Sissi ruhája, bútorai, a felolvasónőjének fényképalbuma is látható a tárlaton. Sőt abba is bepillantást nyerhetünk, mit éreztek azok a szovjet feleségek, akiknek családtagjai megszállták a kastélyt a világháború után. A műtárgyakhoz ugyanis hús-vér emberek történetei kapcsolódnak.
A 20 év kincsei – Tárgyak és történetek a gödöllői kastélyban című új időszaki kiállítást május 19-én nyitották meg a Gödöllői Királyi Kastélyban. A vendégeket Gönczi Tibor, a kastély ügyvezető igazgatója köszöntötte, kiemelve: a tárlattal kétszeres születésnapot ünnepelnek, hiszen idén van Gödöllő várossá alakulásának 50. évfordulója, valamint 20 éve nyitották meg a kastély kiállítását. Azóta elképesztő mennyiségű műtárggyal gazdagodott a múzeum gyűjteménye, amelyek Debrecentől Bécsen át Amerikáig számtalan országból, városból érkeztek. Ezekbe nyújt bepillantást az új tárlat.
Sok-sok érzelmi szállal kötődünk a kastélyhoz – hangsúlyozta dr. Gémesi György, Gödöllő város polgármestere, aki felidézte, hogy az elmúlt húsz esztendő nem telt el tétlenül, hiszen nagyon sokan dolgoztak azért, hogy a kastély régi pompájából és fényéből minél többet láthassanak a turisták. Mint mondta: nincs még kész a kastély – szeretnék, ha a többi épületrész is megújulhatna, és így még több öröme lehetne a turistáknak, akik a történelmi múltba pillanthatnak bele, ha a múzeum falai között járnak.
A sofőr, aki beírta magát a történelembe
„Ez az épület valamikor élettel volt teli. Nem múzeumnak építették a tulajdonosai. Itt laktak, főztek, állatokat tartottak. Éltek itt kertészek, lovászok, kocsihajtók, szakácsok és birtokosok is. Fantasztikusan működő, nagy, organikus egység volt valamikor a kastély, amely jól mutatta a tulajdonosok világlátását, stílusát, művészetről való gondolkodását” – mondta el L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára. Hozzátette: ezt az élettel, történetekkel teli múltat szeretné felidézni a tárlat. Példaként említette Horthy Miklós sofőrjét, aki a két világháború között elhozta a kormányzót, és amíg várt rá, hobbiként lefotózta a kastélyt. Ő készítette az első színes fotófelvételeket a királyi épületről, művei szintén megtekinthetők a kiállításon.
Az államtitkár kiemelte: ez a nap nemcsak a kastély ünnepe, hanem a magyar restaurátorszakma ünnepe is. A bemutatott műtárgyak nemcsak olyan alkotások, amelyek kötődnek a kastélyhoz és sikerült visszavásárolni őket, hanem olyanok is, amelyek ráirányítják a figyelmet a magyar restaurátorszakma felkészültségére, szakmaiságára. „Legyünk minderre büszkék, hiszen ma azért tudunk Magyarországon ennyi műtárgyat és épületet helyreállítani, mert sok fantasztikus, alázatos restaurátorunk használja fel tehetségét és tudását arra, hogy az elmúlt évtizedek műveit átörökítse az utókornak” – fejtette ki L. Simon László, példaként említve a belső udvar lovasszobrát, amelyet az eredeti darabok feltárásával korabeli források alapján sikerült helyreállítani.
Mit üzentek az édesanyák és a feleségek?
Vannak a kiállításon festmények, porcelánok, textíliák, sok-sok olyan tárgy, amely mind a kastély történetéhez kapcsolódik. A szovjet megszállás alatt használt flaskákból és poharakból is láthatunk egy csokrot. Belekukkanthatnak a látogatók a kályhalyukban talált, bontatlan levelekbe is, amelyeket sosem olvashattak a címzettek. A szovjet katonák feleségei, szülei írták ezeket, sok-sok szeretettel és aggodalommal. Kérték, adjanak hírt magukról távollevő kedveseik, és nem is sejthették, hogy az életükről szóló soraikat nem szeretteik, hanem majd a hetven évvel későbbi látogatók fogják olvasni.
„Nagyon izgalmas és változatos az a kiállítás, amelyet megnyithatunk. Remélem, hogy visszacsalogatja a korábbi látogatókat is, és növeli a látogatószámot, hiszen egy múzeumnak nemcsak az őrzés a feladata, hanem a műtárgyak további gyűjtése, gondozása is” – emelte ki L. Simon László, hozzátéve: 250 ezer turista látogatott el tavaly a kastélyhoz, és ennek a fele a múzeumba is jegyet váltott.
A kiállítás megtekinthető egészen október 2-ig.
Készítette: Wéber Anikó
Fotó: Csákvári Zsigmond