Az emberek, a hiány, az épületek és az épített múlt is jelentős szerepet kap a velencei Palazzo Bembóban rendezett kiállításon
amelyet egy török kurátor, Kemal Orta állított össze egy honfitársa és két magyar művész munkáiból az Európai Kulturális Központ védnökségével. Pályázott ugyanis Martin Heideggert is idéző koncepciójával, a Velencei Biennále kurátorai pedig érdemesnek találták a kiállításra. Aki a Velencei Biennále idején a városban nyílt pavilonok és kiállítások közül szívesen válogatna, ne hagyja ki a Personal Structures – open borders című tárlatot, amelynek egy része az a kiállítás, ahol az ankarai Güler Sanat Galéria szponzorációjában magyar neveket is fellelhetünk. Többek között Kőnig Frigyes festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszékének vezetője, valamint Orosz István grafikusművész, animációsfilm-rendező, író munkáival találkozhatunk, de ugyanitt látható a nemrég a szentendrei MANK Galériában kiállító Hakan Esmer török festőművész egy nagyméretű vászonképe is.
A Personal Structures című kiállítást összesen három helyszínen rendezték meg, amelyek közül a Palazzo Bembóban látható a fent említett tárlat. Az épületben összeállított hatalmas kiállítás nemzetközileg ismert művészek alkotásaiból válogat, közös azonban bennük, hogy mind kortárs művek. Az eltérő kulturális közegből érkező alkotók mind nagyon különböző munkákat vonultatnak fel: egyes termekben egy-egy alkotó, másokban több művész munkái láthatók az egész világból. A 200 résztvevő művész 40 országból érkezett, és a legkülönbözőbb formában mutatkoznak be, látunk ugyanis videókat, szobrokat, fotókat, festményeket, rajzokat és installációkat. A kiállítás az Idő – Hely – Létezés hármasát öleli fel, és az európai, illetve a nem-európai dialógusok közötti különbségekre helyezi a hangsúlyt.
Az egyik termet Kemal Orta török kurátor állította össze két magyar és egy török művész munkáiból, a szellemiségét pedig a német filozófus, Martin Heidegger A műalkotás eredete című könyvéből merítette. Heidegger ebben tévesnek tartja az európai filozófia történetében meghatározó jelentőségű objektum-szubjektum, igazság-hazugság szembeállítást. Amint a kurátor magyarázta: a filozófus szerint az igazság nem más, mint egy esemény, amely folyamatosan formálódik.
A gondolatiság végighalad a termen, annak kulcsát pedig Orosz István Árnyékok című, 2008-as munkája adja: falak ugyan nem állnak, az árnyékok mégis egy templomra engednek következtetni. Betekintést kapunk a múltba, miközben két archeológus megjelenésével a jelen is felsejlik. Ehhez kapcsolódnak Kőnig Frigyes monokróm romjai, amelyek nem csupán archeológiai maradványok, hanem emlékek is. Mindezt egészíti ki Hakan Esmer hatalmas vászonképe, amely több szintből tevődik össze, már ami a technikáját illeti: az egymásra rakódó képeken egyre többet tudunk meg az ábrázolt városról, miközben az emberek hiányoznak a képekről. „Az emlékezés, a történelem igazságaira hívják fel a figyelmet a munkák, és rávilágítanak arra, hogy ami a jelen nézőpontjából igaz, talán a múlt szemszögéből egészen másként fest. Ahogy például Orosz István lebegő ajtókat ábrázoló munkáiból mi a teljes egészre, az épületre gondolunk geometriai tanulmányaink okán, míg több száz évvel ezelőtt teljesen másként közelítették volna meg a képet talán lebegő otthonokra, érdekes erődítményekre következtetve” – mondta el Kemal Orta török kurátor.
 |
| Kőnig Frigyes |
„Kemallal három éve ismerjük egymást, az általa a törökországi Güler Sanat Galériában rendezett retrospektív kiállításom az elmúlt negyven év munkásságából merített. Ekkor a kulturális emlékezet, a hagyomány és az identitás problémái kerültek a középpontba, ami a hármunk tevékenységét is összeköti” – mondta el Kőnig Frigyes, aki a mostani kiállításról is beszélt. „Orosz István szintén a képzőművészeti hagyományokra, a perspektíva, az anamorfózis, az európai képalkotás klasszikus elemeire építve alakította ki művészetét, Hakan Esmer török festőművész pedig szintén városokban, terekben gondolkodik. Olyan helyszínek jelennek meg, ahol emberi életek, a történelem motívumai bukkannak fel.”
