A békediktátumtól a nemzeti összetartozásig.
Vizi László Tamás főiskolai tanár, a Kodolányi János Főiskola rektorhelyettese hosszú évek óta kutatja Magyarország két világháború közötti történetét, s kiemelten foglalkozik a Trianon-témakörrel.
Ennek keretében alapvető kutatásokat végzett a békediktátum aláírásának körülményeivel, illetve a szerződést aláíró politikusok pályájával kapcsolatban. Kutatásainak eredményeit a közelmúltban megjelent A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig című, Trianon, revízió, határkérdés, nemzetegyesítés (1920–2010) alcímű könyvében foglalta össze és tette közkinccsé.
A kötet kilenc évtized krónikája, amely különböző történelmi korszakokon és eltérő politikai helyzeteken – s azokban megfelelő helyen és megfelelő súllyal elhelyezve a kérdést – keresztülívelve elemzi és értelmezi a Trianon-problematikát. Az öt fejezetre tagolt, több mint háromszáz oldalas, filológiailag rendkívüli módon meglapozott (amit a mintegy hatszáz lábjegyzet és a huszonöt lapos irodalomjegyzék is igazol) kötet történeti források mentén, alapvető kútfők alapján mutatja be a revíziós gondolatnak, a trianoni kérdésnek, a nemzetpolitikai koncepcióknak a magyar eszmetörténetben elfoglalt helyét.
Vizi László Tamás könyvének első fejezete Trianon kezelésének és a traumatikus békediktátumhoz való viszonyulásnak az elméleti és politikai modelljeit ismerteti kellő részletességgel és magabiztos arányérzékkel. A szerző a Horthy-korszak – hivatalos, illetve informális – revíziós terveinek háromosztatú tipológiáját adja. (1) A revíziós törekvések alapelve a „Mindent vissza!” jelszó megvalósításának szándéka volt. (2) Az etnikai alapon nyugvó elképzelés a többségükben magyarlakta területek visszacsatolását jelölte meg elérendő állapotként. (3) Az előbbi két törekvéstől alapjaiban eltérő – stratégiai alapú – megoldási modell volt Gömbös Gyula miniszterelnök 1934. évi – nyilvánosságra akkor nem került – terve. A kormányfő ugyanis nem történelmi vagy etnikai, hanem gazdasági és geopolitikai szempontok szerint javasolt határmódosítást, amelynek jegyében például a jó mezőgazdasági termőterülettel bíró, ugyanakkor iparosodott és nyersanyagforrásként is értékes Bánság – amelynek területén a magyarság kisebbségben volt – Magyarországhoz került volna, míg a kompakt magyarlakta Székelyföld továbbra is Románia részét képezte volna.
A kötet második egysége az 1947. évi párizsi békeszerződést mint „második Trianont” mutatja be, míg a harmadik fejezetben az államszocialista korszak Trianonhoz – és ezzel a környező „baráti szocialista” államok kisebbségben élő magyarságához – való viszonyát írja le. A felejtés és az elhallgatás jellemezte ezt az időszakot, amelynek csak a végén, a Ceauşescu-féle erdélyi falurombolások elleni civil tiltakozások és ellenzéki mozgolódások idején, 1988–1989-ben került ismét elő a trianoni kérdés. A rendszerváltozás utáni időszak nemzet- és szomszédságpolitikájáról a könyv utolsó két részében olvashatunk. A 2004. december 5-i népszavazást a szerző „újabb lelki Trianonként” határozza meg, míg a nemzeti összetartozásról szóló 2010. évi törvény előterjesztésének, vitájának és kihirdetésének bemutatása kapcsán hangsúlyozza, hogy az Orbán Viktor vezetésével akkor megalakult kormány „új alapokra helyezte a magyar nemzetpolitikát”.
(Vizi László Tamás: A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig. Trianon, revízió, határkérdés, nemzetegyesítés. 1920–2010. CEPoliti Kiadó, Budapest, 2016, 303 oldal. Ármegjelölés nélkül)
Miklós Péter – www.magyaridok.hu
