegyelemből üdvözülés tana, Szűz Mária vagy más szent Isten és ember közti közbenjáró szerepének tagadása a hitújítók egyik legfontosabb tétele volt a XVI. században.
A Nemzeti Múzeum Ige-idők kiállítása nem csupán a lutheri és kálvini tanok magyarországi terjedésére mint vallásos mozgalomra reflektál, hanem kísérletet tesz a teljes hatástörténet érzékeltetésére is. Az út a reformgondolatok búvópatakszerű fel-felbukkanásától a protestáns eszmék nagypolitikai ütőkártyává válásán keresztül – erdélyi fejedelmek – egészen napjainkig vezet, és alapvetően befolyásolja európaiságunkat, irodalmunkat, befogadásunkat, alá- és fölérendeltségi viszonyainkat. Ma már sokszor szintén csak búvópatak-szerűen kimutathatóan.
A hősies vállalkozás méreteit jól érzékelteti, hogy összesen nyolc kurátor, öt múzeum, illetve gyűjtemény szakértője (Kiss Erika, Gáborjáni Szabó Botond, Fogarasi Zsuzsa, Harmati Béla László, Kertész Botond, Heltai János, Zászkaliczky Márton és Zászkaliczky Zsuzsa) működött együtt a kiállítás létrehozásán. A végeredmény eltökélt múzeumlátogatót kíván, de aki hajlandó elmélyedni a magyarázó feliratokban, még a korszak jó ismerőjeként is számos meglepetésre számíthat. Nem beszélve rólunk, laikusokról, akiknek igényéről, ismeretszerzési szokásáról szintén nem feledkezett meg a kurátori elképzelés. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjainak ötletes számítógépes installációi segítenek a hittételek között eligazodni, elmélyedni egy-egy protestáns iskolázottságú, neveltetésű tudós vagy művész életútjában vagy a magyarországi protestáns gyülekezetek területi eloszlásában.
A kiállítás első tere a késő gótika pompájával indít, bemutatva nemcsak a színek és díszítések tobzódását, hanem a vallásos és szekularizált világ problematikussá váló összemosódását, valamint a reformgondolatok korai csíráinak Luther előtti felbukkanását is. Az emlékek épp úgy tanúskodnak az elvek kezdeti kiforratlanságáról, mint az információ terjedésének esetlegességéről. A gátszakadást vitathatatlanul Mohács tragédiája jelentette, egyrészt a főpapság jelentős részének elvesztése miatt, másrészt, mert globálisan ingatta meg a hitet a szentek védelmező erejében.
Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum
Korabeli tárgyak. A gátszakadást a mohácsi csata jelentette
Ha figyelmesen olvassuk a feliratokat, a kiállításon magától értetődően helyet kapó bibliafordítások mellett olyan különlegességeknél időzünk el, mint a wittenbergi magyar diákok zászlaja. Ahogy az egyik kurátor, Zászkaliczky Márton elmondja, a kutatások szerint a kálvini reformáció erőteljesebb hazai népszerűségét részben a wittenbergi lutheránus teológus, Philipp Melanchthon hatásának köszönhetjük.
Ő ugyanis nyitott volt a svájci reformáció irányában, és kifejezetten pártjukat fogta a magyaroknak. Hajlandó volt latinul prédikálni (a magyarok számára kevésbé ismert német helyett), valamint kijárta a wittenbergi magyar diákegyesület engedélyezését.
A tárlat leglátványosabb elemei közé tartoznak I. Rákóczi György erdélyi fejedelem ajándékként küldött fedeles díszserlegei, amelyek mívessége finoman, ám érzékletesen árulkodott az ajándékozott politikai súlyáról. Az iszlám hitű hódítókkal való együttélésről nemcsak a török mintával hímzett úrasztali terítők vallanak, hanem a vallási kérdésekben döntőbírónak felkért török felsőbbség írásos utasításai is. Az ország harmadának keleti urai a nyugalmat és nem utolsósorban a megfelelő mértékű adó beszedését igyekeztek igazságos, mindkét fél számára megnyugtató döntésekkel is elősegíteni.
A fentiekben csak felvillantottam a kiállítás néhány érdekes, fontos blokkját, és akkor még nem szóltam a reformáció radikális ágairól, az anabaptistákról és az unitáriusokról, a XVI. századi oltárképekről, amelyek hol szembetűnően, hol rejtetten tanúskodnak az új tanok megjelenéséről. És végül mindenképp szánjunk időt a kiállítás utolsó termére is, mely a reformáció bevezetőben említett, napjainkig tartó globális hatását hivatott szemléltetni.
Épp ez az univerzalitás tenne kívánatossá a vendégkönyvnél érdekesebb installációt, ahol a látogatók kifejezhetnék személyes kötődésüket, reflexióikat is. A kiállítás után az évszázadok alatt szükségszerűen bekövetkező változásokról és a jövőről gondolkodva pedig akár Ravasz László sorai is eszünkbe juthatnak: „Minden egyházi alakulat jogosult, […] és minden szakadás igazolt, amelyet az illető egyház feleslegessé nem tudott tenni.”
(Ige-idők. A reformáció 500 éve. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása megtekinthető 2017. november 5-ig)
Nagy Villő – www.magyaridok.hu