Kőnig Frigyes Romok című periódusa a művészetében egy régóta jelen lévő motívumot jelenít meg. A kiállított alkotások 2009 és 2012 között készültek, és különböző helyszínek kerülnek ezek középpontjába, úgy, mint Kárpát-medencei várak, görög templomok vagy horvátországi rommaradványok. „Megtervezett struktúrák ezek, amelyek romjaikban emlékeztetnek a régmúltra. Olyanok, mint az emberi csontvázak rengeteg személyes vonatkozással, egy idő után azonban mégis általánossá válnak. Ezek a romok az elmúlást is megjelenítik, miközben az európai művészetben több alkalommal kiindulópontjai voltak egy új eszmének, például a reneszánszban, amikor az antik romok félelmetes mérnöki teljesítménye inspirálta az új világképet. A romok emlékek, emlékművei a múltnak, figyelmeztetik az embert arra, hogy múlandó, egyúttal ezek a romok tiszteletet is parancsolnak” – mondta el a művész.
 |
| Orosz István |
Isztambulban és Ankarában is rendezett kiállítást Orosz Istvánnak Kemal Orta, régóta dolgoznak már együtt, a most látható karcolatokat is együtt választották ki. Látható például Az én napom, a te napod című munka, a legfrissebb pedig a Kívül vagyok, belül vagyok című, amelyek kiegészülnek a Hiány-sorozat képeivel, amelyekben azt rajzolta meg, ami a valóságban nincs. Az ablakok például lyukak a Holland tájkép című alkotásban, és a kupola is hiányzik, annak lyukas teteje helyén pedig egy kör alakú kőfal található. „Érdekes hasonlat jutott eszembe, miközben a timpanonos épületet rajzoltam, és az oszlopközöket építettem be úgy, hogy maguk az oszlopok hiányoznak. Nemes Nagy Ágnes írt egy esszét József Attila Eszmélet című verséről, melyben azt írja, hogy a vers tulajdonképpen a sorközökért és a versszakközökért született, de ahhoz, hogy ezt élvezhesse az ember, meg kellett írni a sorokat is. Tehát az elhagyás művészetéről beszél ebben az író” – mondta Orosz István. A korábban említett munkák egy másik kérdést vetnek fel: ezeken látszólag észlelik egymást az alakok, feltűnik azonban, hogy ez mégiscsak lehetetlenség, hiszen az árnyékos és a napos oldalon másként öltözködnek az emberek. Régire és újra, múltra és jelenre oszthatók a látottak. „Az időről beszél nekem az is, ahol a szögletes oszlopokból gömbölyűek lesznek. Nyilvánvaló, hogy szinte minden munkám egy másik idő iránti nosztalgia eredménye. Amikor ezek a képek készültek, sokan disszidáltak, rájöttem azonban, mint sok más magyar is, hogy nemcsak térben, hanem időben is meg lehet ezt valósítani.”
 |
| Hakan Esmer |
Különböző művészi formák jelennek meg Hakan Esmer kiállított munkáján, amelyet egyértelműen a színes ecsethasználat jellemez. Nem csak festékkel, számos más technikával is dolgozik a művész, aki magyarországi útjait festette bele a képbe, így Budapest, Eger és Szentendre épületei is fel-feltűnnek a munkákon. „Ember által épített épületek láthatók a festményen, maguk az emberek mégis hiányoznak, ez pedig azt a hatást kelti, mintha a szemlélődő a városon kívül találná magát” – mondta el a művész. A fikciós, kollázstechnikával készült felület fontos kérdéseket feszeget, minthogy milyen hatással van az ember a természetre, és vajon fenntartható-e mai világunk ebben a formájában.
Takács Erzsébet
Fotó: Csákvári Zsigmond
