„Barátságok születnek, a vendégek megosztják egymással a szakmai tapasztalataikat, ezáltal fejlődik a művészet”
– mondta Aranyi Sándor, a Csongrádi Művésztelep vezetője. A Szegeden augusztus 4. és 17. között nyitva tartó XXVII. PleinAir – IX. Mesterek és Tanítványok találkozója című bemutatkozó kiállításról kérdeztük a művésztelep alapítóját.
A Csongrádi Művésztelep 1975-ben Aranyi Sándor vezetésével jött létre Szegedtől mintegy 60 km-re, északra, Csongrád városában. A dél-magyarországi megyében fekvő, folyamatosan nyitva tartó telep a művészélet mellett számos programot kínál. Többek között bronz- és betonszimpóziumot, akvarellfestészeti, grafikai és kovácstalálkozót szerveznek, és a telepen kapnak helyet a főiskolások művésztelepi szakmai gyakorlatai és különböző tehetséggondozó programok (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Szegedi Tudományegyetem Rajz–Művészettörténet Tanszéke, a budapesti „Kisképző”, Plein Air Nemzetközi Alkotótelep) is.
Aranyi Sándor a fentiek közül 1991 óta szervezi az egyik legjelentősebb programot, a minden évben megrendezett, három hétig tartó Plein Air Nemzetközi Alkotótelepet. A Plein Airen eddig 16 ország (Argentína, Bulgária, Dánia, Franciaország, Hollandia, Indonézia, Irak, Lengyelország, Litvánia, Németország, Olaszország, Románia, Szerbia, Törökország, Ukrajna, Magyarország) csaknem 190 művésze fordult meg, az összes programot nézve viszont ennél jóval több országot és alkotót (japán, koreai, cseh, horvát, szlovák, svéd, svájci, spanyol művészt) érintett már a kezdeményezés.
„Annak idején a Szeged és Darmstadt közti testvérvárosi kapcsolatnak köszönhetően Pit Ludvig, a darmstadti szecesszió akkori elnöke meghívott a dél-franciaországi Mirabel művésztelepére. Annyira megtetszett a hangulata, hogy a következő évben megszerveztük a saját művésztelepünket Csongrádon. Többek között azért került Csongrádra a Szeged-Darmstadt testvérvárosi kapcsolatának köszönhető Plein Air Nemzetközi Művésztelep, mert Szegednek a mai napig nincs művésztelepe. Az első csongrádi Plein Airre Pit Ludvigot és mirabeli csapatát, valamint három temesvári művészt hívtam meg. Ahogy a Mirabelben megismert művészekből meghívtam a kollégákat, Pit Ludvig a Csongrádon megismert magyar és más külföldi művészekből frissítette a mirabeli társaságot. Bár a franciaországi művésztelep már csaknem tizenöt éve megszűnt, a célunk azóta is a folyamatos kapcsolattartás a magyar és a külföldi alkotókkal, intézményekkel” – mesélt a kezdetekről Aranyi Sándor alapító.
A plein air egy 19. századi, Franciaországban kiteljesedett festészeti módszer, mely a műtermi festés helyett a szabadban, szórt fényben való alkotást jelentette – a francia kifejezés szó szerinti fordítása: nyílt levegő –, majd ebből alakult ki végül az impresszionizmus. A Csongrádi Művésztelepen azonban nem csupán festők dolgoznak, a telep lényege ugyanis éppen az, hogy mindenféle műfaj kipróbálható a festészettől a szobrászaton és a grafikán át a bronzöntésig. Felmerül a kérdés: megjelenhet-e a plein air egy másik művészeti ágazatban, például a szobrászatban?
„Mi egy kissé átértelmeztük a plein airt: eredetileg azt jelentette, hogy »a szabadban«, mi viszont úgy használjuk: »szabadon«. Válaszolva a feltett kérdésre tehát, például a Nagyatádi Faszobrász Alkotótelepen és a csongrádi beton szimpóziumon is a szabadban dolgoznak az alkotók. Művésztelepünk hatalmas területen fekszik a csongrádi szőlők között, az ártéri rész közelében, így bárki dolgozhat a szabad ég alatt. De ahogy látom, általában az történik, hogy az alkotók kimennek, sokat barangolnak, bicikliznek, élményt gyűjtenek a környéken és végül a benyomásaikat fejezik ki a saját műfajukon belül – festve, rajzolva, rézkarcokban. Ezek nem hagyományos értelemben készült tájképek, a művek inkább azokból az impressziókból építkeznek, melyeket a táj élménye nyújt” – mondta Aranyi Sándor.
