Az esztergomi Keresztény Múzeumban nyílt kiállítása Szakács Imre Lászlónak az Irgalmasság Szentévéhez kapcsolódva.
A szentendrei festő hisz abban, hogy van egy másik világ, és arra törekszik, hogy képeivel ráirányítsa a figyelmünket mindarra a misztikumra és titokra, amely körbevesz bennünket. „Nem magam számára alkotok, ezért a vendégkönyvben hagyott üzenetek erőt adnak a folytatáshoz” – vallja a művész.
„A festészet titokzatos folyamat a számomra: olyan, mint amikor a mesékben a tündér előveszi a varázspálcáját, és varázsol. Nekem az ecset helyettesíti a varázspálcát, a varázslatot pedig a színek ezernyi árnyalata hozza létre” – meséli a Kultúra.hu-nak Szakács Imre László. A varázslat pedig az új kiállításán is felfedezhető, amely az Irgalmasság Szentévének tiszteletére jött létre.
„Még 2014-ben kaptam meg a felkérést a mostani kiállításra, majd 2015 decemberében nyílt egy közös tárlat hat kollégámmal Rómában Dante 750 címmel. Erre látogattunk ki, és ott ért minket a hír, hogy Ferenc pápa 2016-ot az Irgalmasság Szentévének szenteli. Akkor jutott eszembe az esztergomi kiállításom, amelyről úgy éreztem, kapcsolódni fog ehhez az ünnephez” – magyarázza a művész.
A kiállítás és a szentév kapcsolatát Török Csaba teológiai tanár bevezetője pontosan megfogalmazza: az esztergomi Keresztény Múzeum az Irgalmasság Szentéve során az ünnep helye. „Szakács Imre szentendrei festőművész alkotásain nyílnak meg létezésünk Szent Kapui. A fák és a gyökerek. A függöny és a sötétség. A kapu és a fény. A halál és az élet. Szakács Imre művészetében mindezek hallatlan intenzitással, eleven organikussággal kapcsolódnak egybe. Az emberiség legősibb, szavak előtti, minden ízükben képi tapasztalatai és igazságmorzsái lépnek ki a vászonból, nemcsak a festészeti megoldások játéka, a textúra és a térhatást erősítő árnyékok okán, hanem legfőképpen amiatt a személyesség és vallomásosság miatt, amely ezeket a képeket jellemzi. A művész lelke és képzelete mindannyiunk emberségének a szentélyévé válik, ahol a Jelenlét kezd el működni. A sötét keretekbe foglalt alkotásokban megnyíló kapuk szó szerint behívnak, bevonzanak minden szemlélőt, hiszen mindannyiunk közös örökségének, születésünk ősélményének és emberi mivoltunk fogalmilag kimondhatatlan rétegeinek adnak formát.”
A tárlaton elsősorban új művek, az elmúlt két évben és idén festett alkotások szerepelnek, sok kép kimondottan erre a kiállításra készült. A Szent András-sorozat 2015-ben született, és szintén most először állította ki a művész, akinek szinte minden munkáján fontos szerepet kap a fény.
A fény is összeköthető a szentévvel, ahogy a másik világgal is – állítja Szakács Imre László. „Az ember sokszor természetesnek veszi a létet, és nem veszi észre annak misztikusságát, titokzatosságát. Én erre próbálom ráirányítani a figyelmet. Bár a véges emberi elme nem tud választ adni a végtelenre, engem ezek a kérdések foglalkoztatnak, és ami bennem megfogalmazódik, azt igyekszem a képzőművészet eszközeivel láthatóvá tenni. A fény is ennek kifejezője, és végigkíséri a munkásságomat” – meséli a festő.
Azt, hogy miként is lehet ezt a fényjátékot elképzelni, pontosan adják vissza Jókai Anna szavai, aki az esztergomi kiállítást is megnyitotta: Fénnyel átszőve valósítja meg a belső élményeket a festő. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan jelen van a fény, és szikrázó, sziporkázó, esetenként giccses képek keletkeznek. A fény mellett ott van a sötét, amely nélkül nincs fény. Nagy tragédiája az emberiségnek, hogy a sötétség a világosságot nem fogadta be. Ez a küzdelem zajlik a festészetben is.
Készítette: Wéber Anikó
Fotó: artendre.hu
