A budapesti Műcsarnok jubileumi kiállítással ünnepli épülete megnyitásának 120. évfordulóját.
Az intézmény létrehozása és felavatása a Monarchia és Magyarország virágzásának idejére esett. Az első aranykor című tárlat e korszak festmény-remekeiből válogat. A megnyitó november 21-én volt, amely szimbolikus: Ferenc József halálának századik évfordulója.
Az egykori duális államhoz tartozó nemzetek festészetét bemutató kiállítás Magyarország és Ausztria mellett Csehország, Lengyelország, Románia és Horvátország múzeumainak és magángyűjtőinek együttműködésével jött létre, és csaknem 200 művel várja a közönséget.
A Műcsarnok megalapításának pillanatától nyitott volt a Monarchia egészének képzőművészetére. A most kiállított munkák, illetve alkotók jelentős része már megfordult korábban is az intézmény kiállítóhelységeiben. A századvég széles látókörű politikusai a kultúrának, ezen belül a művészeteknek mind a nemzet, mind az egyén életében rendkívül fontos szerepet szántak. A Műcsarnok múltjával foglalkozó érdeklődés napjainkban nem újkeletű: részben magában a Műcsarnokban, részben az épület centenáriumának idején a Szépművészeti Múzeum Schickedanz-kiállítása kapcsán már elkezdődött az alapítás korának és az épület, illetve az intézmény építésének megidézése.
Ferenc József uralkodásának ideje a folyamatos modernizáció korszaka volt Közép-Európában, nemcsak a gazdaságban, hanem a kultúrában is. E korban teremtődtek meg a modern társadalom intézményes alapjai a gazdasági és társadalmi élettérben és a művészeti szférában egyaránt. Eltérő ritmusban és eltérő hangsúlyokkal, de mindegyik nemzet politikai és gazdasági elitje aktívan közreműködött ebben a folyamatban. A soknemzetiségű birodalom uralkodójának halálával lezárult korszak szellemi öröksége a mai napig meghatározóan jelen van az európai utódnemzetek kulturális identitásában.
Olyan művek születtek ekkor a nemzeti festészeti iskolákban, amelyek nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő alkotásai a korszak európai művészetének. Ferenc József kora a művészetek, és különösképpen a festészet valódi virágkora volt a Monarchiában. A Műcsarnokot működtető Országos Magyar Képzőművészeti Társulat a kiegyezés után folyamatosan jelentős támogatást kapott az államtól. Az 1896-ra felépült, a változó kiállító funkciókhoz azóta is sikeresen alkalmazkodó épülettel a kultúrpolitikának kettős célja volt: egyrészt rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosított a magyar művészek számára, másrészt ezzel az intézményi háttérrel a magyar képzőművészetet kívánta bekapcsolni a nemzetközi művészeti vérkeringésbe a Monarchián belül és azon kívül is.
Az első aranykor című tárlat a párhuzamos nemzeti festészeti törekvések bemutatása mellett azt a folyamatot is illusztrálni kívánja, ahogy a Társulat tevékenységének segítségével kultúrpolitikusok, mecénások és művészek együttesen virágoztatták fel és tették a modern magyar kultúra részévé a képzőművészetet. A bemutatott stílusáramlatok megrajzolják a korszak és a Monarchia szellemi arculatát, az ízlés változásait. A jelentős külföldi múzeumok műtárgyaival kiegészített magyar anyag a szakemberek számára is tartogathat újdonságokat: a közvetlen összehasonlítás lehetőségét kínálja az egyes nemzetek közösen formálódó, de egyéni karakterjegyeket mutató festészetének párhuzamba állításával.
A négy és fél évtized festészeti fejlődéséből ízelítőt adó jubileumi kiállítás a korszak fő stílustörekvéseit korszakokra bontva (historizmus, realizmus, modern törekvések szerteágazó szálai), kronologikusan mutatja be, kitérve a magyar mellett az osztrák, cseh, lengyel és horvát festészet jellemzőire. A magyar festészet alkotásait a szomszédos nemzetek művészeinek műalkotásaival együtt szemlélve kirajzolódnak a közös vonások, de a Monarchia népeinek a bécsi premoderntől eltérő karakterű művészete is.
A korszak több remekművét felvonultató kiállítás különösen érdekes és látványos fejezete a 3 M-ként aposztrofálható festő-fejedelmek: Hans Makart, Jan Matejko és Munkácsy Mihály egy-egy monumentális alkotásának együttes bemutatása. E három nagy festő eltérő történelemszemléletet, világképet tükröző témákat hasonlóan izzó színvilággal feldolgozó képei együtt különleges élményt nyújtanak a nézőknek: érzékelhetővé válik, miért voltak ők a Monarchia historizmusának „festő sztárjai”.
A kiállításhoz több mint kétszáz oldalas reprezentatív katalógus készül, melyben Sármány-Parsons Ilonának, a tárlat tudományos kurátorának tanulmánya mellett Miszlivetz Ferenc, Szegő György és Tóth Ferenc írásai olvashatóak magyar, illetve angol nyelven.