A művésztelepen már kilencedik alkalommal rendezik meg a Mesterek és Tanítványok találkozója című kiállítást, mely szintén a külföldi kapcsolatokra – elsősorban a szegedi rajz tanszék Erasmus-kapcsolataira – épül úgy, hogy professzorokat és tanítványaikat hívják meg például Romániából, Olaszországból, Törökországból vagy Litvániából. „A találkozó lényege, hogy az oktatók tapasztalatot cseréljenek például a magyar metódusokról; hogy az itthoni mesterek betekinthessenek például a törökországi művészeti egyetemek munkáiba, valamint a hallgatók elleshessék egymástól a technikákat. A fiatalok megismerik a magyarországi művészéletet, melynek hírét és szellemiségét elviszik haza. Már ők is több alkalommal szerveztek művésztelepet otthon, és meghívták azokat az alkotókat, akikkel nálunk találkoztak. Barátságok születnek, a vendégek megosztják egymással a szakmai tapasztalataikat, ezáltal fejlődik a művészet” – tette hozzá Aranyi Sándor.
A kiállításon Jakabházi Sándor, a temesvári Nyugati Egyetem képzőművészeti tanszékének tanára is részt vesz két tanítványával. A fiatalok olyan bukaresti képzőművészek, akik jelenleg a doktori iskolát végzik az ő csoportjában, és elsősorban absztrakt, konstruktivista és gesztuális alkotásokat készítenek.
A temesvári oktatót arról kérdeztük, hogy szerinte merre haladnak a fiatal művészek, mi foglalkoztatja őket. „Általában az iparművészetet keresik, mert ez biztosíthatja számukra a megélhetést. A temesvári tapasztalatok alapján úgy látom, hogy egyre kevesebben jönnek a képzőművészeti – festészet, grafika, szobrászat, textilművészet – szakirányokra tanulni. Jelenleg új, figuratív, fotó alapú munkákkal foglalkoznak, ebbe az irányzatba próbálnak beilleszkedni a mostani fiatalok. Kevesebbet olvasnak, egészen más dolgok ösztönzik őket alkotásra, mint az ötven-hatvan éves művészeket, és a világot is máshogy látják. Fontos lenne azonban megértetni velük, hogy a hagyományt is tovább kell vinni. A tanárok között vannak fiatalabb kollégák is, ők közelebb állnak a világukhoz.”
Jakabházi Sándor Kolozsváron született, ott is tanult, végül a grafikai és a festészeti eredményei emelték a temesvári egyetem oktatói közé. A szegedi művészekkel és Aranyi Sándorral az egyetemen ismerkedett meg: eleinte tolmács volt, ám jó ideje vannak közös pályázataik, kiállításaik a Szegedi Tudományegyetem Rajz–Művészettörténet Tanszékével. Jakabházi Sándor sokszor megfordul Magyarországon, tárlatokat szervez a temesvári művészeknek, és elmondása szerint igencsak jó barátságot ápol a szegedi tanárokkal. „A mostani kiállításon nagyon sokféle munka látható, nehéz is volt őket csoportosítaniuk a szervezőknek, de végül szépen megoldották, és sikerült az érdekesnek tűnő műveket kiemelniük. Bár az alkotások különböző világokat, elképzeléseket jelenítenek meg, mégis az együttélés, az együttmunkálkodás, a kommunikálás eredményei” – mondta a temesvári professzor.
A művésztelep évente minden alkalommal két csoportos kiállítást (bemutatkozó és zárókiállítást a telepen készült munkákból), valamint egy egyéni kiállítást szervez (idén Jakabházi Sándor szerepel a BYART Galériában – volt Galéria IX –, mely augusztus 2-tól 18-ig látható). A szegedi kiállítás augusztus 4. és 17. között tart nyitva az MTA SZAB Székházban, a zárókiállítást pedig Csongrádon, a Városi Galériában rendezik meg augusztus 17. és szeptember 8. között, melynek megnyitója után a Molnár Dixieland Band ad koncertet a Művésztelepen.
A kiállítás fő támogatói a Nemzeti Kulturális Alap, Csongrád, valamint Szeged önkormányzata.
Révy Orsolya – www.kultura.hu
Fotó: Aranyi Sándor, Jakabházi Sándor
